hosszú az élet
mert hol a vége
ti halottak (?)
parasztos angyalok
malasztos parasztok
akik a lakók
rövid az élet
mert van vége
ti élők
hosszú vagy rövid
megannyi szópár
élet vagy halál is
mégis nevem írni fog
utánam kőnyomtatóval
ti majd olvassátok
2010-05-13
2010-05-10
ők és én társalogtunk
feltámadtam
a latens közömből
a huszonnégy-órás bőrömből
olyannak mint voltam
s annak ami leszek
nincs különbség magamnak mert
nincs idő egyéb kellékek nélkül
hanem másoknak egyértelmű a ránc!
ezért piros zászlókat lengettek
protestáltak s éljeneztek
ők és én társalogtunk ma
hallgatom az ismerős beszélgetést
végignézem az ismerős felfordulást
kicsit szeretem valamennyire való
emlékszem milyen volt
emlékeztet akaratom ellen
emlékezünk hogy különleges
bárány-szelíd meg költőbolond
süteményszerű meg konyhaszagos
meg tapsok és felhők és kilométerek
Mert akinek van, annak adatik, és az bõvölködik (Mt 13,12).
mondja a Biblia
beszéli az élet rajtunk keresztül
a huszonöt évem: iskola, hülyeségeim, hogy még élek
a történelem: Ady Endre, Bethlen Gábor, s az összes mártírok
ma születésnapomat ünnepeljük
nincs háború és van mit együnk
a latens közömből
a huszonnégy-órás bőrömből
olyannak mint voltam
s annak ami leszek
nincs különbség magamnak mert
nincs idő egyéb kellékek nélkül
hanem másoknak egyértelmű a ránc!
ezért piros zászlókat lengettek
protestáltak s éljeneztek
ők és én társalogtunk ma
hallgatom az ismerős beszélgetést
végignézem az ismerős felfordulást
kicsit szeretem valamennyire való
emlékszem milyen volt
emlékeztet akaratom ellen
emlékezünk hogy különleges
bárány-szelíd meg költőbolond
süteményszerű meg konyhaszagos
meg tapsok és felhők és kilométerek
Mert akinek van, annak adatik, és az bõvölködik (Mt 13,12).
mondja a Biblia
beszéli az élet rajtunk keresztül
a huszonöt évem: iskola, hülyeségeim, hogy még élek
a történelem: Ady Endre, Bethlen Gábor, s az összes mártírok
ma születésnapomat ünnepeljük
nincs háború és van mit együnk
2010-05-06
Beszélgetés Víg Attila kortárs festőművésszel
Egy néhány kérdésre válaszol a festőmüvész:
Hogyan lett egy színházi és televíziós rendező festőművész, mit jelent számodra a festészet? Miért választottad mesterednek Szekeres Emilt? Igaz, hogy Kmetty János növendéke volt? Mennyiben hasonlít festői stílusod Szekeres Emil festészeti stílusához...? Mi a véleményed a mai legfiatalabb kortárs festőgenerációról és munkáikról...? Mik a jövőbeni művészeti terveid a festészetre vonatkozóan?
forrás: http://www.vigattila.eoldal.hu/oldal/art-press-interju
Interjú Istennel...
- Gyere be! - mondta Isten. Tehát szeretnél interjút készíteni velem?
- Ha van rá időd - válaszoltam.
- Az én időm örökké tart és elegendő arra, hogy bármit megtegyek. Mit szeretnél tudni? - mosolygott Isten.
- Mi az, ami leginkább megdöbbent az emberekben?
- Hogy megunnak gyereknek lenni, siettetik a felnőtté válást és aztán arra vágyakoznak, hogy újból gyerekek lehessenek. Elveszítik az egészségüket, hogy sok pénzük legyen, azután elveszítik a pénzüket, hogy újból egészségesek lehessenek. Hogy aggódva gondolnak a jövőre és közben elfelejtik a jelent; olyannyira, hogy sem a jelennek, sem a jövőnek nem élnek. Hogy úgy élnek, mintha soha nem halnának meg és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna...
Isten ekkor megfogta a kezemet, és egy ideig csöndben ültünk.
- Mint szülő, melyek azok a leckék az életben, amit szeretnél, ha gyermekeid megtanulnának? - kérdeztem.
