Tizezrek óév estéjén

Ennyire értünk veletek,
együtt a fodros jövőbe.
Ennyi lett a szám,
a betűkből kiáradó nap,
ennyire terített szerte.

furcsa fintor
az utolsó szó,
még érdekesebb
az útolsó lehelet
s a halál szimbolisztikája.
lassan, ennél fogva
az év utolsó napja
számomra buja
komló, aki újra
figyelmeztet az ujjaival,
mint kisgyermeket
rendre akar utasítani,
és mint férfit
tudatossá akar tenni.

nincs választásom
mint, hogy akarok
tudatos lenni
a természetemre.
de nem is akarok
másról hallani,
mint dobbanni
az örök renddel
egyszerre, egyfelé.

bolond lennék
ha dacolnák, akár
a viz a partja ellen,
vagy teremtőmmel szemben.

és mégis jó nekem kicsit
fájni, abban a gondolatban,
hogy el kell távozzak
magamból s az életből.
mégha maradni szeretnék is,
csoda-rothadás,
aminek várandósa lennék,
úgy, hogy még ember
ilyet nem élt.

fájjon csak és figyelmezzek
az élet tanitására, a habokra
és arra, hogy ujjat kezdhetek
ma, most az adatott pillanatba.

A kabát és hozzáálás

a szinek feketék
a számok végtelenek
a gondolatok mélyek
és kiút nincsen.

a szinek szivárány
a számok végtelenek
a gondolatok egyszerüek
és kiút nem kell.

és nem hazudok,
amikor válogatok
magamra magamnak
kabátot és hozzáálást.

és nem rontok,
amikor válaszolok,
magamból másoknak
takarót és hozzáálást.

Látomás

a látomás mindig friss,
nem választható meg,
nem válogat rajtunk,
hanem egyre terel.

A hableány

mindenki téged akar,
szeme sarkából figyel,
s a szive mélyén irigyel.

félretett voltál nekem,
olyan darab, ami
belőllem szakadt

messze időkre
emlékeztetsz,
amikor a történet

ki lett találva,
jóváhagyva és
életre hivva.

-hidd el nekem,
a közös életet
s a táncunkat.

mint táj

úgy hullottál
mint falevelek,
úgy mosolyogtál,
mint őszi táj.

csak néztelek,
csak élveztelek.
s örökre ragadni,
maradni akartam.

a színbolyba
elrejteni magam.
belefordulni,
s újra ismételni.

hullani, hullani,
mint falevelek,
s nevetgéltük,
tót-ágasainkat.

kétirányú mozgásba lendíteni

a sárga az mindig tündökölni fog
emlékeztetni, hogy a napfény
az mennyire féltékeny
a halálra és a lustaságra,
a penészedésre és az elbomlásra.

valami hasonló fények és jelek
töltik ki az életünket más- és
több szinek, számok és szagok.
olyan határok, amibe elég jó,
ha bezáratjuk magunkat

nem válogatjuk,
ők választanak.
nem ismerjük,
ők tudnak,
minket akármerre
hajlitani.

kétirányú mozgásba lendíteni.
a múlt és a jövő a választék,
a fény és a hold a teríték,
a lent és a sehol opciók,
és közte valahová minket
betájolnak a jelek.

miután házas lettem

házam mégse lett
miután házas lettem
jegyem mégse lett
miután eljegyeztem
a tündért álmaiból.
hanem a mesének
lettek sok felé elágazó szálai
jobbra is vissza, balra is előre
s egy adag történet kerekedett,
ami hozzám lett szelídítve
színesen őszinte hitekkel
úgy, hogy kedvesebbek
lettek a szerepemmel
a szereplősök.

nem is gondoltam
nem is hittem
nem is mesélték eddig,
hogy a tégla-kellékek
csak következések
túlcsordulások
ingó is meg ingatlan,
amivel építeni látszik.
de hogy mögé
most látom be
a lelket
a reményt
az embert
az ő évszámaival
velem együtt.

nem, nem ismertem,
azt a sok áthajlást
a szeretetben,
a megannyi hidakat
az idegen partjaimra.
a pára finom
tekinteteket a szavakban,
olyan volt mint a hol volt
és a hol nem voltban.

de miután nős lettem
nő mégis lettem
ő, miután férj lettem.

Esküvő

"létrának lépcsője
lépcsőnek foka van"

egyszer elmentem megnősülni,
nem volt hamar és nem volt fris
már érett volt a döntés
és aligha haj-fürtös!

az esküvőn jelen voltak
a násznép és a menyasszonyom
velem együtt valami ügyes
fintorral a levegőben.

nem volt furcsa, hogy
a vőlegény én voltam.
természetes és családias
volt mint egy háló.

a szertartás mégis
érzelemdúsra sikeredett.
és olyan sok szem
csak egyet akart látni,

azt a boldogságot keresték
a ruhánkon, a kézfogásunkon,
amiről álmodott kislány korában
a fehér színű királylány.

Legjobban most üzen a túlvilág

Legjobban most üzen a túlvilág,
legjobban most hallatja a hangját,
amikor látszik a gondviselés.

A burjánok és a gazok mellett
a holdak és a holtak ellen
valami fenséges tejúton


Lett igaz velem egy boldogság.
legjobban most látszik,
amikor hallatszik.

Mintha a történet őrizve lenne

kutyafuttából költői a hejzetem,
nincsenek buta fekete
teteoválások rajtam
sem az éjszakáimban.

egy sor rendes gondolat
tölti ki a fejemet,
a bőröm fehéres.
s az álmom néha vizenyős.

bolond sorok
és komoly szándékok
mint kéményt lángok és füst
vagy kályhát lángok és füst

töltenek meg koma-szivesen.
mintha minden rendre állna
be s a történet őrizve lenne
pajtásul az időszámításnak.

Új nap újszerű verse

Új nap indul, mint új vizek a tengerbe,
áramlanak az eddigi tapasztalatok,
s a nagy vizek része lesz.

Új remények újabbá kerekednek.
és a csónakom még inkább kedveli,

ahogy a víz saját tengernek gyűl. 

Várom a holnapot derűvel, 

Várom a deremet a holnappal. 

Várom teljes lenni az élettel.

filozófus kétsorok

a világ velem tágasabb?
a világ nélkülem szűkösebb?

kérdéssel kérdezzek, hogy
szóval enyhítsem a válaszok valóságértékét.

