mint táj

úgy hullottál
mint falevelek,
úgy mosolyogtál,
mint őszi táj.

csak néztelek,
csak élveztelek.
s örökre ragadni,
maradni akartam.

a színbolyba
elrejteni magam.
belefordulni,
s újra ismételni.

hullani, hullani,
mint falevelek,
s nevetgéltük,
tót-ágasainkat.

kétirányú mozgásba lendíteni

a sárga az mindig tündökölni fog
emlékeztetni, hogy a napfény
az mennyire féltékeny
a halálra és a lustaságra,
a penészedésre és az elbomlásra.

valami hasonló fények és jelek
töltik ki az életünket más- és
több szinek, számok és szagok.
olyan határok, amibe elég jó,
ha bezáratjuk magunkat

nem válogatjuk,
ők választanak.
nem ismerjük,
ők tudnak,
minket akármerre
hajlitani.

kétirányú mozgásba lendíteni.
a múlt és a jövő a választék,
a fény és a hold a teríték,
a lent és a sehol opciók,
és közte valahová minket
betájolnak a jelek.

miután házas lettem

házam mégse lett
miután házas lettem
jegyem mégse lett
miután eljegyeztem
a tündért álmaiból.
hanem a mesének
lettek sok felé elágazó szálai
jobbra is vissza, balra is előre
s egy adag történet kerekedett,
ami hozzám lett szelídítve
színesen őszinte hitekkel
úgy, hogy kedvesebbek
lettek a szerepemmel
a szereplősök.

nem is gondoltam
nem is hittem
nem is mesélték eddig,
hogy a tégla-kellékek
csak következések
túlcsordulások
ingó is meg ingatlan,
amivel építeni látszik.
de hogy mögé
most látom be
a lelket
a reményt
az embert
az ő évszámaival
velem együtt.

nem, nem ismertem,
azt a sok áthajlást
a szeretetben,
a megannyi hidakat
az idegen partjaimra.
a pára finom
tekinteteket a szavakban,
olyan volt mint a hol volt
és a hol nem voltban.

de miután nős lettem
nő mégis lettem
ő, miután férj lettem.

Esküvő

"létrának lépcsője
lépcsőnek foka van"

egyszer elmentem megnősülni,
nem volt hamar és nem volt fris
már érett volt a döntés
és aligha haj-fürtös!

az esküvőn jelen voltak
a násznép és a menyasszonyom
velem együtt valami ügyes
fintorral a levegőben.

nem volt furcsa, hogy
a vőlegény én voltam.
természetes és családias
volt mint egy háló.

a szertartás mégis
érzelemdúsra sikeredett.
és olyan sok szem
csak egyet akart látni,

azt a boldogságot keresték
a ruhánkon, a kézfogásunkon,
amiről álmodott kislány korában
a fehér színű királylány.

Legjobban most üzen a túlvilág

Legjobban most üzen a túlvilág,
legjobban most hallatja a hangját,
amikor látszik a gondviselés.

A burjánok és a gazok mellett
a holdak és a holtak ellen
valami fenséges tejúton


Lett igaz velem egy boldogság.
legjobban most látszik,
amikor hallatszik.

Mintha a történet őrizve lenne

kutyafuttából költői a hejzetem,
nincsenek buta fekete
teteoválások rajtam
sem az éjszakáimban.

egy sor rendes gondolat
tölti ki a fejemet,
a bőröm fehéres.
s az álmom néha vizenyős.

bolond sorok
és komoly szándékok
mint kéményt lángok és füst
vagy kályhát lángok és füst

töltenek meg koma-szivesen.
mintha minden rendre állna
be s a történet őrizve lenne
pajtásul az időszámításnak.

Új nap újszerű verse

Új nap indul, mint új vizek a tengerbe,
áramlanak az eddigi tapasztalatok,
s a nagy vizek része lesz.

Új remények újabbá kerekednek.
és a csónakom még inkább kedveli,

ahogy a víz saját tengernek gyűl. 

Várom a holnapot derűvel, 

Várom a deremet a holnappal. 

Várom teljes lenni az élettel.