Isten mosolyogva válaszolt:
- Szeretném, ha megtanulnák, hogy nem bírhatnak rá senkit arra, hogy szeresse őket. Amit viszont képesek megtenni, az az, hogy engedjék, hogy mások őket szeressék. Szeretném, ha megtanulnák, hogy a legértékesebb nem az, ami a kezükben van, hanem az, aki az életükben van. Ha megtanulnák: nem jó magukat másokhoz hasonlítani, mert mindenki egyenként lesz megítélve, saját élete, cselekedetei, nem pedig összehasonlítgatás alapján! Szeretném, ha megtanulnák: nem az a gazdag ember, akinek többje van, hanem az, akinek kevesebbre van szüksége. Ha megtanulnák, hogy csak pár másodpercbe telik, hogy sebeket ejtsenek valakin, akit szeretnek, de hosszú évekig tart begyógyítani ezeket a sebeket. Ha megtanulnának megbocsátani azáltal, hogy gyakorolják a megbocsátást. Ha megtanulnák, hogy vannak olyanok, akik nagyon szeretik őket, csak egyszerűen nem tudják, hogyan fejezzék ki érzéseiket. Ha megtanulnák, hogy ha két ember nézi ugyanazt az eseményt - tejesen különbözőnek láthatják. Ha megtanulnák, hogy egy igaz Barát ismeri őket, mindent tud róluk... és olyannak szereti őket, amilyenek. Ha megtanulnák, hogy nem elég az, ha mások megbocsátanak nekik, de saját maguknak is meg kell tudni bocsátaniuk önmaguknak.
Ültem egy darabig, élvezve a pillanatot. Majd megköszöntem neki a rám fordított időt és azt, amit értem és családomért tett.
- Itt vagyok a napnak mind a 24 órájában. Csak annyit kell tenned, hogy hívsz, és én válaszolni fogok.
A szemembe nézett és még ennyit súgott:
- Mindig emlékezz rá, amit most mondok: Az emberek elfelejtik, amit mondtál vagy tettél, de soha nem fogják elfelejteni, hogyan éreztél irántuk és ez mennyit jelentett számukra.
Forrás: JEL-IGE 2000.
- Ha van rá időd - válaszoltam.
- Az én időm örökké tart és elegendő arra, hogy bármit megtegyek. Mit szeretnél tudni? - mosolygott Isten.
- Mi az, ami leginkább megdöbbent az emberekben?
- Hogy megunnak gyereknek lenni, siettetik a felnőtté válást és aztán arra vágyakoznak, hogy újból gyerekek lehessenek. Elveszítik az egészségüket, hogy sok pénzük legyen, azután elveszítik a pénzüket, hogy újból egészségesek lehessenek. Hogy aggódva gondolnak a jövőre és közben elfelejtik a jelent; olyannyira, hogy sem a jelennek, sem a jövőnek nem élnek. Hogy úgy élnek, mintha soha nem halnának meg és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna...
Isten ekkor megfogta a kezemet, és egy ideig csöndben ültünk.
- Mint szülő, melyek azok a leckék az életben, amit szeretnél, ha gyermekeid megtanulnának? - kérdeztem.
Isten mosolyogva válaszolt:
- Szeretném, ha megtanulnák, hogy nem bírhatnak rá senkit arra, hogy szeresse őket. Amit viszont képesek megtenni, az az, hogy engedjék, hogy mások őket szeressék. Szeretném, ha megtanulnák, hogy a legértékesebb nem az, ami a kezükben van, hanem az, aki az életükben van. Ha megtanulnák: nem jó magukat másokhoz hasonlítani, mert mindenki egyenként lesz megítélve, saját élete, cselekedetei, nem pedig összehasonlítgatás alapján! Szeretném, ha megtanulnák: nem az a gazdag ember, akinek többje van, hanem az, akinek kevesebbre van szüksége. Ha megtanulnák, hogy csak pár másodpercbe telik, hogy sebeket ejtsenek valakin, akit szeretnek, de hosszú évekig tart begyógyítani ezeket a sebeket. Ha megtanulnának megbocsátani azáltal, hogy gyakorolják a megbocsátást. Ha megtanulnák, hogy vannak olyanok, akik nagyon szeretik őket, csak egyszerűen nem tudják, hogyan fejezzék ki érzéseiket. Ha megtanulnák, hogy ha két ember nézi ugyanazt az eseményt - tejesen különbözőnek láthatják. Ha megtanulnák, hogy egy igaz Barát ismeri őket, mindent tud róluk... és olyannak szereti őket, amilyenek. Ha megtanulnák, hogy nem elég az, ha mások megbocsátanak nekik, de saját maguknak is meg kell tudni bocsátaniuk önmaguknak.
