Koronavírus 8. nap: Van különbség

Különleges és furcsa időket élünk meg, mindenki, csakis remélni tudom, hogy a sallangot mind lefaragja rólam az előttünk álló időszak, hogy ami kevésbé fontos ma, az majd mind eltűnik és egy igazabb életet fogok tudni élni, miután mindez lejárt, mert lesz ennek vége is. Mert van vége. Mert ez nem a vég. Mert van jövő, velem vagy nélkülem, a fiam és az unokám élni fog! Ezt tanultam nagyszüleimtől:

Az élet az úr.

Mert van Isten, lesz tavasz.

Van különbség

Abban, ahogy megszülettünk, nincs,

mert tervezett és akart az Élet.

Abban, hogy meghalunk, nincs,

mert akartam tudni, hogy milyen élni!

A szorongásaink súlyában különbség van,

mert megválaszthatom, hogy cipelem…

Írni akarok, minden nap, addig, amig ez tart.

MERT van különbség, hogy egy Istenben hívő

Ember hogyan viseli magát a bajban.

Én, érteni akarom a bajt,

És NEM a bajt akarom látni.

Én, élni akarom az életet,

És NEM rettegni a holnapot is.

Mert kell lennie másképpen. Van.

(Meghalni könnyű

Élni nehéz)

Választom a nehezebbet:

Élni akarok! 

Az életet hirdetni, így:

most otthon ülök,

most együtt működök,

azokkal, akik az életet tartják,

és nemcsak a halált osztják.

Nem egymás ellenfelei vagyunk.

Nem egymás harcos társa.

Nem egymás vize a lelkesedésére.

Élj

Tervezz élni.

Tervezz holnapot.

Mert, aki decemberbe csodálatos, tanácsos, erős, örökkévaló

Most miért lenne kisebb, kevesebb, eltűnve?

Miért gondolod, hogy máshol kell keresni

a nyugalmad és a reménységed, a holnap felől?

Miért szorongsz magadba, még több halottal több veled!?

Nem látod, hogy a halált emlegeted?

Nem látod, hogy ugyanakkora a tavasz ereje,

Mint tavaly is volt és jövőre is lesz és ezer év múlva?

Kellj fel, aki hiszel,

Állj talpadra.

Miért szorongsz,

Miért csüggedsz,

Miért félsz...

Számold ki.

Értsed meg.

Miért hirdetnéd,

Miért gondolnád?

Nagylelkű akarok lenni

Megkérdeztél?
Látod azt, amit én látok?
Tudod azt, amit én se akarok?
Csak beszélsz, csak ítélsz.

Betakarsz árnyékkal,
Lopkodod, azt amivel
Mindketten többek lehetnénk.
Csak elfedsz, csak színjáték.

De csodálkozol, amikor
Neked kevesebb, nekem
Kevesebb mindenkinek hiányzik.
Csak más, csak ugyanaz.

Ha lehetne én tennék érted, ennél többet,
Visszaadnék, hogy megszerezd
Az örömöd, a boldogságod,
Csak hogy királynő lehess, csak Te.

Meghajolnék,
Hátamra engednélek,
Felkarolnálak,
Csakhogy álmodj, csak élj.

Reggelre minden kiderül

Amikor jól akarom és jót akarsz,
Befordul egy utcába a gondolatom,
És a különben jót áhítom, akarom,
Elindulok felé s megkérdezem: akarsz?

De ugyanolyan csendben vár nesztelen,
Ismét megkérdezem, de csak hallgatás,
Még közelebb érek, annyira, már észlel,
Majd fel robbanok. Hol a rábólintás?

Vajon mégse kellett volna bekanyarodni?
Egy angyal szólított, vagy a hiúságom?
Még nem tudom, most ezt még nem tudni,
Egy angyal szólított vagy ez a rutinom.

Nem akarom elrontani, buta-vak-süketen,
Együgyű embernek maradni, de bátornak,
És bízva a jobban, merészen a zömében.
Lefekszem, hogy felébredjek. Nagyra tart.