A világ marad,
nekem mennem kell.

hogy alig marad időm,
megtanulni, hogy milyen is itt lakni.

költők, majd kérdeznek tovább,
s írók, írnak új sorokat.

és a sejtéseink a nagy erőkről
másoknak nem fognak számítani.

visszük a porba soraink
az első egyszemélyes állomásig.

s majd ott, a betű,
igazán betűrendjében válik el.

a káosz káosszá fordul,
a rend rendnek marad.

és elfogynak
a többi, s a kényelmes válaszok.

legközepén vagyok

új hét van,
a kezdet
és vég pontos
legközepén vagyok.
nem tellett egyikből sem több
el mint a másikból ami hiányzik.
maradok és számolom a naptárban,
én is mint a többi ember és örülök,
ennek a hétnek amikor több lehetek,
amikor rámmosolyog a szerencse,
a szerelem és a jólét.
remélek és jó érzés, mint azok,
akiknek már bejött.
egyszerűen remélek és ez jó érzés.
olyan mint amikor reggel megébredek,
és mosolygok egyet a tükörnek.

Magyar klasszikusok - Kabos Gyula: A kölcsönkért kastély

Először nehezen vettem rá magamat, hogy megnézzem a fekete-fehér filmet. Lassú is és Magyar is és régi is. Ez volt a szemüveg amivel mégis végig ültetem magamat a mozin. Nem bántam meg.

Egy Mikszáth regénybe éreztem magamat, egyszerű emberi fordulatok, csavarok, élcek és persze nótázás.

Nem kell nagyokat gondolni a film alatt, könnyed és nyugtató. Egy olyan világot mutat be, amit mi nem éltünk esetleg csak hallottunk nagyinktól.  No, ezt a milliót telibe találta a Kölcsönkért kastély film meg a további Kabos filmek.

Kabos Gyula az egyik színész…ügyes, jópofa és tehetséges fazon. Nem túldicsérni akarom a magyar örökségünk szirmait de van ami mükszik, ami mulattató és tanulságos is. Van amit ügyesen összehoztak.

Egy rövid eszmefuttatás. Lehet nem releváns az üzenet és idejétmúlt a film, csak azért mert manapság nincs báró és föld és kastély a trendünk élén ne címkézz túl hamar. Ma senki nem gondolkodik a film fogalomtárával az tény. Ennek ellenére nem új a dolog a posztmodern, mert mi is hasonlóan tájékozódunk, a mi szavaink valóban különbözőek, de ma is hasonló a helyzetünk ahhoz, amit a film mutat be. A mi kortárs szavaink manedzser és ingatlan és 5 csillagos all inclusive nyaralás. Ma ezek után nyomul az ember, valahol ügyesen csalja, motiválja és kápráztatja; ügyesen csal, motivál és kápráztat minket.

A szókészlet és a világ más de a humor mégis hasonlít. Nevetni lehet, a mosoly híd, tőlünk visszafele a régiek fele. Ez egy ki morzsa volt adalékba és valóban örültem a mozinak ezért még inkább.

Forrás: http://www.imdb.com/title/tt0029099/

Rozsda Ló

nekem alkotni kell
mert nem bírom, hogy
hallgassak és teljenek a napok,
hogy öndicsőségemre gyűjtsek.

addig, amíg mások,
a világért és a szellemért tesznek.
én is akarok tenni, az lenni,
aki követ és nemzetet mozgat meg.

nem akarom ugyanazt a fazont körém
nem akarom ugyanazt a sorsot magamnak
addig, amíg mások alkotnak
én nem akarok csendben napulni.

(mint kis-iskolásból
néha ilyenek törnek fel belőlem.)
de a selyemfonalak kedvesebbek
és kényelmesebbek mint a grillrácsok.

only hope

I am looking at myself
and found nothing
which is noble
for real admiration.
just a men
who tries many
dresses
and several
faces.

I am looking at you,
and you, like me.

No hope for future.
it’s scary, like dark
our estate in life,
it’s vanity
all by one,
day by day,
mask after mask,
smile after smile.

The light
can come
only from outside.
the Reason to admire
you, and you me. 

Szokásaim

szokás, amit szeretek
kerget, hogy keressek.
vonz, hogy birtokoljam
akar, akar tulajdonának.

keresem a kiutakat,
de a természetembe,
mint labirintusba
találom fel magam.

otthonról, otthonba
érkezem, mint madár,
aki elvándorol haza,
a határaiban élve.

kellene egy másik Rend,
olyan amibe szabad vagyok
a könyvektől, de nem butítom
le magam még jobban.

kellene egy másik Rend,
olyan, amibe szabad vagyok
másoktól, de nem bolondítom
el magam más irányba.

kellene egy másik Rend,
olyan, amibe tudom választani
következetesen, azt a jót,
ami felvirágoztat és szabad.

ugyanis nem hiszek a szükségszerű görcsbe,
de tulajdonom, mint napnak az árnyéka.
nem hiszem, hogy levedleném valamikor,
de a föld, ahogy porlik ez el fog tűnni.

és nyugszik békében,
és málik dombjában, mint test.
addig repülök a szeretném irányába,
s szárnyalok is és fészket rakok.

itt vagy azért hogy

itt vagy, azért vagy itt, hogy érts szót.
itt vagy, azért vagy itt, hogy mindent láss.
itt vagy, azért vagy itt, hogy égbe szállj.
itt vagy, azért vagy itt, hogy éld az írást.

hogy megtelj mint fehér füzetlapok.
hogy betelj mint mezők virággal.
hogy zsongj, mint erdők madarai.
hogy fecsegj, mint esőcseppek.

Kiút

van mindig egy kiút,
egy rés és egy jó
válasz,
ösvény.
lesz mindig
egy rövid kar
ápolt köröm,
csinos derék.
s a szemem fényét,
a nap nem nyeli magának el,
hogy sem helyzet és ember.

Projekció vs Álarcok

A kezemben a könyv érdekes érzéseket keltett, az első kérdés, amit feltettem magamnak, hogy akkor ez most mi akar lenni? Irónia, marketing vagy őszinte keresés mindazon álarcok mellett vagy mögött, amik a képek és a szöveg bemutat. 

A könyv három oszlopos, mérete szokatlan...no de ennek ellenére pont eléggé kíváncsi lettem, hogy már az úton elkezdtem olvasni. Három oszlop mert magyar is román is és angol is a könyv. Ötletes, hogy a szerzőben milyen világképek és milyen helyzetek voltak képesek kiváltani az adott reakciót, a fotókra gondolok elsősorban. 

