Apám

Apám, ma hatvan éves,
és a világon senki nem tudja
ezt, csak ő és én!

Igazán csak ő él, meg én, és a fiam.
Más nem volt, nem lesz. Vagyunk,
hárman a világnak, egy sorsa.

Mindig ennyien, az országnak,
ami ott fenn van, és talán
ránk is vár, amit senki nem talál,

Mindig ennyien, az országnak,
ami ott fenn van, és ránk is vár,
és senki nem ront el, talán,

Mindig ennyien, az országnak,
ami ott fenn van, és ránk is vár,
és senki nem ront el: ágyúszó, jégvarázs.

Én sorsodba jöttem tavasszal, és megyek,

utánam jönnek, miattad ők. Gyermek,

fiú, férfi, a Mennyországig, ezek.

Jó Volt Melletted Felnőni, Megöregedni, 

Elmondani, hogy az Ég Magas.

bár azt mondják, ez nem igaz!

...ott jártak, ők, a repülők,

benne ültem, én is láttam. 

Apám, ne félj! Igaz.

Fiad, Ruben.

Fiam, Simon, Ábel,

és Virág.

Nagylelkű akarok lenni

Megkérdeztél?
Látod azt, amit én látok?
Tudod azt, amit én se akarok?
Csak beszélsz, csak ítélsz.

Betakarsz árnyékkal,
Lopkodod, azt amivel
Mindketten többek lehetnénk.
Csak elfedsz, csak színjáték.

De csodálkozol, amikor
Neked kevesebb, nekem
Kevesebb mindenkinek hiányzik.
Csak más, csak ugyanaz.

Ha lehetne én tennék érted, ennél többet,
Visszaadnék, hogy megszerezd
Az örömöd, a boldogságod,
Csak hogy királynő lehess, csak Te.

Meghajolnék,
Hátamra engednélek,
Felkarolnálak,
Csakhogy álmodj, csak élj.

Reggelre minden kiderül

Amikor jól akarom és jót akarsz,
Befordul egy utcába a gondolatom,
És a különben jót áhítom, akarom,
Elindulok felé s megkérdezem: akarsz?

De ugyanolyan csendben vár nesztelen,
Ismét megkérdezem, de csak hallgatás,
Még közelebb érek, annyira, már észlel,
Majd fel robbanok. Hol a rábólintás?

Vajon mégse kellett volna bekanyarodni?
Egy angyal szólított, vagy a hiúságom?
Még nem tudom, most ezt még nem tudni,
Egy angyal szólított vagy ez a rutinom.

Nem akarom elrontani, buta-vak-süketen,
Együgyű embernek maradni, de bátornak,
És bízva a jobban, merészen a zömében.
Lefekszem, hogy felébredjek. Nagyra tart.

Reggelre Minden Minden Kiderül

Amikor jól akarom és jót akarsz
Befordul egy utcába a gondolatom,
És a különben jót áhítom, akarom,
Elindulok felé s megkérdezem: akarsz?

De ugyanolyan csendben vár nesztelen,
Ismét megkérdezem, de csak hallgatás,
Még közelebb érek, annyira, már észlel,
Majd fel robbanok. Hol a rábólintás?

Vajon mégse kellett volna bekanyarodni?
Egy angyal szólított, vagy a hiúságom?
Még nem tudom, most ezt még nem tudni,
Egy angyal szólított vagy ez a rutinom.

Nem akarom elrontani, buta-vak-süketen,
Együgyű embernek maradni, de bátornak,
És bízva a jobban, merészen a zömében.
Lefekszem, hogy felébredjek. Nagyra tart.

Miről írunk mi költők?

Szimplán én csak emlékezek, ha írok,
Jobban arra, amit nem akarok, hogy közelítsen
ÉS még jobban arra, amit vágyok, hogy beérjen.
A szóban elmondom és a sorsban eldől, ha sírok.

Vágyunk:
libasültre,
disznófejűre,
szerelemre,
sikerre,
s,
még,
többre,
mindebből.

A cicomátlan dolgokat kuszán előadjuk,
Beleöntjük könyvtárakba és olvasótáborokba
Úgy, hogy immár soha nem lesz új a nap alatt,
Szimplán mi csak emlékezünk, amit írunk.

Vágyva:
szeretetet,
otthont,
hasznosságot,
eredményt
...
a legkiemelkedőbb Történetet.

A jobb az most van

A vers olyan mint egy patak,
elfolyik tőlem,
Arrább áll, odább megy
haza érkezik a többiekig,
a Nagy vízhez,
úgy én is a napokkal,
ami arrább áll, odább megy
rajtam keresztül a többiekhez
a Nagy tegnaphoz.

Van-ni akarok:
megélni a pillanatot,
elengedni a tegnapot,
bátran várni a holnapot.

Mert ki tanít engem,
Ki nagyobb mesterem,
a szavaknál, az időnél?
Hogy a jobb az most van

Hazaérni

Sokan vagyunk elindulva, mozgunk,
nyüzsög az ember egyik sarkából a
Földnek el egészen a másikig, és vissza.
futva haladunk, csak a szívünk a régi.

És mire harminc lett a nagy utazó,
még mindig apróka a férfi a fiúban,
és kényes a nőben a lány.
Másoljuk a forgatókönyvet.

Csak a szív nem felejt,
a szív nem siet,
a szív szeretni akar,
a szív hazaérni.

Megkerülni a szemedbe,
a karodba, az otthonodba,
a csókodba, a sorsodba,
a nevedbe a bőrödig.