Ültem egy darabig, élvezve a pillanatot. Majd megköszöntem neki a rám fordított időt és azt, amit értem és családomért tett.
- Itt vagyok a napnak mind a 24 órájában. Csak annyit kell tenned, hogy hívsz, és én válaszolni fogok.
A szemembe nézett és még ennyit súgott:
- Mindig emlékezz rá, amit most mondok: Az emberek elfelejtik, amit mondtál vagy tettél, de soha nem fogják elfelejteni, hogyan éreztél irántuk és ez mennyit jelentett számukra.
Forrás: JEL-IGE 2000.
2010-05-04
ember-embert játszani a legnagyobb
megépített a mérnök-ember
felhőkarcolókat
feltalált az orvos-ember
gyógyszereket
megtervezett a katona-ember
háborúkat
pillogunk az egyszerű-ember
hogy mekkora a haladás
de az összes cicomát
a gyűjtött vagyont
a megőrzött centeket
egy halálközeli élmény
egy halálos betegség
mellékesre formázza
száraz nem fontosra
a hírességből lett beteg-ember
csak élni akar
az előkelőből lett beteg-ember
életbe maradni
az egyszerűből lett beteg-ember
hálapénzt kölcsönkérni
de a legnagyobb ember-embert
előadni
felhőkarcolókat
feltalált az orvos-ember
gyógyszereket
megtervezett a katona-ember
háborúkat
pillogunk az egyszerű-ember
hogy mekkora a haladás
de az összes cicomát
a gyűjtött vagyont
a megőrzött centeket
egy halálközeli élmény
egy halálos betegség
mellékesre formázza
száraz nem fontosra
a hírességből lett beteg-ember
csak élni akar
az előkelőből lett beteg-ember
életbe maradni
az egyszerűből lett beteg-ember
hálapénzt kölcsönkérni
de a legnagyobb ember-embert
előadni
2010-04-30
A házmester
Slégen ívelő falakat láthattam. Az épülethez későn érkeztem s már nem látszott az épület ócskasága vagy kiválósága, csak amennyire a lámpafénye világította, de úgy most azok nem tűnhettek ki. Úgy-an pihentem a másik nap déléig. Valamikor ebéd előtt nyugdíjas kopogtatást hallok a szobámban és a szokásos hivatalos kedvességgel szorítja meg a kezemet az idős angol úriember úgy, hogy el nem maradhatott az üdvözlő protokollmosoly. Körbevezettek, hogy lássam, mi a hely ahol szállást adnak, és mi az épület, annak az ötszázéves múltja hány.
Egyedül maradtam az épületbe, mert hárman akik korábban érkeztek világot- menni vállalkoztak. Andrej, aki ukrán meg zsidó is, Shinazzer aki pakisztáni, ketten azonnal jó páros voltak, de még inkább hárman jobban, az úriemberrel Brazíliából. Velük vacsoráztam én is majd lassan sorra gyarapultunk s nőtt a csapat, azok, akik még kellet, hogy legyünk. Egy orosz, egy magyar, egy ukrán, két erdélyi és egy feketén színes bőrű angol hölgy. A csapat a házmesterrel kellett megtalálja a közös hangot, ami nem nagyvilági vagy kispolgári, hanem egy közösen ismert nyelvjárás. Bill foglalkozása szerint mérnök volt, akkor már nyugdíjas.
Egyik este úgy döntünk, hogy angolul örülünk.
A házban szigorú szabályok voltak. Ahhoz hogy különöset akarjunk, el kellet hagyni az hosszú múltú szobákat, és valamilyen helyet kellett keresni, ahol nem zavar minket senki az örömtúrában. Meg kellett szervezni, hogy mit fogunk csinálni. Ki kellett találni, hogy melyik nap leszünk készek erre.
Most ebédidő. Hatig, a teavacsoráig félúton valami gondolatbörze van tartva. Egy hatalmas asztalt ülünk körbe, nagy terem, a falak mind könyvek és csak könyvek, zömében régi könyvek, de újjak is, ez biztos elősegíti a nagy öröm-marhaságot kitalálni.
