bicikli helyet más

páratlan lábnyomokat
látsz, ha utánam
keresel a szemeddel.
ha szembesülök,
nem szeretem.

kerékpár a társaságom
csupán, ha utánanézek
a szememmel.
ha látom sértenek a
feszítős küllők.

de csak jólesne a párlábnyom,
de csak szeretném bicikli helyet mást,
de csak szükségem van Rád.

kellett volna, lehetett volna.

kellett volna
akkor ott legyek
lehetett volna
most az meglegyen
malac virágok
kövér csókok.

olyan de szeretnék
virágcsokrot kapni vágy
sárga színű öleléseket
kellett volna...
lehetett volna
málnatánc.

de lila nyakkendőbe
öltözött bálnapásztort
ilyet láttam
ilyen volt...
ilyen lehetett
a szivárvánnyal fent mese.

a valóságban a valóság
csak holnap kezdődött el
ami mégis ma történhetett
pár bűn, pár színház
de az is hajlamos volt
holnapra átnyújtózni.

ilyenek voltak a szándékok
ilyennek maradtak a mondatok
ilyen szertő voltál...
ilyen szertő maradt rajtad
ez a ruha ez a szerelemcsengő
ez a poggyász ez az örökség.

a Felséges

de te, akkor sem hagysz minket el
minden völgy, és minden hegy
hullámok,
izmusok,
érzelmek,
politikák,
szerelmek,
ha erőt vennének rajtam,
te ugyanaz maradsz,
úgy, akár a tökéletes szivárvány,

én csak ritkán hasonlítok rád,
amikor semmi vagy felém
nem is látszom, egyszínű vagyok,
törekszem kiismerni ebben magam,
a tükörben kérdem többször:
valaki csak kell én is legyek,
valaki csak vagyok én is!

amikor a szemem nem lát,
amikor te nem változol
az is együgyűen kínos nekem
az arcom, akinek születtem fáj,
amilyenre figurázni tudom magam,
de összesen, de együtt hasonlítok
mindenhez, és mindenkihez az emberekhez.
és ha kiválnék közöttük,
csak hozzá viszonyítva vagyok kiváló.
egy játék lenne, addig-amíg,
egy mozgás lenne, addig-amíg,
ami te vagy bennem, a biztos is.

alacsonyak a szólamok,
mennyire, csak tökéletlen,
de valami hittel írom,
hogy újra nevemen szólítasz
amikor elkallódtam

egy pár

Hallgatok, nem szólok senkihez, magamban ücsörgök lomhán, mint annyiszor korábban. Ő nincs velem ez sokat számít, most neki fontosabb rendeznivalói vannak.

Hallgatunk mindketten, és a dolgainkon kotlunk jóhiszeműen, hogy fog érkezni idő, amikor lenni leszünk egymás kurta combjain csintalan álmodozás.

A zongorista naplójából kivonat

Riadalom van mind untalan, a városban. Újra és újra látni családokat, akik elhagyják házukat, ingatlanukat és szomszédjaikat. A levegő puskaporos. Az utakon katonaautók sietnek ügyeletről ügyeletre. Az emberek gyanakvóak és az épületek lakatlanok.
Állok mindennek a közepén, és hiszem, hogy nem lesz második világháború.
Összeszorítom az összes izmaim és határozottan bátorítok minden ismerősömet, barátomat és az arra járókat, hogy ez a város, ország, a mi tulajdonunk, már ősidők óta általunk lakott földterület. Apáink ezt győztesen vérükkel védték, most is sikerülni fog, újra sikerülhet. Van, aki nem hisz nekem, de van, aki hisz abban, amit mondok, ez az ami engem is jobban vakká és hívővé változtat.
Ők mennek csomagolni és valahova rokonokhoz vidéken meghúzódni, mert szerintük ez egy új világháború, a második.

újjászületés

vasárnap újjászületek,
a Szentírás
kegyelmében.

hétfőn újjászületek,
a munkatársak
tekintetében.

van hogy újjászületek,
az emberek
szeretetében.

van amikor újjászülethetek,
a saját
tetteimben.

Epigon pillanatok

A múlt héten
élénk maradtam
az Ég felé,

A héten
ember vagyok
s bárcsak újraélhetném
a hős pillanatokat,

Mérlegelem,
hogy ma miért más
az Ég alatt.