Az emlékeimből egy verseskötet elevenedik, ahogy tovább molyolok a könyv tartalmán. TORNAY ANDRÁS Mezítláb álarcok hamujában című verses kötet.

Mindketten Voicu Bojan és Tornai András olyat keresnek, ami nem kollektív de személyes; nem máz, hanem tartalom; nem feszület hanem gyakorlat; nem más imája hanem saját könnyek. Én is ezt keresem a festményeimben és a szövegeimben, minden ember ilyet szeretne magának. Azt az életet ahol van cél, és ahol van ok a természetünk vonaglásain kívül, és mindeneken felül ha betöltődött az Isten-űr.

Persze ezért veszekedik a világon minden pót, hasonló, majdnem és fél.

Akarsz -birtokolni és hangoskodni.

A világ általam,
a világ általad
és hatmilliárdan
vagyunk.
tömeg,
rengeteg,
sok.
de,
úgy
hasonlít
mindenki rám.
te is Akarsz Lenni,
és Akarsz Vezetni.
birtokolni és hangoskodni.
figyeltem, ahogy lehet
kezdem a nagy hangot,
és ahol lehet,
fojtatom a nagy hangot.
de akkor a világ azért zajos,
hogy te hangosabb lennél?

Várok egy választ,
mert otthont keresek.
magamnak, gondolataimnak
és a családomnak.

Szeretnék csend lenni hozzá,
ha erre felelne a dög-rengeteg.
nem néma és szótlan-ügyes,
de üdv hozó, békét meg költő.

A fesztivál utóhangja

Annyit fáztam, mint télen, és annyit beszéltem, mint a sátorban.

Az emberek, akik hallgattak, azok hallgattak. Kerestek valamit a tekintetünkben és azt nem tudtuk nyújtani, azt a hívást, ami engem alkotásra mozdít, csak annyiból és csak abból tudtam valamit elmondani.

Ám rólam is írtak és ez érdekes meg figura. Az írás alapján nem egyszerű dolog talpon maradni (közösségemből), mert más vagyok mindig más lehetek.

Nagyszerű törekvés és fontos mag, és a jövő is szép lenne még ha hidegebb is lenne.

Válts irányt! FIKE Festivál, Szováta 2011.

Az alábbi kérdésekre kerestem és tanulom a válaszokat, úgy mint Istenben hívő ember és mint művész. A hétvégén egy fesztiválon veszek részt, amit az Erdélyi IKE szervezett. A szervezett fórumom a művészettel, kreativitással és keresztyénséggel, posztmodernitással kapcsolatos  kérdéseinket szeretnők megfogalmazni és a témakörben bejáratott és új ösvényeket találni, ami szívesen és lelkesen járható.

A fórum témája Keresztyénség és művészetek:

1. Mi a mai fiatalok véleménye a művészetről?
2. Mi a mai fiatalok kapcsolata a művészetekkel?
3. Hogyan formálja a posztmodern film, zene, festészet, stb a mai fiatalok világképét?
4. Van-e keresztyén művészet? 

A Fesztivál plakátja és a link akit további infó érdekel. Soli Deo Gloria.

Tökéletes emberi sors

Az alkonyatban és a félhomályban,
az emberek tekintetében
és a mozgásablakban,
látom a jövőmet
kibomlani,
mint virágot
hámlani,
egy szépnek
és tökéletes emberi sorsnak.

addig kanyarogtam még megérkeztem
addig fordultam amíg megébredtem,
addig karcoltam még megálltam,
addig hittem amíg igaz lett.

Ha szirupos is az enyém,
ha valós is ennyire szirupos.
Ha ájtatos is az enyém,
ha földi is ennyire ájtatos.

Egy juss, amit birtokolni szeretnék,
annyira, mint fal az ő vakolatát.
Nem időre és nem büszkeségnek
hanem hétköznapnak s emberségnek.

ÉS túlélni DE szerencsés dolog

a kő omladozik,
a történelem változik,
a gravitáció megismétlődik,
a szerénységet jutalmazzák.

DE ezekről írni frappánsat
könnyebb, mint a sodrásban
megtalálni az annyi
levegő buborékot,
és élni mód szerint.

ÉS látni engem
szánalmasabb, mint az óceánevezés
csónak és lapát nélkül,
az ötórási hírekben.

közbejön közbe köz k

Valami mindig közbejön és megállít,
az utamban és az érzésemben.
Egy hang, vagy egy hant
pont jókor időzítve, 
s pont alkalom adtán.

S ráébredek, hogy irányít
valaki ebben a járásban,
meg a doktori-dudorban.
Később érteni vélem,
azt, ami velem történtek.

Most pillogok, foltolok,
és lábalok akár a természetem,
mert valami mindig közbejön.
Hirtelen, mint a falomol.
s észre sem veszem este lett.

JEGYZETELÉS avagy pompás utazás

            Ha megállok, azt kell észrevennem, hogy a világ körbeforog engem. Nem kell egy lépést sem tennem, és látom ahogy ájuldoznak az emberek: pop-corn and candyfloss. Azonnal amikor elindultam, azt kell tudomásul vennem, hogy én is hasonlóan ájuldozom. Megüt az amit látok, felkavar és sokszor dühít a tehetetlenségem. Nincsen egy hatalom sem a kezemben, hogy tehessek ellenében, de ahogy járok egy gondolattal mégis feltartóztatom magam, hogy mégse járjak velük egyformát. Egy igazság lenne az: 'ha sikerül változtatni abban ami bennem van, az egész világot megváltoztatom.' Az első megállómon ez segít, hogy mégis járjak, menjek, keressem az utat ami az én járásom lesz s nem valakinek a helyébe lépem bele magam.

            Ebben a tájékozódásban egyforma járdán, úttesten haladunk mind, ámde északtól-keletig távolság van közöttünk, ember ember között. Ugyanazon az úton megyek én is munkába mint aki a főnököm, ugyanazon az utcán megyek mint aki a saroképület igazgatója, ugyanazon az utcán megyek mint a plébános. Ők főnökök, igazgatók, papok én ki vagyok? 

Már kinn vagyok az épületből de már ezek a gondolatok mind átjártak és ilyen szemüveggel olvasom azokat akiket és amiket látok.