Kinézetre középtermetű és szikkadt Andrej, aki mindig ott volt, amikor kellett, még annál több is, mert ő tervezte, hogy mikor és hogy fogunk találkozni. Nem félt, a bőrét sem féltette meg főleg a mi bőrünket. Egyszer az egyik ebédnél addig mondtam neki, amíg a végére csak azon vettem észre magam, hogy majd leszakad a fülem. Ott ment el mellettem és jól beleragaszkodik a jobb fülembe, na most jól nézünk ki, plusz nekem jól fájt. De meg történet, elmúlt és mentünk tovább, legjobban barátok lettünk idővel.
Egy másik délelőtt Ronáldo a fejem hátsó felééig fúrta belém a szemét, mert a fiancéja mellettem ebédelt. Ő nem ugrabugrált vagy fülhúzott, csak okádta a tekintetének a tűit, sötét volt és kegyetlen. Megszoktam már, úgyhogy én jóllaktam közben, még ő a semmiért panaszkodott. A hölgy talán szerette is hogy egyikünk odahal miatta, én meg csak ott vagyok és látom ezt a temetést. Nem adtam rá sokat, megszoktam már, hogy minden ember más, de ugyanazok a szokásaink. Haja szép hosszú volt, gesztenyebarna színű, amit általában befonva viselt, valószínű az ő világnézetének az egyik kelléke, ezzel együtt így volt köztönk helye. Akkor is, én jó étvággyal ebédeltem.
Nem is olyan egyszerű ezt a szót leírni, mert legtöbben csak turkáltak a tányérjukon. Az orosz barátunk volt ennek a példabeszéde. Hozzá hasonlók többen voltunk az asztalkörül a széken abban a teremben, de ők mindig elkallódtak elvesztek közöttünk, habár szokás szerint ők is ugyanolyanok.
Okty aki Szibériából érkezett, ő erősen furcsa természetű mongol hölgy, de nem hiszem, hogy ezért különc közöttünk, ő inkább csak az én világomban más, ahogy neki én is a világnézetében. Még soha nem laktam egy házban egy hozzá hasonló személlyel. Fogalmam nem volt milyen ott az éghajlat azt sem hány ember lakja, milyen emberek ők. Az első hölgy, akit a csoportból megismertem. Ő lesz a szemüvegem. Ezután minden hasonszőrűt hozzá mérek, rajta keresztül.
Ugyanúgy Előd egy valaki fiatal furcsa. Ő, őshonos magyar Árpád-a-pánk leszármazottja, olyan ember, aki megajándékozta magát a tizenkilencedik és a tizennyolcadik születésnapja között egy távirányítós kisautóval, amivel fel-alá járt a házban, s mutatta, hogy milyen játékozni. Agyilag teljesen komplett ezért nevettünk meg szerettük, azért aki pont így.
Még csak Hajniról nem beszéltem semmit. Nehezen tapadnak meg rajta a szavak. Csendben ült, mindig legtöbbször az arcában merengett a tarkás ruhájában. Csak egyszer volt feltűnő, amikor kézen fogva jött be a terembe az orosz szimpatizánssal. Na de ez is egy napig volt így, akkor, amikor mi is éppen a nagy tervet szerveztünk s próbáltuk megvalósítani a szándékainkat. Az angol fekete hölgy az épp valahol Nigériáról gondolkodik, meg hogy mit rak ebédül az asztalra, meg mindjárt kell, rohanjon a gyerekeiért. Rajta kívül mi a csoport, de velünk együtt ő is a csoport.
A vacsorázás hasonlított az ebédhez, annyival különbözött, hogy kicsit családiasabb és közvetlenebbre sikeredett. Ma ügyesen történt hamar.
Andrej körbefutott minket a lakásban és újságolta, hogy hol es hánykor, mit és hogyan meg azt is, hogy kik. Nem lehetett egész mondatokban gondolkodni, ezért csak utalva és mutatva beszéltünk a dologról. Meglepetésemre végül nem is voltak annyian bátrak. De köztük én is ott voltam és lett egy hámberugás. Nem is gondolom, hogy abban a környezetben ez megtörténhet, de akkor este igaz volt.
Tudatlanságunk, vagy vigyázatlanságunk ellenére vagy a többi okok miatt, valamivel később az estéről képeket láthattunk a facebookon. Nem tudtunk egyáltalán egy fél szóhoz sem jutni. Nem tudtunk mit mondani, csak bambultunk a léha igazság előtt, most mint annyi sunyi, most egészen másképpen, bezzeg-persze nem úgy mint a tegnap estére. A bátrakból lettek, vedlettünk közönségesek, a közömbösökből kicsinyesek, a kimaradókból kárörvendők.
