Magyar klasszikusok - Kabos Gyula: A kölcsönkért kastély

Először nehezen vettem rá magamat, hogy megnézzem a fekete-fehér filmet. Lassú is és Magyar is és régi is. Ez volt a szemüveg amivel mégis végig ültetem magamat a mozin. Nem bántam meg.

Egy Mikszáth regénybe éreztem magamat, egyszerű emberi fordulatok, csavarok, élcek és persze nótázás.

Nem kell nagyokat gondolni a film alatt, könnyed és nyugtató. Egy olyan világot mutat be, amit mi nem éltünk esetleg csak hallottunk nagyinktól.  No, ezt a milliót telibe találta a Kölcsönkért kastély film meg a további Kabos filmek.

Kabos Gyula az egyik színész…ügyes, jópofa és tehetséges fazon. Nem túldicsérni akarom a magyar örökségünk szirmait de van ami mükszik, ami mulattató és tanulságos is. Van amit ügyesen összehoztak.

Egy rövid eszmefuttatás. Lehet nem releváns az üzenet és idejétmúlt a film, csak azért mert manapság nincs báró és föld és kastély a trendünk élén ne címkézz túl hamar. Ma senki nem gondolkodik a film fogalomtárával az tény. Ennek ellenére nem új a dolog a posztmodern, mert mi is hasonlóan tájékozódunk, a mi szavaink valóban különbözőek, de ma is hasonló a helyzetünk ahhoz, amit a film mutat be. A mi kortárs szavaink manedzser és ingatlan és 5 csillagos all inclusive nyaralás. Ma ezek után nyomul az ember, valahol ügyesen csalja, motiválja és kápráztatja; ügyesen csal, motivál és kápráztat minket.

A szókészlet és a világ más de a humor mégis hasonlít. Nevetni lehet, a mosoly híd, tőlünk visszafele a régiek fele. Ez egy ki morzsa volt adalékba és valóban örültem a mozinak ezért még inkább.

Forrás: http://www.imdb.com/title/tt0029099/

2012

    Nem is lehetne jobb téma az írásra az Úr kétezer tizenkettedik évében mint a film amelyik 2012 címet viseli.

   Először is had írjak a világvég témájú filmekhez való hozzáállásomról. Azokban a történetekben, amiket ebben a témakörben láttam szükségszerűen, de szükségtelen a szeretett hős meghalt. A film, úgy végződik, hogy fáj látni a szenvedést és nem a világvégére van kiélezve a mozi élmény, hanem a szenvedésre és "kiválasztottak" túlélésre. És ezennel javaslom, hogy igenis pontosítani kellene a zsánert, mert ez a film is, amiről most írok, nem a világnak a tényszerű végéről győz meg, hanem valakinek a történetét mesélik el, akik túlélték a kataklizmát.

   Igen határozottan ez a történet egy kataklizma, avagy természeti csapás, amit senki nem tud felülbírálni, sem az ember bölcsességével és tudományával uralni. A nagyon penge tudós képtelen még mélyebbre fúrni, képtelen még mélyebbre ásni, hogy legalább ő, legalább a családja túlélje. Halmozottan meghaladja a spekulációt és a hipotézist, amit az ember képes megfogalmazni az, ami a világvége, de még egy természeti csapás is kifog rajtunk. Nézd meg a filmet, hogy meggyőződj erről.

   Tehát a 2012 világvége és a természeti csapás, csapások az nem ugyanaz. Mert a világnak valóban vége lesz, megég vagy elfogy, vagy összeomol, vagy elsüllyed az a bolygó, ami most az élet lehetőségének a terét biztosítja. Nem űrhajók, nem titkos kormány projektek "Noé-bárkái" fogják az emberiséget az új világba vezetni. Határozottan hiszem, hogy nem acél, nem vas és nem bitek, byte-ok mentenek meg. Hanem az a hatalom, aki azt a rendszert kigondolta és létre hozta, ami most nekünk a Földet jelenti, kormányokat jelentik, vagy akik a szeretteinknek számítanak. Na, ez világvége lesz, ekkor lett vége a földnek a mi bolygónknak a mi otthonunknak a mi gondolatainknak.

   És a film, amit megnéztem, az egy modern változatú, csúcstechnológiás, Roland Emmerich által elképzelt Noé bárkája, új arcokkal és színes szerepekkel. Színes bőrű  szerelmes pár, és amerikai elnök; a gyönyörű hegycsúcson életét töltő őrálló; az olcsó munkaerő és kreatív csempészakció; az apa és fia kapcsolatának a rehabilitálása; a mai világ családképe; a kormány hatalmának az eljátszása.