            A barátaim akikkel együtt megyek, arról társalognak, hogy ezt az autót ami mellett éppen elhaladtunk, hogy azt mennyiért lehetne eladni otthon, mennyi lenne rá az adó, mennyi a nyereség és milyen meg mennyi pénzel lehetne így hazajutni. A másik meg épp a BMW-ről magyaráz, hogy a barátjának is kiköpött ugyanaz a hátsó sportlámpája van. Elég volt egyszer figyelni erre a beszélgetésre azóta ugyanaz hallatszik a szájukból, de hát ez természetes valamennyire. Ahogy ott követem őket vagy előttük járok ritka párhuzamokat gondolok a fejembe. Én rogyok bele a cipőmbe annyira fáradt vagyok ő meg akkor jön ki az edzésről, milyen világ is ez. Én fagyok bele a ruhámba ha reggel ha este ő meg rövid ujjával cidrizik végig el mellettem. Én forgatom a fejemet hogy észrevegyem mi van körülöttem ő csak jár, siet, fejjel és fülhallgatóval. Én vagyok az árus ő meg aki vásárol. Én vagyok aki dolgozok ő meg aki fizet. A világban világok s benne az enyém is egy.

Van szép is, nagyon jó is, különleges is. Egy több százéves gótikus templom az utca sarkán s kicsit odébb egy kisebb palota ami ugyanazzal az illattal s kecsességgel díszeleg már száz idők óta, ez az egyik szép a naponkénti pompás utazásomban. Az is említésre méltó, meg figyelemfelkeltő, amint átfedi az új a régit, a többszintes modern épület mint inda ahogy körbenövi az öreg fát, nyűgöz le újra meg újra ez a megoldás. Számomra egy remekül hangolt építészremek minden hasonló épület. Merengek, hogy mennyit tudnak ezek a téglatömbök az idők múlásával, hány méltó és hány közönséges emberrel fogtak kezet.

A beszélgetés abbamarad, mert meg kell indulni a járásban mert a harang üti a pontos időt. A fiúk erre megindulnak vagyis szaladnak én is csipkedem magam. Lemaradok valamennyire, akik eljárnak mellettem azok beszélgetéseiből vagy a hangerős zenéjéből hallom a foszlányokat amik belefolynak át hozzám is. Alantas társalgásnak ítélem legtöbb beszélgetést, mert csak előzékeny beszélgetés és felszínes mosoly az összes, a többi meg igencsak egy escape a ritmusba meg a káoszból káoszba.  

A jelzőlámpa ritkán zöld s az emberek ha autó nem jön átmennek, furcsa mert ez teljes mértékben kielégíti a szokásomat, én akkor ott a jelzőlámpánál igenis otthon érzem magamat. Miután áthaladtam az úttesten, s beérek a helyemre többet nem járok, hanem a világ újra megindul s forog körbe engem. Minden bőrszín, minden világhit, minden mélyvízi, minden nyelv eljár mellettem. Van hogy tetszik amit látok, van hogy részvéttel nézem őket, van hogy nevetem, van hogy elgondolkodom, s van olyan is hogy csókot kérnek.

Magamról 


→ 1984. május 10-én születtem Szilágysámsonban (Románia). A középiskolámat Zilahon végeztem a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban. 2003 és 2007 között a Babeş-Bolyai TE bölcsészkarának hallgatója voltam, magyar-vallás szakon. A továbbiakban Angliában tanulhattam, két különböző ösztöndíj révén: 2007 szeptemberétől 2008 májusáig az angliai EMF (Eurpopen Mission of Fellowship) iskolában; 2008 szeptemberétől decemberig a L'abri nemzetközi tanulmányi központban. Jelenleg Magyarországon, Debrecenben élek.


Kiadványaim {versek és prózák}
→ „DE” kolozsvári egyetemi újság {2003, 2004}
→ „Mustármag” keresztyén folyóiratban {2006, 2008, 2010}
→ „Korunk" irodalmi folyóirat {2010}


Kiállításaim {papír és vászon alapú festmények}
→ 2010 Debrecenben az ITSH Galériában: „ Black & Rainbow” című kiállítás {November 8-tól 2011 Január 8-ig}.
→ 2011 Budapesten a West End irodaház aulájában: „ Színek kávéháza” című kiállítás a DunaPart galéria szervezésében {2011 Május 2 - 29}.

selected poems during L'abri

white (Eternal) eastern 

Jesus, both the simplest of words and the most poetic of expressions

Are all stretched to the limit when trying to say something new about you

our secret places, our souls are filled with your story

-your cross, but somewhere in a corner something lost is shining

We get used to you, you become part of the furniture

God, how can be there so huge a sacrifice but hell is still not empty?

but then, what is sin?

has it breadth, depth, length and height?

but then, what is love?

has it power, limits, borders?

but, who is the man you don’t turn away even though he despises you?

but you, where are you?

when you see he has strength to oppose you, to reject to deny you?

God, with such freedom man gets confused,

so many extras yet he remains so Eden-Naked

we need clothes but what you have given are tattered

clothe us, so we can worship your victory.

for that we need to be called again, to be called out

from sin, from resignation, from ourselves

to your cross,

into your footsteps,

into your peace.

Nobody cares for me

But everyone listens to me

Nobody knows me

But everyone teaches me

Nobody wants me

But everyone invites me

Nobody comes to me

But everyone is next to me

Nobody, I will become

But from everyone I will be

(I wrote this at the very beginning of being here at L’abri, 12 Sept.)

I lived one day.

I am twenty-four.

half of the day or two or three days more?

To be me.

And also everyone.

no much question

today

not that burden feeling

as it was until late night

yesterday

now I am not asking

Why

and

How

I found rest

I found peace

I found future

I found you

I found You

but I think that rather ‘I’

You gave me

Rest

Peace

Future

and him

and also yourself

and of course not that much question

(until the next answer)

The smile of the colours

The smile of the rainbow

The smile of the beauty

And the smile of you

let me go to see

let me go to see the sea side

let me go to see the debts of mountains

let me go to see the edge of my soul

let me go to be for what I have desire

dead is no more for me

is no more for me dead

I am already yesterday

only my paint

I will write tomorrow

that

I was sitting in the best seat yesterday.

Rev. 21

I will be there

with you my brother

I will be there

in joy and gladness

with my saviour

with my neighbour

I will be there

in joy and gladness

with new clothing

with new worship

in whatever’s new

I will be there

-I am there in the

Lamb’s book of life.