Reggelre Minden Minden Kiderül

Amikor jól akarom és jót akarsz
Befordul egy utcába a gondolatom,
És a különben jót áhítom, akarom,
Elindulok felé s megkérdezem: akarsz?

De ugyanolyan csendben vár nesztelen,
Ismét megkérdezem, de csak hallgatás,
Még közelebb érek, annyira, már észlel,
Majd fel robbanok. Hol a rábólintás?

Vajon mégse kellett volna bekanyarodni?
Egy angyal szólított, vagy a hiúságom?
Még nem tudom, most ezt még nem tudni,
Egy angyal szólított vagy ez a rutinom.

Nem akarom elrontani, buta-vak-süketen,
Együgyű embernek maradni, de bátornak,
És bízva a jobban, merészen a zömében.
Lefekszem, hogy felébredjek. Nagyra tart.

Miről írunk mi költők?

Szimplán én csak emlékezek, ha írok,
Jobban arra, amit nem akarok, hogy közelítsen
ÉS még jobban arra, amit vágyok, hogy beérjen.
A szóban elmondom és a sorsban eldől, ha sírok.

Vágyunk:
libasültre,
disznófejűre,
szerelemre,
sikerre,
s,
még,
többre,
mindebből.

A cicomátlan dolgokat kuszán előadjuk,
Beleöntjük könyvtárakba és olvasótáborokba
Úgy, hogy immár soha nem lesz új a nap alatt,
Szimplán mi csak emlékezünk, amit írunk.

Vágyva:
szeretetet,
otthont,
hasznosságot,
eredményt
...
a legkiemelkedőbb Történetet.

A jobb az most van

A vers olyan mint egy patak,
elfolyik tőlem,
Arrább áll, odább megy
haza érkezik a többiekig,
a Nagy vízhez,
úgy én is a napokkal,
ami arrább áll, odább megy
rajtam keresztül a többiekhez
a Nagy tegnaphoz.

Van-ni akarok:
megélni a pillanatot,
elengedni a tegnapot,
bátran várni a holnapot.

Mert ki tanít engem,
Ki nagyobb mesterem,
a szavaknál, az időnél?
Hogy a jobb az most van

Egyenetlen Egyensúly

Egyszer elfelejtettem felkelni,
csak aludtam,
olyan volt, mint egy álom.

Egyszer elfelejtettem felállni
csak feküdtem,
olyan volt, mint egy átok.

Ébren emlékezni akarok,
Álmomban erőre kapni.
És zajlik másképpen.

Ezzel fekszem, ezzel kelek,
hasonlít az árnyékomhoz
A rendet hívom!!!

A nap és árnyék, ha cserélik
egymást velem, az nem baj,
de ritmusa a legjobban kell.

Amíg Minden Új Volt

Nem mozdultam el semmit
Abból a bőrből, amibe világra jöttem.
Abból a cipőből, amibe bele léptem.
Pusztán annyi a másság, hogy odáig könnyű volt,
Amíg évszakról évszakra más lábbeli kellett,
Mert minden Új volt!

Az, hogy megtanultam fütyülni,
Az, hogy rám bízták a teheneket,
Az, hogy pattanásos lettem,
Az, hogy sok pénzt számolhattam egyszer,
Az, amikor ötven kiló lettem,
Az, hogy ha akartam, lehetett!

De most már minden érdekesebb,
Mert, ha nem történik semmi,
Akkor is felnőtt maradok.
Mert, ha folyamatosan fejlődnék,
Akkor is felnőtt maradok.
Itt azért az megeshet, hogy apák lehetünk egy-hirtelen!

Viszont én keresem ezt a cipőméretcserét
Vágyok ember maradni úgy,
Hogy Nem Félek
Kapcsolódni minden korábbi reccsenéseimmel
Úgy, hogy természetesen bírom megélni
Azt, amit mások jobban tudnak alaphangon.

Éllettörténetem

Egy perc kell, hogy elmondjam a fele élettörténetemet.

Ezért megállok, hogy észrevegyem, amik mellett
elrohantam, mint autópályákon a millió önkéntes száműzött
- csak mennek előre, csak megyek közöttük.
Megállok, hogy felfogjam azokat, amik mellett
felnőttem, mint gyermek és mint friss apuka.