   Végül azt tudom mondani, hogy nagyon jó mozi élmény volt és elgondolkodni azon, hogy a vég milyen lesz nem árthat senkinek mert mindenképpen szembesül az ember saját természetének a határaival az adott pillanatban.

Forrás: http://www.imdb.com/title/tt1190080/ 

Invictus 2009

Milyen sok a különbség ember és ember között. DE egyáltalán nem úgy gondolom a hiányt vagy a többletet, hogy valaki elnök vagy vállalatvezető, vagy rugby játékos, vagy egy házvezetésben kisegítő. Nem osztály vagy rang szerint gondolom, hogy különbözünk, és egyáltalán neme a bőrünk színe vagy a földrajzi terület, amit hazának tulajdonítunk, valójában egyik sem ezek különböztetnek meg. A film alapján sokkal inkább megerősödtem az előbbi nézetemben, és akkor most idézek egy sort a filmből. Nelson Mandela mondatát akarom megosztani: A lelkedért te vagy a felelős, sorsodat egyedül te irányítod. A filmnek ez az igazság adja az alapját, és csupán ezért lehet ez a mozi élmény.

Vakmerőnek lehet minősíteni ezt az idézet gondolatot, de igenis ez, ami megkülönböztet embert az embertársától, hogy ki lesz az, aki meri vállalni ennek a ténynek a felelősségét.

Mi az, amivel jobbá tudod tenni magadat és a csapattársaidat?  Honnan nyered az inspirációt, hogy teljesíteni tudhassad azt is ami úgy néz ki, hogy messze meghalad téged? DE a csoporttársaidat mivel tudod motiválni, hogy a határaikon felül teljesíthessenek? Nézz körül és keresd meg a zenédet, a versedet, a történetedet és vágj bel a megújult lendülettel. „Nyerd meg a te saját VB-det” Mert egy nemzet szurkol neked! Mert kellenek, szükség van még egy Mandelára még egy  Fransua Pinárra, akik meg tudják nyerni a múltat és meg tudják küzdeni a jövőt.

Hogy lehetek jobb, és hogy lehetek több? Hogy érhetem azt el, ami egy éve lehetetlennek látszott. Nem játékkérdések, hanem a valóságban kiderül erre a válasz.  A mindennap és annak a terhei válaszolják meg a másság kérdését.  Kell az a kevés darab a nagy mindenből, ami inspirálni tud. Mi az, ami téged képes újra odaállítani, hogy ne add fel, hanem küzdj tovább?

A másik nagysága a filmnek a rendező, Clint Eastwood . Csak a végén tudtam meg, hogy ki volt a rendező. Azonnal egy másik film jutott az eszembe, amit ő rendezett, és amiben ő játszotta a főszerepet, a  Gran Trino című film.

Voltak pillanatok az Invictus filmben, amit kicsit erőltetettnek találtam és nem volt gördülékeny. A történet és a mondanivaló meg a szereplők a mondanivaló töménysége és célirányosságán osztoztak. A szerepek természetesen erre a „mondanivalóra” voltak kiosztva. A film ugyan 2009-ben készült, de teljesen azt a tíz-egynéhány évvel korábbi kort mutatja. Ami a vágást versus történetet illeti, két képkockát nehezen tudok hova tenni. Az egyik, amikor az üres stadionba megjelenik egy férfi, aki talán majd a repülőt is vezeti, ami egy felirattal végighalad a stadion közelében… A másik meg a rendőrök, akik az utca szélén hallgatják a közvetítést. Olyannak találtam mit ki-ki járó folyosókat a történetben ugyanarra a tisztásra. Ez a kijáró érdekfeszítően van feloldva mindkét történetben az egy haza egy csapat szelleme, ami az új világ új perspektívája. Végül nekem így érte meg összesen a mozi élményt a pár órám.  

Forrás: http://www.imdb.com/title/tt1057500/

Frida (2002)

Gondoltam én, hogy amit a művészről és a művészetről és a művészkedésről hiszek az kiváló. Ámde amikor ezt a hitet láttam a vásznon megjelenni, meghőkölök és átjár egy kék-színű féltés. Tehát magamra rákérdezek, hogy milyen mégis a hozzáállásom. Akarok én is egy olyan életet élni, röviden ez a kérdés.

-A jó házasság titka a rövid memória, Frida apja szerint. Nevettem a gondolaton és igazságot láttam a frappáns mondatban. De ebben a történetben amit a film mutatott nem volt memória, hanem csak a pillanat. A régi generáció ott volt ez tény, ámde a hámszaggató fiataloknak már nem volt rájuk szükség. Hatással nem tudott lenni lányukra az értéktartó szülők magaviselete. Carpe diem jól illik a történetre.

