A soha nem hiresek

csendben nő az az erdő is,
ami nem lesz nemzeti park.

ott is úgy ölel észak felől a moha,
úgy markolja a mackó az idegent,
és úgy kerget egy makkot a vadegér.
az erdőbe, ami nem lett áram-drót-kert.

A legnagyobb ajándékaink, hogy mosolyogni tudunk és elképzelni!

van egy blogom
iró vagyok.
lehetnek elképzelni valóim,
ember vagyok.
ez már elég nagy
felelősség
tömlöcnél tágasabb kihívás!
érvágásnál sokkal bölcsebb!
vonat sínjeinél simogatóbb! 
Igy követem az évszakokat,
minden síp-dobtól estig,
és tetszik látni,
azt, ami még nincs,
de következik,
mint egy fekete-fehér C betüs kép a feleségem hasából.
igen, ez több mint a vallásaink,
ez a legközelebbi érintkezés,
a hatalommal, akiben rajzolunk.
sok modern után és világosodások után
mindig ez volt a legtöbb vallomás,
ha láttszott valami és az igaz lett,
abból amit megírtak a szavak,
mint a gyermekeim szülinapja.

Már egy ideje

Már egy ideje
nem írtam,
csak sírtam,
mint magányos télutók.
Már egy részem
elfelejtettem, a betűkben
a tengereket és a szélsimogatást.

De kicsit az élet ahogy gyúr
és megmutatja magát
úgy látom a világok
sok-szögből-csiszolt-lehetetlen-mind-felfogni oldalait,
De mégis lenyűgöz ez a mérhetetlen mesterien-illik-szerepek,
szép, és kíváncsibb leszek, ahogy az enyémet
törekszem feltérképezni és felkutatni,
mint a csodaszarvast.

Talán még az Isten is közeledik, így fürkészve az életet,
mint vizsla a gazdit, vagy őrök a reggelt.
Ezért sok nap van, amikor
mosolyog a tükör velem szemben,
amikor csak jóval utána értem meg,
hogy mennyi jó történt ma velem.

Nem pozitív lettem, hanem óvódós újra.