Igazságok mentén próbálom beazonosítani a jó vagy rossz
döntéseimet.
Igazságok mentén, próbálom rangsorolni és megtalálni az
értelmességet egy időkeretben.

De várj. Mesélek Egy Percet.

Küzdöttem, hogy apám ne verjen.
Küzdöttem, hogy szerelmes legyen.
Küzdöttem, hogy lemondjak az énről.
Küzdöttem, hogy költő legyek.
Küzdöttem, hogy fizessem az iskolát.
Küzdöttem, hogy elhívjon az Élet.
Küzdöttem, hogy szóért szeressenek.
Küzdöttem, hogy képpel beszélhessek.
Küzdöttem, hogy dolgozzam a karriert.
Küzdöttem, hogy feleségem legyen.
Nem küzdöttem, hogy egészséges gyermekünk szülessen.
Küzdöttem, hogy megfeleljek, megfeleljen.

Ilyen a történetem, amire a felére elérkeztem.

Tetejébe egyre inkább is olyan, mintha végre először élnék.
Vagy többször olyan, mint a vízmozgás után a gyógyulnék.
És olyan is, mintha a lelkem jobban bele illene a saját porépítményébe.
A több tavasz, a több karácsony együtt a születésnapokkal ide repítettek.

maradok a lábnyomban

ne maradj el új év, 2014
(megkezdeni, hogy elmarad?)
kell az az egy tűz
az az egy erő,

amivel merünk,
új célokat megpróbálni
új táncokat körbe mozdulni.

mert nem akarok belefordulva
félni itt belül, magamba
gubózni, mint dióbél nyüve,

hanem szeretnék haladni
bátran magasra repülni,
messzi, ahol a repülők szállnak.

hiszem, az én utamra rátalálni lehet
az én helyemre ülni sikerülhet
s az én sorsomat bevégzem.

hol van drága Mester
bennem a Te igaz mondatod
miért felejtem el,

hogy Te a ködnek
Teremtője vagy és Ura.
ugyan sokszor elhagy, amit tudok.

csakhogy kell lennie, elismerve és bizakodva, 
gondolom létezik az én sorsomnak
ajtaja, ezért be és át fogok rajta menni,

csak én most akarok
de én azonnal szeretném
én most akarom.

kínoz ez a gyenge önuralom
nyom ez a matt állapot
félek, nem is leszek jó.

nem lenne baj ha ledarál
az se gond, ha erre szánt
a Sors.

kisebb hely a lom,
aki vagyok és az elvárásom
nem lehet különb.

dacára maradok a lábnyomban
a kövér cipőtalpvirág díszben,
hogy hozzá tartozok.

Kivül Belül

azt amit látok,
azt amit hallok
tudom meg rólad.
váraidba tartod
otthon magad.

csak ___ihológus láthatja

megmaradok
ebben a biztos
csomagolásban,
amit látok,
amit hallok.

hogy a három éves sír
hogy a harmincöt éves remeg
hogy a háromszáz barát szomorú
amit látunk,
amit hallunk.

Apáméktól van a múltam

egy bátor ember
odakiáltott, tenger
tajtékzott, nem
bírta, csak ment,
ment, folyt folyt
magából a múlt.

a félénkebbik,
csak nézett, kit
a háború zaja
rettentett, ha ha
dörgött, vagy
fütyölt a múlt.

én még ott sem
voltam, csak
apáméktól,
válogatás
nélkül, kapom
az okot a múlttal.

Pinókió

olyan mosoly,
ami nem múlik el,
ha elfordultál.

olyan kézfogás,
ami nem folyt meg,
ha nem lát senki.

Az új kezdet

alkalmak lesznek
ne félj, mert
nem maradhatsz le
a saját pillanatodról!
hanem a süket
és látáshiányos
gödröket,
túl kell gyógyulni.
és érkezni fog,
és áthajolni fog
a kegyelem.
az új kezdet.