A művész-hajlamos emberek olyan standardot állítanak, amik legtöbb embernek vonzó és legtöbb tömeg róluk példázza az élet sok területén való szokásait. Én mit másolok majd le róluk, jó kérdés, de akárhogy távol maradok a szemlélettől részem lesz ez a történet. És részem minden Oszkár és Oszkártalan minden karikás nem karikás filmkocka az életemnek, mert amit már láttam nem mondhatom, hogy nem tudom. De akkor is határozottan állítom, hogy jobb megtanulni úszni mint bekeríteni minden tavat.

…és a világ olyan, mint amilyen emberek laknak benne. Értem ezt a lány értem ezt Frida Kahlo és Diego Rivera festményeire és az ők életviseleteikre. Akkor kommunista ma, mint pedig olyan mint amilyenek mi vagyunk. Akkor forradalmi volt úgy politikailag úgy művészetileg és úgy a szexualitás terén. Ma olyan, mint mi vagyunk, ebben a korszakban, amiben én élek már nem lehet forradalom hanem csak háború. Nincs forradalmi, ha ilyen-olyan hajlamú az ember, az sem ha bőrszínes, az sem ha első második harmadik világrendi, ma hanem a divat az nagy úr. Talán ezért a két mondatért is megérte megnézni azt a filmet. Nincs meghökkentő, hanem csak olyan mint az amit az emberek fogyasztanak.


"Frida" chronicles the life Frida Kahlo shared unflinchingly and openly with Diego Rivera, as the young couple took the art world by storm. From her complex and enduring relationship with her mentor and husband to her illicit and controversial affair with Leon Trotsky, to her provocative and romantic entanglements with women, Frida Kahlo lived a bold and uncompromising life as a political, artistic, and sexual revolutionary.

Forrás:http://www.imdb.com/find?s=all&q=frida

Agora

Az agora az Ókori Görögországban piactér és szentélykörzet volt, a görög városok központi tere. Megszentelt terület, így a bűnösök nem léphettek be oda. A legkorábbi kiépített agorát Kréta szigetén, Dréroszban találták.

Egy olyan filmről kell írjak ami inkább negatívan nyűgözött le mintsem pozitívan. A történet Alexandriában, Egyiptomban Kr.u. 391-re van helyezve. A bájos filozófus hölgybe beleszeret a rabszolgája, ez a fiatalember a szabadság megtalálása végett keresztyén hitre tér. Na ez az a pont amivel nem tudok egyet érteni és megkérdőjelezi azt a munkát amit Alejandro Amenábar (iró/rendező) Mateo Gil (író) belefektettek ebbe a filmbe. Ilyen feketék lehettek akkor a keresztyének. Vajon mennyire a mostani klérusról alkotott képzetünk határozta meg ennek a filmnek a zsánerét és ruha designját?

Ha voltak is atrocitások a történelemben és azok voltak akkor is ez karikatúrája szerintem annak a 'melankóliának' ami megtörtént. Nem apológia semmit senki ellen vagy mellett, hanem tényleg boldog vagyok és örülök annak, hogy ebben az időszámításban élek, úgy mint keresztyén ember.

Képzeljétek el a dilemmát: a föld egyenes, a föld ovális, a föld nem lehet kerek, a föld mellett négy bolygó van... A filmben két legbölcsebb válasz van. Az egyik hogy ezeket az Úr tudja biztosan (Davus), a másik hogy az ember nyughatatlan és választ keres (Hypatia). Én személy szerint úgy gondolom, hogy ez az ami legjobb ha valakiben egyszerre lüktet.

Forrás: http://www.imdb.com/title/tt1186830/

Modigliani

Találkozik az érdeklődésem azzal ami a képernyőn van levetítve. Egy olyan felhozatalban pörög a történet végig a szemem előtt, ami lenyűgöz, lelkesít és meghökkent. Amedeo Modigliani, aki Olaszországból származó festő volt, aki Párizsban éli l`art pour l`art művészéletét. Nem csoda, de zsidó. Nem csoda, de olasz. Nem csoda, de párizsi. Nem csoda de francia.

