ördögfog

1.az istennélküliség már lehetetlen

hallod ördög

csak az örömeimből lophatsz

csak az erőről erőre juthatok már

Nyomorult vagyok az ég alatt az igaz

de előtted hatalom, rajtad uralkodó

Szolgaságod ereje vonz...

ami csak egy ideig tartó

de ha az összes poklot rámúszítod

velem csak eggyel több lesz a birtokod

de a győzelmet elhullattad már

kihullik a karmaid közül, a fogaid görcséből

a koholmányaidban beletörni fogsz

egy formátlan élettelen végtelen Elmulsz

vagy mégha rám számitást is vetsz

amit már tudok nem tudhatom nem tudni

hallod ördög

az istentelenség már lehetetlen

2.igenis látsznak rajtam az ördögfogak

a nézéssel a hivással

újra meg újra belát

gyengeségem felett

persze ez erőtlenül hagy ott

csúfondárosan és egyedül

hallom amikor egyszerre velem lekacag

röhögöm vele magam a rászedettségem,

a ráutaltságom, a kijátszottságom

igen magamat mint a Játékszert

valahogy ez a csalóka hóbort

a hóbortból szokás a szokásból

szenvedélyre növi ki magát

hogy nem erőlködve könnyen

azt mondom átokban ázok

ez az eső rendszeresen zuhog

és elönt hogy beletörődök

egy ilyen életbe

ha nem találták volna fel a felvilágositást

a felvilágosodásban az esernyőgyárt

persze ezért jobban dühöng

hogy alatta el nem ázok

csorum vizes vagyok újra meg ismét

de az Isten határaban, birodalmában,

s persze azért is jobban zuhog.

3. egy bünnel

több bün jár

két bünnel

mégtöbb mocsok jön

végül elnyel

mint orditást

őserdő

elfogyok

a rengetegbe

eltakarodhatok

bozótjaimba

amig kivágtak egy tölgyet

s az nem lett a

krisztusfa

Ezt látva fellelkesült minden bozót olyan Fának

És nem tudom nem tudhatom eltakarni ezentúl az árnyékom

Ami egyere csak nő, nagyobb és elváltozik az alakomtól sokszor

Ami félelmetesen nagy és más és különböző és démoni

4. Meggyőződtem hogy ki az igazi Esőkirály

s már nem a védtelenségem a sok

inkább a seb a vérzés a beteség a gyógyszerezés rémiszt

az hogy látszani kezd és észreveszem ami igazán vagyok.

inkább az iszony a józanságtól rémiszt,

melegágy ez ahol újra betakarózva kapom magam

oda abba a mámorba

ahol olyan Vég és Gyönyör van ami keserü és mérgezett.

de csak egy elvesztett játékot tud játszani

rajtam velem bennem általam

S a vizscseppek inkább hosszú sirás

egy légáramlás valami biológiai is

az arcomon kifolyva

...

Vágyok Annak a Jelenlétében Akinek Nincs a Jellemében fény és árnyek cserebere

ÓceánEmber

Igen, igen igen ezisóceánbaér Ahogy mondod A Nagyviz amit utaztál Az Nagyút ami vinne Ahogy látszik azisócenánbaér Igen, igen igen Értem a szót ha nekem mondod. Megértem amit mondanál is. Nem kihalászni az Óceánt Nem kihalászni az óceánt A végtelenbeérő felhőt Kérem hogy Nagyviz essen Önző esőt kérek. Kérhetek Magamnak. Nekem is. Óceánember Óceántakaró Óceántánc Óceánhatalom Óceántárscsepp Hogy legyél Hogy legyen Hogy lehess Hogy lehessen.

ezisegyállapot

Hogy leírjam felkavart vagyok Hogy elmondjam csak én hallanám Hogy vigyem már belefáradtam Hogy megbarátkozzam vele nem kell

hangdallam

A Zene belém ömlik, rám ömlik,
mint zuhany, mos végigfut rajtam,
s lehord, elhord magával belőlem is
bántást, bántódást, bánkódást.

hasonlít hatalomhoz,
amihez jó tartozni.
hasonlít gyermekhez,
aki ropogósan nevet.

mint hullám addig mos,
s csak nézem, hogy az életillat
újra, megint a kezem közt.
rajtam, bennem, dísz!
a zene gyógyít

no de a fehér egészen más

egy vágyakozás ami hasonlit az örök elérhetetlenhez akár lehetetlenhez közeli egy olyan valami amit csak elveszíteni lehet egy olyan szín állapot ami csak változhat valamerre újból vagy üzöttre megszerezni is túl magas s olyankor nagyon hasonlít a mindegyre birtokolni inkább untalan csak ajándék marad mint az anyaöl meg a pellenkázók marka furcsa hogy nem ajánlja magát inkább lebeszél átlátszóságáról mert nekem is könyebb meg hát sors a fehér nem viz a fehér nem szín a fehér nem állapot a fehér úgy csak magában szép ilyen egy meg nem tudok lenni ha a fehér állapot ilyen egy meg nem tudok lenni ha a fehér szín ilyen egy meg nem tudok lenni ha a fehér nem viz nem megmos csak emléleztet ez Ajándék-om