Jelentéktelen de mégis egész

élni akarok
vagy negyven évet
és már itt se leszek.
hirtelen
hír nélkül
egy ember.

őszintén nem tudom,
hogy mi lenne,
ha csak ennyibe
reménykednék.

a szorongás,
hogy még egy ember
lettem, aki küzd
mint óvodás,
kisiskolás,
munkásember
és nyugdíjas.

nem tudom igazán,
mondani hogy
megértem a világrendet,
de sejtem, hogy
ahova tartozok
az megtart.

hogy az életem
erőfeszítése
és egyedisége
pont elég,
hogy teljesnek
és elégnek lássam
magamat
a sok másokhoz
jelentéktelennek,
és egésznek.

Ujjamról olvass

fákról én látom,
járó, te mától
fel-figyelj.

ujjamról olvass,
amerre mutatja,
fel-figyelj.

nem a lombot,
amit a bot
fel-fúj.

A legnagyobb diadal.

állig felfegyverkezve
sem lennék elég erős
győzni.
minden legjobb
döntést meghozni
talán segítene,
de úgy tapasztalom,
ehhez sem vagyok
magamtól rátermett.
Kísérletezem,
a kertig az udvart,
próbálgatom a határokat,
jó hiszemmel.
még akkor is kell maradjon
egy kiút ha minden kútból
elfogyott az ital,
még akkor is kell lennie
egy falat levegőnek,
és van a saját keresésnek ideje
az utánzás helyett,
és van a saját megtalálásoknak helye,
amikor megérted, egy kicsit jobban
az életnek a rendjét,
a sorsodnak az egyszeriségét.
Hogy elég szép a kerted, olyan mint te,
szép, miért kellene kimenni,
más határain cseléd lenni.
-ennyi a legnagyobb diadala az életednek.

Oda visszakerülni

keresem az életnek az értelmét,
keresem és megtalálom,
rátalálok idővel,
amit megváltoztatni kell,
akár biztosan,
ugyanis a fájdalom kikezd
minden szuper dolgot,
amit elképzeltem,
hogy az a teljes
és igaz
és jó filozófia lenne!

ott, akkor is megáll,
és a makacs bátorságunkat
is magával sodorja
egy marék földnek az árnyéka.

ennyi lett volna...
ennyit lehetett csak...
mindenkinek igaza volt, végig...
senki nem tévedhetett...
mert mindenki egy-helyről valósi...
oda visszakerülni, talán az egyetlen,
ki nem mondottan a legmélyebb vágy...
és csak ennyi lett volna a feszengés...
ennyi a legfontosabb elméletháló...

Nehéz ismerni a könyvet és a betűt

az üres sorokba miért keressek,
a könyvben aminek címe se betűje?
nem is nézem azt,
amire vágyok,
nem is keresek olyat
amit szeretnék,
önző polcokat
nem akarok megtölteni
magammal
és amit másoktól tulajdonítottam.

üres sorokba miért keressek
könyvbe bújtatott címet és betűket?
nem is nézlek,
hanem csak járom,
azokat a napokat,
amikor szusszani
lehet,
amikor simulni
lehet,
amikor szeretni
lehet,
-nekem.

és azokat a kallódó kőszobrokat,
neveket, amik
belőlem is ugyanolyan
mozdulatlant teremteni akarnak
őket nem is látom
nem is hallom
de erős a vonzásuk
mert magabiztosnak tűnik
és fontosnak, ami jó lenne,
ha nekem is lehetne.
Nehéz ismerni a könyvet és a betűt
Nehéz élni veletek együtt.

Hangok a fejemben és a kiút

új nap és újabb
emberek hangja
gyűl púpnak
veremnek.

senki nem
mond elég igazán
sehol nem
állítják elég egyenesen.

nincs közöttünk
egy alkalmas
személy
ember.

elvesztettük azt,
helyette építünk
magunk rendjeit
és szabályait.

de mégsem
elég igaz
mégsem
mégsem.

megoldás kell
de nem rongyra
foltok, használt ingre
illatok.

dúdoljam füledbe,
az egyetlen de megalázó,
kiutat?
mit mondjak el róla?