Basel

1.God I did a mistake

God I am in error

and this radiating to me as a sik sunshine

I still remembering and until dead keaps me in live

always remembers me to that choice which I made

God when you don’t use our mistkaes

God when you don’t lead us in errrors

2.I saw the church

as a dead dodo

I saw a church

dead as dodo

3.which come first

a simple Hungarian poem

a napbol csak arnyek van

a sotetbol csak semmi mas

az egyik jövőképem

mint annyi élet korábban,
nem értelmetlen a miénk sem.
a napok nem értelmetlenek,
az álmaink nem lehetetlenek,
és a vágyainkból van ami beteljesedik.
hiába a temérdek szarka felleg,
hiába a néhány irigy célzó,
hiába a betalált sebek,
mert van Isten van tavasz.

mint annyi élet korábban,
az enyém sem értelmetlen.
mint annyi életek a révben,
az enyém is hazaér majd.

mint annyi élet korábban,
a miénk se haszontalan.
mint annyi élet korábban,
a miénk is tető és alap.

mert van Isten lesz tavasz!

ember és ember

Szeretlek, mint ember és ember,
úgy ahogy a csillag az égboltot.
átölelsz magaddal sétálunk,
széllel pártfogolsz ketten.
Szeretlek, mint esőcsepp
a felhőkből a fűszálakon
ahogy díszeleg és ragyog,
ahogy táplál és élénkít,
Szeretlek, mint ember és embert.

2012

    Nem is lehetne jobb téma az írásra az Úr kétezer tizenkettedik évében mint a film amelyik 2012 címet viseli.

   Először is had írjak a világvég témájú filmekhez való hozzáállásomról. Azokban a történetekben, amiket ebben a témakörben láttam szükségszerűen, de szükségtelen a szeretett hős meghalt. A film, úgy végződik, hogy fáj látni a szenvedést és nem a világvégére van kiélezve a mozi élmény, hanem a szenvedésre és "kiválasztottak" túlélésre. És ezennel javaslom, hogy igenis pontosítani kellene a zsánert, mert ez a film is, amiről most írok, nem a világnak a tényszerű végéről győz meg, hanem valakinek a történetét mesélik el, akik túlélték a kataklizmát.

   Igen határozottan ez a történet egy kataklizma, avagy természeti csapás, amit senki nem tud felülbírálni, sem az ember bölcsességével és tudományával uralni. A nagyon penge tudós képtelen még mélyebbre fúrni, képtelen még mélyebbre ásni, hogy legalább ő, legalább a családja túlélje. Halmozottan meghaladja a spekulációt és a hipotézist, amit az ember képes megfogalmazni az, ami a világvége, de még egy természeti csapás is kifog rajtunk. Nézd meg a filmet, hogy meggyőződj erről.

   Tehát a 2012 világvége és a természeti csapás, csapások az nem ugyanaz. Mert a világnak valóban vége lesz, megég vagy elfogy, vagy összeomol, vagy elsüllyed az a bolygó, ami most az élet lehetőségének a terét biztosítja. Nem űrhajók, nem titkos kormány projektek "Noé-bárkái" fogják az emberiséget az új világba vezetni. Határozottan hiszem, hogy nem acél, nem vas és nem bitek, byte-ok mentenek meg. Hanem az a hatalom, aki azt a rendszert kigondolta és létre hozta, ami most nekünk a Földet jelenti, kormányokat jelentik, vagy akik a szeretteinknek számítanak. Na, ez világvége lesz, ekkor lett vége a földnek a mi bolygónknak a mi otthonunknak a mi gondolatainknak.

   És a film, amit megnéztem, az egy modern változatú, csúcstechnológiás, Roland Emmerich által elképzelt Noé bárkája, új arcokkal és színes szerepekkel. Színes bőrű  szerelmes pár, és amerikai elnök; a gyönyörű hegycsúcson életét töltő őrálló; az olcsó munkaerő és kreatív csempészakció; az apa és fia kapcsolatának a rehabilitálása; a mai világ családképe; a kormány hatalmának az eljátszása.

   Végül azt tudom mondani, hogy nagyon jó mozi élmény volt és elgondolkodni azon, hogy a vég milyen lesz nem árthat senkinek mert mindenképpen szembesül az ember saját természetének a határaival az adott pillanatban.

Forrás: http://www.imdb.com/title/tt1190080/ 

A sors győztes csorbái

„…Hanem vedd fel a kereszted, hogy ne nyelhessen el, egy önámítás sem. ”

Magamtól magamig

Borulok, dőlök meg.

S nem kérdezhetem

Meg a dőlésszögeim.

De előre ismerik

Utcák, emberek,

Hogy mibe hullok

El, már megint.

Nem rajongok, ti

Ha azt hiszitek,

Rosszul néztek,

Ilyet nem akar senki.

Nem. A csorbái

A természetemnek,

Csillagok és fellegek,

Amit a véremben viselek.

Talán meggyőzi valaki.

A lehetetlennek medrét

A természetemnek ősi,

Piros büszkeségeit.

De nem fogok nevetni,

Ha bordáznak a lehetetlenek.

Sem nem a számító kezek,

Diadalát megtapsolni.

Még ha a menet ünnepi,

S hét-pecséttel szegeznek.

Ellenem, akkor is merek

Győztesen, küzdeni.

Pillanat, pillanatok

Soha nincs még egy pillanat,
Az élet, mint egy közönséges péntek,
Ismételhetetlen elszalad.

Ó milyen kevés hatalom,
Mennyire emberi lom
Magamon és mindenkinek.

A percek egyformák,
Az arcok ugyanazok,
S a gödör hideg föld.

II. Event Event Event !!!!

Kiállítás a WestEnd irodaház aulájában Exhibition in the great hall of the WestEnd office-block

1062 Budapest
Váci út 1-3. B épület

2011 május 2 - 29
May 2nd - 29th 2011

The title of the exhibition: Cafe House of Colours
A kiállitas címe: Színek kávéháza

Festette: Bántó Ruben
Made by: Ruben Bántó

***West End Office Center Irodaház VI. Bp. Váci u. 1-3. Ny. :H - Szom. : 9 -18 h.****

a fülember

a fülembe mar
az a dallam
amit a gondolataim
velem kihordanak

a napra
ugyanakkora
értékű
vonalra görbül

a hitembe kapaszkodhatok
abba az akaratba
ami engedi hogy
más rím csússzon le a torkomon. 