Mit csináljunk, mert nem tudjuk ki készítette a képet rólunk, azt sem hogy mi a legokosabb most. Volt kavalkád bennem, a csoportban is pánik. Volt annyi újmutogatás, és annyi kéztördelés, hogy sok. De ott volt az este meg a kép, s mi jól tudtuk, hogy a házmester is ott van.
Beszéltünk róla sokat, de bölcsen az időre hagytuk a megoldást, amíg nem tudtunk tenni semmit.
Egyedül maradtam az épületbe, mert hárman akik korábban érkeztek világot- menni vállalkoztak. Andrej, aki ukrán meg zsidó is, Shinazzer aki pakisztáni, ketten azonnal jó páros voltak, de még inkább hárman jobban, az úriemberrel Brazíliából. Velük vacsoráztam én is majd lassan sorra gyarapultunk s nőtt a csapat, azok, akik még kellet, hogy legyünk. Egy orosz, egy magyar, egy ukrán, két erdélyi és egy feketén színes bőrű angol hölgy. A csapat a házmesterrel kellett megtalálja a közös hangot, ami nem nagyvilági vagy kispolgári, hanem egy közösen ismert nyelvjárás. Bill foglalkozása szerint mérnök volt, akkor már nyugdíjas.
Egyik este úgy döntünk, hogy angolul örülünk.
A házban szigorú szabályok voltak. Ahhoz hogy különöset akarjunk, el kellet hagyni az hosszú múltú szobákat, és valamilyen helyet kellett keresni, ahol nem zavar minket senki az örömtúrában. Meg kellett szervezni, hogy mit fogunk csinálni. Ki kellett találni, hogy melyik nap leszünk készek erre.
Most ebédidő. Hatig, a teavacsoráig félúton valami gondolatbörze van tartva. Egy hatalmas asztalt ülünk körbe, nagy terem, a falak mind könyvek és csak könyvek, zömében régi könyvek, de újjak is, ez biztos elősegíti a nagy öröm-marhaságot kitalálni.
Kinézetre középtermetű és szikkadt Andrej, aki mindig ott volt, amikor kellett, még annál több is, mert ő tervezte, hogy mikor és hogy fogunk találkozni. Nem félt, a bőrét sem féltette meg főleg a mi bőrünket. Egyszer az egyik ebédnél addig mondtam neki, amíg a végére csak azon vettem észre magam, hogy majd leszakad a fülem. Ott ment el mellettem és jól beleragaszkodik a jobb fülembe, na most jól nézünk ki, plusz nekem jól fájt. De meg történet, elmúlt és mentünk tovább, legjobban barátok lettünk idővel.
Egy másik délelőtt Ronáldo a fejem hátsó felééig fúrta belém a szemét, mert a fiancéja mellettem ebédelt. Ő nem ugrabugrált vagy fülhúzott, csak okádta a tekintetének a tűit, sötét volt és kegyetlen. Megszoktam már, úgyhogy én jóllaktam közben, még ő a semmiért panaszkodott. A hölgy talán szerette is hogy egyikünk odahal miatta, én meg csak ott vagyok és látom ezt a temetést. Nem adtam rá sokat, megszoktam már, hogy minden ember más, de ugyanazok a szokásaink. Haja szép hosszú volt, gesztenyebarna színű, amit általában befonva viselt, valószínű az ő világnézetének az egyik kelléke, ezzel együtt így volt köztönk helye. Akkor is, én jó étvággyal ebédeltem.
Nem is olyan egyszerű ezt a szót leírni, mert legtöbben csak turkáltak a tányérjukon. Az orosz barátunk volt ennek a példabeszéde. Hozzá hasonlók többen voltunk az asztalkörül a széken abban a teremben, de ők mindig elkallódtak elvesztek közöttünk, habár szokás szerint ők is ugyanolyanok.
Okty aki Szibériából érkezett, ő erősen furcsa természetű mongol hölgy, de nem hiszem, hogy ezért különc közöttünk, ő inkább csak az én világomban más, ahogy neki én is a világnézetében. Még soha nem laktam egy házban egy hozzá hasonló személlyel. Fogalmam nem volt milyen ott az éghajlat azt sem hány ember lakja, milyen emberek ők. Az első hölgy, akit a csoportból megismertem. Ő lesz a szemüvegem. Ezután minden hasonszőrűt hozzá mérek, rajta keresztül.
