az állomáson

játék volt az élet,
egy érdekes szerep,
aminek a vége lesz a lényeg,
csak majd az útazás dönt
az eredményben.

hová tartok most,
kinek a hálójából,
melyik fenékbe,
hajtom a sorsom,
bárcsak tudnám?

lenne erőm hozzá,
magamhoz kedv,
és ész, hogy
azt akarjam,
ami nem tesz tönkre,

mintha számítana, de
nem akarom a sötétet,
de bennem van
nem akarom a hibát,
de egy vagyunk.

godolom, majd megértem,
mikor beérek az állomásra,
amikor, majd homlokon csókol,
az, amit eddig megvetettem,
az, amivel egy lehettem.

egy kanál vizben

milyen nagy egy ember
mennyire szőrös
lábszagos
és ruhás meg húsos
szájszagos
és koszos meg büdös
és gyakran a kanál
vízben meg se kottyan

én az ember
én a szőrömmel
lábszagommal
ruhástól kilóstól
szájszagostul
ott fürödtem
egy kanál vízben
valakinek a torkán

én férfi vagyok
ő nő volt,
elfértem
meg se kottyantam.
ő nő volt
én férfi vagyok,
elfért
meg se kottyant.


holnap egy másik tenger,
holnap egy másik nap,
holnap egy másik ember,
holnap egy másik ebéd,
holnap egy másik közönség,
holnap egy másik színház,
holnap egy másik csinálsz,
holnap egy másik .

egy fény

a szememben mindig is ott voltál,
nem hiányozhattál, tündököltél
úgy, mint egy barátságos fény.

nem ilyennek képzeltelek,
mint egy repülő csíkot,
hanem ezer lumennél ragyogóbbnak.

ám én csak ott voltam a sötétben,
ám én csak ott voltam a sötéttel,
amikor eszméltem a látványtól,

hogy milyen a hegyen épült város,
hogy milyen a só és világosság,
amikor kiláthattam a sötétből.