bárcsak lehetne
hogy belehalljak
az élet élhetőjébe
anya-méhébe

mint az öreg könyvtár betüi

egyedül vagyok
mint az öreg könyvtár betűi

könyvek és könyvek
polcok és polcok
a kedv az olvasóban
a kedv az olvasókhoz
a lelkesedés a szemekhez

a könyvtárban egy borító
a másik borítóhoz legközelebb

mondani a világ arcába

Belemondani a világ arcába,
mindenki ember szemébe
Nem dicsekedni
hanem jogot kérni
örök-ismerősen fecsegni
színezett szavakat
hangolt képeket
vagy boltíveket
templomokat
elefántcsont szószéket
kampány beszédet
könyveket könyveket könyveket
mindenki az ő centijét
hordja szélesebbre
libbenti a szemembe
én is ezt akarom
a sötétből egy arcot
a semmiből egy világot
az életemből egy példát
ó csak a fiamnak tudjak
de ha magamnak legalább

Saulus és Pál. Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv.

hullámokban ébredek Ábrahám nemzé Izsákot;
fürtökben, gödörben. Izsák nemzé Jákóbot;
így ma alkothatok Jákób nemzé Júdát és testvéreit;
kamasz hangulatomban Júda nemzé Fárest és Zárát Támártól;
olyan forgolódós szöveget, Fáres nemzé Esromot;

megtörténik velünk. Esrom nemzé Arámot;
minden döntés előtt, Arám nemzé Aminádábot;
minden emberben. Aminádáb nemzé Naássont;
megtörténik velem. Naásson nemzé Sálmónt;
minden hitemmel. Sálmón nemzé Boázt Ráhábtól;

színesnek pocsolyás Boáz nemzé Obedet Ruthtól;
ügyesnek kék ez! Obed nemzé Isait;
-malac elefántok Isai nemzé Dávid királyt;
komisz marhák Dávid király nemzé Salamont az Uriás feleségétől;
járnak lábuk alá Roboám nemzé Abiját; Abija nemzé Asát;
csordástól...Asa nemzé Josafátot;

erősek, Josafát nemzé Jórámot;
de nem győzhetetlenek Jórám nemzé Uzziást;
bősz ritmusukra Uzziás nemzé Jóathámot;
beszélem rá, Joathám nemzé Ákházt;
gondolataimat. Ákház nemzé Ezékiást;

nem hallják sokan Ezékiás nemzé Manassét;
senki nem figyel erre, Manassé nemzé Ámont;
de minden betűvel  Ámon nemzé Jósiást;
amit kimondok Jósiás nemzé Jekoniást és testvéreit a babilóni fogságra vitelkor.
a hitem erősebb. A babilóni fogságravitel után pedig Jekoniás nemzé Saláthielt; Saláthiel nemzé Zorobábelt;

de a csorda zaja Zorobábel nemzé Abiudot;
még hangosabb, Abiud nemzé Eliákimot;
mint hajnal előtt Eliákim nemzé Azort;
a legsötétebb, Azor nemzé Sádokot;
és rémiszt. Sádok nemzé Akimot;

újra elmondom, Akim nemzé Eliudot;
azokat a szavakat. Eliud nemzé Eleázárt;
betűzőm csak, Eleázár nemzé Matthánt;
mert hatalom Matthán nemzé Jákóbot;
kényszerít. Jákób nemzé Józsefet, férjét Máriának, akitől született Jézus, aki Krisztusnak neveztetik.

mikor ki vagyok én

voltam valaha otthon nálam,
vagy csak szomszádoltam
a tekintetekben és
a viseleteitekben?

nehezen érkezem meg hozzám,
oda, ami saját szabadság,
mi nem birtok, hanem,
a levés gödre!

törődjek velem,
másoknak beszéljek róla?
de újra szem-lesütök,
ha valakinek ez sikerült!

összesités az első (Black & Rainbow) kiállitáshoz

A blogot megtekintette 5 246 látogató.

Naponta 1000 ember elment előtte, plusz a vendégek.

A tárlat 2010.11.06 15:43 évtől, naptól, perctől vált megtekinthetővé,

A tárlat 2011.02.25 13:11 évig, napig, percig volt megtekinthető.

Megírtak egy sajtó közleményt az eseményről. 

A MODEM (Modern és Kortárs Művészeti Központ) egy VIP kártyájával körbejárhattam a kiállításukat. 

A facebookon volt aki like-olta a készített plakátot és az eseményt. 

Volt aki a kiállításhoz készült brosúrát hajtogatott a tárlat előtti pulton.

Volt aki kommentárt fűzött a tárlat mellé: 

"ITSH-s dolgzóként alkalmam volt többször is megcsodálni Ruben képeit a galériában.A látvány hatására különböző érzések kerítettek hatalmukban, de az már az az első alkalommal nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ezek az alkotások közel állnak hozzám is. Nem is csoda, időközben kiderült, hogy ugyanabból az országból származunk és valahol ezt az érzést véltem felfedezni a képekben is: a Hortobágy című kép számomra a Szilágyságot idézi fel, a Csendéletben pedig a kolozsvári tavaszt érzem.Giacometti illetve a Béke c.festmények a modern világba repítenek és valahol tudatosítják bennem, hogy egymásra vagyunk utalva és útjaink keresztezik egymást annak érdekében, hogy egymástól tanuljunk. Ugyanebben a modern világba kerülhetünk A Helyzet börtönébe ahol a reménytelenség és pusztulás illatát a Halál rózsái idézik fel bennem.Itt jelenik meg a Szegény öreg ember is, egy festmény amely színvilágában az időskori vénák képét eleveníti fel bennem, illetve egy egész élet megpróbáltatásait összegzi. Kedvencem az Anime Anime lett, nem hiába ez a kép került az első helyre: hangulata és színvilága egy békés és gondolatmentes életérzést szimbolizál.

Ezúton köszönom meg Rubennek ezt a szivárványt, amivel néhány hónapig körülölelte az ITSHs dolgozók mindennapjait.

Tímea Ambruzs 

 Assistant to Head of TSS Nearshore Operations Hungary"

Készítettek velem egy INTERJÚT: 

Bizonyára sok kollégánk tekintete akadt meg az ITSH galériában kiállított képeken, melyek Bántó Ruben alkotásai. A tárlat Debrecenben 2011. január 08-ig lesznek láthatóak.