Ugyanúgy Előd egy valaki fiatal furcsa. Ő, őshonos magyar Árpád-a-pánk leszármazottja, olyan ember, aki megajándékozta magát a tizenkilencedik és a tizennyolcadik születésnapja között egy távirányítós kisautóval, amivel fel-alá járt a házban, s mutatta, hogy milyen játékozni. Agyilag teljesen komplett ezért nevettünk meg szerettük, azért aki pont így.
Még csak Hajniról nem beszéltem semmit. Nehezen tapadnak meg rajta a szavak. Csendben ült, mindig legtöbbször az arcában merengett a tarkás ruhájában. Csak egyszer volt feltűnő, amikor kézen fogva jött be a terembe az orosz szimpatizánssal. Na de ez is egy napig volt így, akkor, amikor mi is éppen a nagy tervet szerveztünk s próbáltuk megvalósítani a szándékainkat. Az angol fekete hölgy az épp valahol Nigériáról gondolkodik, meg hogy mit rak ebédül az asztalra, meg mindjárt kell, rohanjon a gyerekeiért. Rajta kívül mi a csoport, de velünk együtt ő is a csoport.
A vacsorázás hasonlított az ebédhez, annyival különbözött, hogy kicsit családiasabb és közvetlenebbre sikeredett. Ma ügyesen történt hamar.
Andrej körbefutott minket a lakásban és újságolta, hogy hol es hánykor, mit és hogyan meg azt is, hogy kik. Nem lehetett egész mondatokban gondolkodni, ezért csak utalva és mutatva beszéltünk a dologról. Meglepetésemre végül nem is voltak annyian bátrak. De köztük én is ott voltam és lett egy hámberugás. Nem is gondolom, hogy abban a környezetben ez megtörténhet, de akkor este igaz volt.
Tudatlanságunk, vagy vigyázatlanságunk ellenére vagy a többi okok miatt, valamivel később az estéről képeket láthattunk a facebookon. Nem tudtunk egyáltalán egy fél szóhoz sem jutni. Nem tudtunk mit mondani, csak bambultunk a léha igazság előtt, most mint annyi sunyi, most egészen másképpen, bezzeg-persze nem úgy mint a tegnap estére. A bátrakból lettek, vedlettünk közönségesek, a közömbösökből kicsinyesek, a kimaradókból kárörvendők.
Mit csináljunk, mert nem tudjuk ki készítette a képet rólunk, azt sem hogy mi a legokosabb most. Volt kavalkád bennem, a csoportban is pánik. Volt annyi újmutogatás, és annyi kéztördelés, hogy sok. De ott volt az este meg a kép, s mi jól tudtuk, hogy a házmester is ott van.
Beszéltünk róla sokat, de bölcsen az időre hagytuk a megoldást, amíg nem tudtunk tenni semmit.
Agora
Az agora az Ókori Görögországban piactér és szentélykörzet volt, a görög városok központi tere. Megszentelt terület, így a bűnösök nem léphettek be oda. A legkorábbi kiépített agorát Kréta szigetén, Dréroszban találták.
Egy olyan filmről kell írjak ami inkább negatívan nyűgözött le mintsem pozitívan. A történet Alexandriában, Egyiptomban Kr.u. 391-re van helyezve. A bájos filozófus hölgybe beleszeret a rabszolgája, ez a fiatalember a szabadság megtalálása végett keresztyén hitre tér. Na ez az a pont amivel nem tudok egyet érteni és megkérdőjelezi azt a munkát amit Alejandro Amenábar (iró/rendező) Mateo Gil (író) belefektettek ebbe a filmbe. Ilyen feketék lehettek akkor a keresztyének. Vajon mennyire a mostani klérusról alkotott képzetünk határozta meg ennek a filmnek a zsánerét és ruha designját?
Ha voltak is atrocitások a történelemben és azok voltak akkor is ez karikatúrája szerintem annak a 'melankóliának' ami megtörtént. Nem apológia semmit senki ellen vagy mellett, hanem tényleg boldog vagyok és örülök annak, hogy ebben az időszámításban élek, úgy mint keresztyén ember.
Képzeljétek el a dilemmát: a föld egyenes, a föld ovális, a föld nem lehet kerek, a föld mellett négy bolygó van... A filmben két legbölcsebb válasz van. Az egyik hogy ezeket az Úr tudja biztosan (Davus), a másik hogy az ember nyughatatlan és választ keres (Hypatia). Én személy szerint úgy gondolom, hogy ez az ami legjobb ha valakiben egyszerre lüktet.
Forrás: http://www.imdb.com/title/tt1186830/