Kérdezősködhetünk, de a történet válasz nélkül hagy. Valami büszke irigységgel, hogy milyen viszony, milyen kapcsolat lehet egy lélek és egy másik lélek között. Nem ódzkodtam vonaglani a történettel, hanem csodálattal pillogtam, arra amit látott a szemem. DE azt nem mondanám, hogy egész mértékben kiinnám Modigliani poharát. Azt sem, hogy az ott egy hús-vér, péntek-péntek ember viszony. A filmben működik, azok pedig úgy néznek ki, mint ez a film. Egyébként a kiváló életek moziba kerülnek, mert kell mert szükséges az eszményi példák, gondolom abból a meggondolásból, hogy ami nekünk nem jött össze abból legalább lássunk a moziban, s majd azt kipróbáljuk kiutánozni. Mekkora kör, háló, szemüveg, börtön, elvárás, komplexus ez.

Az élet kiváló igazságait megragadta a férfi és a nő is, külön-külön. Nem az átlagos, általános és begyakorolt rutin, hanem az emberben levő erők forrása. Két ember, de egy ember, akik a lelkükben megmásíthatatlanul kapcsoltak. A film ez, az élet más. Ez nem kegyetlenség, hanem egy kérdezés csupán. Tudom e engedni magamból feltörni önzetlenül azt aki vagyok valaki másnak, egy ismerős idegennek? Modigliani így élte az életet, a nő érezte, ráérzett és küzdött ezért a természetességért, hogy visszatükrözhesse a lelkéből, hogy önmaga lehessen.

Forrás:http://www.imdb.com/title/tt0367188/

Tarantino Goebbels

Egy ember, egy élet. Amikor először hallottam az úriemberről, kevés jót és kevés rosszat mondtak róla. A kevés jó, hogy órákat töltött, húsznál többet is azzal hogy tanulta azzal, hogy tanulta azzal, hogy tanulta azzal, hogy tanulta a FILMET. A kevés rossz, hogy több is mint arcátlan.

Az újságok írnak róla a filmjei beszélnek magáért.  

Egy link, az interjú.
http://nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=184&tema_id=29

The Soloist

A cím alapján végig kíváncsi voltam arra, hogyan fog kibontakozni a történet. Szurkoltam hogy semmi kép ne egy olcsó 'hajléktalanvoltam-felfedezettlettem' történet nézésével töltsem a délutánt. Egy néhány konkrét témát hozott elő a film, és bizonyos kereteken belül elgondolkodtatott.

A barátság fogalma.
Ma különösebben azon gondolkodtam és a héten is, hogy mit jelent barátnak lenni, Crabb, Dr. Lawrence - Kapcsolódás könyvében hasonló alternatívát ajánl, szerinte a pszichiátriai és pszichológiai kórtermek üresek lennének, ha igaz baráti kapcsolatok lennének. Számomra nem az a kérdés, hogy nekem miért nincsen ilyen barátom, hanem az hogy én kihez megyek/mehetek oda. Kinek írom meg a történetét, kinek viszek csellót, kinek nyújtom a kezem barátság jeléül.
A hajléktalanok élete. Furcsa volt látni azt a szubkultúrát, az elesettek utolsó peremén meghúzódottak életéről a képeket. Nathaniel Ayers, amint imádkozik ahogy elmondja, elmorogja az esti imáját a Miatyánkot, most értettem valóban és láttam erejét, súját méltóságát, szentségét és hatalmát, annak az imának amit mi rutinnal elmondunk.

A megrekedés valósága.
Azon gondolkodtam, hogy ki a megrekedt: az apa aki egyedül él az életét, aki elhagyta feleségét és fiát, vagy a hajléktalan akit nem szorít a négy fal? A barátság itt, ebben a történetben nem utópia, és én sem úgy beszéltem róla a fentiekben. Egymás számára segítség lett a két ember, az elfogadás a kapcsolódás révén.
A jelentéktelen fontossága. Elmenni a világtól és kiülni az egyik térre és a zene hangja odavonzza Mr. Lopezt, az újságírót. Egy történet után keres csupán, semmi többet nem akar, végül barátja tud lenni valakinek akinek valóbán valami féle szüksége van, nem tudni hogy ez de mindenképp a tudat segít, legalább meghallgatni egy hangversenyt.

A segítőkészség alulnézetből.
Érdekes a két szó egymás mellett, a koldusnak azok nem kellenek amit néhány telefonhívással el lehetne intézni; pszichológus és lakás és a többiek sem, neki valakire van szüksége.

A kulcs.
Azon tűnődtem, hogy az a kulcs amit otthagy a felesége íróasztalán az nem e az ő lakásának kulcsa-e? Abban a jelenetben vélem látni a történet megoldódását.
Két szereplő valóban szimpatikus lett a történetből: az újságíró és az intézet vezetője. Mind a ketten a történet gerincét képviselik. Személyiségükkel és karakterükkel nagyszerűen illetek a szerephez és jót alkottak.

Forrás: http://www.imdb.com/find?s=all&q=soloist