Mikor kezdtél el festeni? Mikor érezted azt, hogy ez a Te világod?
Már kisgyerekkoromban magával ragadt két színnek a világa: lila és a barna. Vidéken nőttem fel a Szilágy megyei Tövisháton ahol a kreativitásom abban nyilvánult meg, hogy bogáncsból készítettem absztrakt formákat vagy faragtam különböző tárgyakat és sajnos megesett, hogy az alkotási lázban néha magamat is. Érettségi után a Kolozsvári Bölcsészkaron folytattam a tanulmányaimat. Verseimből ez idő alatt folyamatosa megjelentek különböző folyóiratokban, de idővel éreztem, hogy a bennem lévő gondolatok és érzések kifejezésére nem a szavak világa a megfelelőek. Amit láttam és megtapasztaltam, ami történt velem a színek és a formák segítségével tudtam igazán kifejezésre juttatni azt, ami bennem történik. Az ösztöndíjam révén Angliába folytattam tanulmányaimat ahol egy évig teológiát tanultam, időközben festészetet illetve egyszerűen azt, hogy hogyan nézzem és olvassam a festményeket. 2009 szeptemberében újabb három hónapot töltöttem kint, amit már csak a művészetnek szentelhettem.
Milyen érzéseket, gondolatokat szeretnél vászonra vinni?
A képeim annak a terménye, ami bennem zajlik, és ami történik velem a mindennapok során. Kifejezve azt, ami a helyem a világban és az emberek között és saját magamban is. Ennél fogva egy-egy szín, piros, fekete vagy éppen egy csík a vásznon nem ok nélkül kerül éppen az adott helyre; és mára már megérett bennem az a fajta bátorság, hogy megmutassam magam. Nagyon különös volt számomra az az érzés, hogy én is adhatok valamit, mint Munkácsy vagy Picasso – és ezt egyáltalán nem büszkeségből mondom.
Mindig meg szoktam figyelem azokat a reakciókat, amit az emberek szemében fedezek fel, miközben megnézik egy képemet. A szemükben lévő csillanásból vagy a féltékenységből tudom, hogy jó úton járok, nem vagyok mindegy és ez pozitívan motivál engem.
Ne haragudj, de önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogyan tudod ezt a két különböző világot összeegyeztetni?
Az SDM -Supportnál changek-kel foglalkozom, nem tudom, hogyan alakul az életem a továbbiakban, de most nagyon jó így. Ez a környezet egy biztonságot nyújt nekem, egy teret, biztosit, hogy szabadon alkothatok. Ráadás főleg az, hogy ezen a téren is megfelelek az elvárásoknak.
Mi lesz a képek sorsa a kiállítás után?
Az egyik kép visszakerül a Hatvan utcai galériába, ahol a képeket bekeretezték. Dobi Bea és Horváth Ambrus segítségével – akik az itteni kiállítás megszervezésében is segítettek – támogatnak abban, hogy a képek Budapesten is bemutatásra kerüljenek. Talán lehetőségem nyílik arra, hogy a MODEM-ben is kiállítsak. Egy dolog azonban biztos, hogy értelmét látom a munkámnak és a 23 évemnek, akárhogyan is alakulnak a képeim sorsa. A festményeknek, a munkámnak értelme lesz, ha csak a barátaim nappalijában találják meg a helyüket és ez nagyszerű perspektíva.

Köszönöm szépen az interjút. A munkádhoz további sok sikert kívánok.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aller Wahrscheinlichkeit nach haben schon viele KollegInnen die Gemälde von Bántó Ruben gesehen, die in der ITSH Galerie noch bis zum 08. 01. 2011 ausgestellt werden.

Wann hast du mit dem Malen angefangen? Wann hast Du gespürt, dass Du dich in dieser Welt wie zu Hause fühlst?
Schon als Kind haben mich zwei Farben: lila und braun hingerissen. Ich bin auf dem Lande in Tövishat im Komitat Szilágy groß geworden, wo meine Kreativität sich auch dabei zeigte, dass ich aus Disteln abstrakte Formen geschnitzt habe und manchmal war ich so begeistert, dass ich mich selbst geschnitten habe. Nach dem Abitur habe ich in Klausenburg an der Universität weitergelernt. Während dieser Zeit sind meine Gedichte in verschiedenen Zeitungen veröffentlicht worden aber mit der Zeit ist das Gefühl in mir immer größer geworden, dass ich meine Gedanken nicht mit Wörtern zum Ausdruck bringen kann, sondern dass was ich erlebt habe, was ich gesehen habe, konnte ich am besten mit Hilfe der verschiedenen Formen und Farben ausdrücken. Mit Hilfe eines Stipendiums hatte ich die Möglichkeit ein Jahr lang Theologie in England zu studieren, daneben habe ich mich noch mit der Malerei beschäftigt und ich habe gelernt, wie ich ganz einfach die Bilder der berühmten Maler beobachten soll. Ab September 2009 habe ich wieder 3 Monate in England verbracht und konnte mich vollkommen der Malerei widmen.
Was für Gefühle und Gedanken möchtest Du durch deine Bilder zum Ausdruck bringen?
Meine Bilder sind die Ergebnisse meiner Gefühle, was sich in mir abspielt, was ich während des Alltags erlebe. Sie drücken meinen Platz in der Welt, zwischen den Menschen aus und wie ich mich selbst einschätze. Dementsprechend sind die Farben: rot, schwarz oder ein Strich auf der Leinwand nicht ohne Grund dort. Heute bin ich mutig genug mich selbst in dieser Form zu zeigen. Für mich selbst war das Gefühl etwas Besonderes, dass ich selbst etwas der Welt geben kann, wie Picasso oder Munkácsy und glaub mir, es ist nicht deswegen, weil ich stolz oder eingebildet bin.
In dieser Situation ergibt sich die Frage von sich selbst: Wie kannst Du diese zwei verschiedene Welten miteinander in Einklang bringen?
Bei dem SDM-Support Team bin ich für changes verantwortlich, ich weiß es nicht wie mein Leben in der Zukunft sich weiterentwickelt, aber es ist sehr gut so. Diese Umgebung gibt mir  die Sicherheit und Freiheit mich auf das Malen zu konzentrieren. Dazu kommt noch das gute Gefühl, dass ich den Erwartungen entsprechen kann.
Was passiert mit den Bildern nach der Ausstellung?
Das eine der Gemälde gerät in die Galerie der Hatvanstrasse zurück, wo die Bilder eingerahmt worden sind. Bea Dobi und Ambrus Horváth, die bei der Organisation der Ausstellung geholfen haben, unterstützen mich, die Ausstellung auch in Budapest zu organisieren. Ich hoffe auf die Möglichkeit, die Ausstellung im MODEM zu organisieren.  Eins ist aber sicher, dass ich meine Arbeit und mein Lebens für sinnvoll halte, unabhängig davon wie das Schicksal der Bilder weitergeht.  Meine Arbeit und meine Gemälde bleibt verständnisvoll auch wenn sie ihren Platz im Wohnzimmer meiner Freunde bekommen werden und das ist eine großartige Perspektive.

