Hátramaradtam embernek

Álmodtam a világot,
Azt barnának
És rondának.
Dehogyis.

A világot bajtalannak
Álmodom.
De a színek,
S a szagok
Felráznak.

Hogy csak ocsúdok,
És bűvöletében maradok,
Mint pof után sokáig,
Ámde bátor a fejem,
És kiállom.

S valamikor felhagy,
Velem osztozni.
És elenged
Édenig,
Kánaánig.

élethosszú hétközi harcok

A tegnap még próféta voltam.
Ma alig élek. Elevenre éledt,
Bennem a maradék sötétség.

Legyőzetett, mégis folyton
Győzköd a rőkönyszagosan
Öltözött testekkel, s emlékét

Úgy tűnik hiába hessegetem,
Még csak ha legyezem,
Jobb ígéreteket tesz cseleivel.

De mégis kell valahol,
Van egy örök hatalom,
Amit soha nem érhet

Utól, hamis erkölcsével
Róka-igaz gondolataival,
Bárakárhány bukott szentel.

Szegetten, szegzetten, seggen.

„Ha minden összeomlik az annyira rossz mintha minden megmarad, s csak te omlassz össze”

De hányszor az életben
Bénán, tétlen, tehetetlen
Megállom, hogy meghalok?

Legtöbbször idegenek a Júdások,
Idegenek a bátormarkú kődobók,
mint temetőmben dőlve, állom.

Mégis, történhet-e ennél jobban ormótlan?
Történhet különbem, hogy újjászületek,
Akár tölgyfa, ami szárra szökken.

Történhet rosszabb egy új
Tavasztól? Történhet rosszabb
Egy másik friss hajtástól?

Nincs benne szín, igaz.
Nincs benne béke, az igaz.
Nincs benne az álmodozás.

Precíz hóhér,
Képtelen szuszogó,
Embertelen...

De ez a next ára,
De ez a más ára,
S ez a szenvedés.

Nem változhat meg,
Sem Részegen, sem Révülten,
Sem Fekve, sem Bolyongva.

De ne menj semerre,
Te ne fuss körbe,
Vagy bánd.

Tavaszhitet hord magában,
Ami veled kimászkál majd,
A hoppból, a mocsárból.

Csak a tavasz reménye,
Csak a tavasz szőkesége,
Csak a tavasz teje.


Mindenkinek ajánlom, akinek egy világ dőlt össze. 2010 Debrecen, júliusa.

mese este

elmúlott a nyár.
megjött a főnök,
elmúlott a láz.

ködmama,
hódtata,
majd
mesét
olvas,
hurrrá.

itt van a tél.
megjött a főnök,
itt van a vég.

ha tényleg értem az jó

ha már ha az életbe szörfölök,
miért ne nézhetek olyan betűket,
amik lendítenek rajtam?

ha már ha emberek közt élek,
miért ne szeressek feltétel nélkül,
a bántás és a lenézés helyett?

ha már ha van egy szeretőm,
miért ne ő lenne a legkedvesebb,
a hatmilliárdból, aki nem is tud létemről?

ha már ha egy családba megszülethettem,
miért ezt a fészket ráznám unos-untalan,
hogysem minden áron melegíteném?

ha már ha ugyanaz a család kíséri a koporsómat,
miért velük bánnák a leges leg tiszteletlenebbül,
hogysem rájuk vigyáznák a leginkább?

ha már ha csak egyszerre egy helyt lehetek
akkor miért ábrándozzak arról
ami sem nem létezik, vagy holnap érkezik?

neked miért szabad?

1.neked miért szabad,
bár-akármit mondani:
engem kibeszélsz,
engem sorsítani,
pólyástul elvetsz.

pusztán én is,
sarokba álljak,
veszteg álljak,
és eltűrjem,
ahogy más is?

neked szabad.
neked szabad.
szóval takarózni,
azokkal hógolyózni,
neked szabad.

de ha bántasz bántódsz,
de ha vágsz vágódsz,
de ha kergetsz kergetődsz,
de ha üldözöl üldözött leszel.
de ha vársz megérkezhetnék is.

nem mert én mondom,
nem mert te mondod,
hanem az élet mondja,
majd kinevet mondjuk.
majd elnevet mondjátok.

2. ha te akárhogy beszélhetsz
akkor tehessek már én is bárhogy

3. egyiknek nem jó,
másiknak rossz,
nekem mindkettő.

magamról rólam

mit mondhatnék nektek
magamról?
én a világ vagyok.
a tömeg,
a sereg ember,
akibe belebotlasz,
akit kerülni kell.
az utcán, egy másik
mászkál.

milyen csodás
milyen szerep
milyen osztás

várni szokás

várok tavaszt,
nyárt.
várok nőt,
esküvőt.
várok sikert,
diplomát.

amig várok,
mi van?
közben ki
vagyok?
azután mi
változott?

de csak várok.
a nyár után is,
a nő után is,
a diploma után is.

és,
sosem teljes az álom.
ámde a vég látomása,
lessz majd, állomásunk.