Danke schön für das Interview ich wünsche Dir zu Deiner weiteren Arbeit viel Erfolg.

Rita Dazert

Assistant to Head of TSS Nearshore Operations Hungary"

A folytatáson gondolkodom...

akár a világnak a többi része

ha lenne a világnak sarka
én azt megszerezném
magamnak,
hogy odahúzzam
dugjam el magam.

ha lenne a világnak feneke
én azt megszerezném
magamnak,
hogy odabújjam
takarjam el magam.

de a világnak dombja lett,
s a legteteje jutott nekem,
szemek és szurkolók,
tervek és én tátogok
valaki társ után.

akár a világnak a többi része
a kijelentés is megtenné,
Jákobnak a köve
inkább oda is lefektetném,
felejteném magamat.

Ne engemet várjatok

Ha várni kell, akkor

Ne engemet várjatok.

Ha szeretni kell, akkor

Ne engemet szeressetek.

Ha hinni kell, akkor

Ne engemet példázzatok

Ha tudni kell, akkor

Ne engemet kérdezzetek.

Ha érkezni kell, akkor

Ne engem várjatok

Ha nézni kell, akkor

Ne engemet fényképezzetek.

Ha meghalni kell, akkor

Ne engem sirassatok

Ha beszélni kell, akkor

Ne egemet emlegessetek.

több vagy

több vagy mint holmi szerep
műanyag, egyhasználatú
románc.

több vagy mint holmi idő
kincses, örök-érvényű
érzések.

több vagy mint holmi tanúsítvány
egyházi, hatósági
háztárs.

több vagy mint holmi döntés
szaporító, kéjfészek
én te leszek.

Invictus 2009

Milyen sok a különbség ember és ember között. DE egyáltalán nem úgy gondolom a hiányt vagy a többletet, hogy valaki elnök vagy vállalatvezető, vagy rugby játékos, vagy egy házvezetésben kisegítő. Nem osztály vagy rang szerint gondolom, hogy különbözünk, és egyáltalán neme a bőrünk színe vagy a földrajzi terület, amit hazának tulajdonítunk, valójában egyik sem ezek különböztetnek meg. A film alapján sokkal inkább megerősödtem az előbbi nézetemben, és akkor most idézek egy sort a filmből. Nelson Mandela mondatát akarom megosztani: A lelkedért te vagy a felelős, sorsodat egyedül te irányítod. A filmnek ez az igazság adja az alapját, és csupán ezért lehet ez a mozi élmény.

Vakmerőnek lehet minősíteni ezt az idézet gondolatot, de igenis ez, ami megkülönböztet embert az embertársától, hogy ki lesz az, aki meri vállalni ennek a ténynek a felelősségét.

Mi az, amivel jobbá tudod tenni magadat és a csapattársaidat?  Honnan nyered az inspirációt, hogy teljesíteni tudhassad azt is ami úgy néz ki, hogy messze meghalad téged? DE a csoporttársaidat mivel tudod motiválni, hogy a határaikon felül teljesíthessenek? Nézz körül és keresd meg a zenédet, a versedet, a történetedet és vágj bel a megújult lendülettel. „Nyerd meg a te saját VB-det” Mert egy nemzet szurkol neked! Mert kellenek, szükség van még egy Mandelára még egy  Fransua Pinárra, akik meg tudják nyerni a múltat és meg tudják küzdeni a jövőt.

Hogy lehetek jobb, és hogy lehetek több? Hogy érhetem azt el, ami egy éve lehetetlennek látszott. Nem játékkérdések, hanem a valóságban kiderül erre a válasz.  A mindennap és annak a terhei válaszolják meg a másság kérdését.  Kell az a kevés darab a nagy mindenből, ami inspirálni tud. Mi az, ami téged képes újra odaállítani, hogy ne add fel, hanem küzdj tovább?

A másik nagysága a filmnek a rendező, Clint Eastwood . Csak a végén tudtam meg, hogy ki volt a rendező. Azonnal egy másik film jutott az eszembe, amit ő rendezett, és amiben ő játszotta a főszerepet, a  Gran Trino című film.

Voltak pillanatok az Invictus filmben, amit kicsit erőltetettnek találtam és nem volt gördülékeny. A történet és a mondanivaló meg a szereplők a mondanivaló töménysége és célirányosságán osztoztak. A szerepek természetesen erre a „mondanivalóra” voltak kiosztva. A film ugyan 2009-ben készült, de teljesen azt a tíz-egynéhány évvel korábbi kort mutatja. Ami a vágást versus történetet illeti, két képkockát nehezen tudok hova tenni. Az egyik, amikor az üres stadionba megjelenik egy férfi, aki talán majd a repülőt is vezeti, ami egy felirattal végighalad a stadion közelében… A másik meg a rendőrök, akik az utca szélén hallgatják a közvetítést. Olyannak találtam mit ki-ki járó folyosókat a történetben ugyanarra a tisztásra. Ez a kijáró érdekfeszítően van feloldva mindkét történetben az egy haza egy csapat szelleme, ami az új világ új perspektívája. Végül nekem így érte meg összesen a mozi élményt a pár órám.  

Forrás: http://www.imdb.com/title/tt1057500/

egy van belőle

van egy ágyam,
van egy lakótársam,
van egy kerékpárom,
van egy műszakom,
van egy bakancsom,
van egy kiállításom, 
van egy sorsom,
van egy álmom,
van egy blackberrym,
van egy közönségem,
van egy fizetésem,
van egy hitem,

és van egy versem,
csak egy van belőle:
amelyik neked részed.

A legrövidebb út

egy ideig az otthon felé
a legrövidebb az út,
a ház felé, ahol anyám
csókolt, karolt, szoptatott.

folytatnám, hogy más vizek,
más lakások, más karok,
de nem akarom elbabrálni
a bölcsőm s a szemfedőm

nem akarok idegen gyászmenetet,
elég lesz tőlük taps és kritika,
s nem is akarok szinház jegyet,
jó lesz apám színdarabja.

csak akarom azt az útat
megőrizni járatában,
hogy a két fasor delében
lehessen nekem hazajárni.