szinek a játszótéren

valami tevés, valami ötlet, valami kérés, valami ölet

hoppá-ré

csak kelletlen, csak napelmente olyan ami hasonlít arra a zenére ami dühit és egy felelőtlen-zaj nincsen perce egyáltalán ritmusa belehullik a feneketlen felejtésbe érdemtelen és érthetetlen izmus kényelmetlen egy támogatóval Velem

vizelégia vagy vizelégisaz

égalatt mint vándormadár aki újra nincs othon de mindig haza érkezik. akár most a lelkembe a zsongás és a látszódás és az akarás, Nem tudok nem az lenni veled, Nem lehet nem oda érkezni – Hozzád; mint csak cseppeső, esőcsepp, szimánkoló eső, eső, vagy zúhogó eső, záporeső ahogy víz: rámömlik, találomra áztat, de csakis vizes lehetek Ki vagy te fenntről ilyen égbőljövő?

ki vagy?

te vagy én vagy mi vagy? ti vagy, ők vagy. mik vagy te jön. én jön. mi jön, ki jön? ők jön, mik jön. te leszel, én leszek. mi leszek, ki leszek... ők leszek? mik leszek

az Isten felügyel

ne félj, ne sirj ne legyél keserü ne rágódj gyere ki a sarokból s nyújtózz bele a tenyerembe akarod kéred érzed van lehetőség van Van van kiút

örök húsvét

Jézus az egyszerü szavak és a nagyszerü betük mind foglaltak már, hogy rólad új legyen írva. tele vannnak zugaink, zsigereink a történeteddel: a kereszted ott valahol egy sarokba elveszlik, fénylik. Jézus megszoktunk téged, egy darab lettél a bútorainkból. Isten, az hogy lehet: ekkora áldozat és a pokol mégsem üres? de, akkor mi a bün? Van szélessége, van mélysége, van hosszúsága, van magassága? de, akkor mi a szeretet? Van hatalma, van fedele, van határa? de, akkor ki az ember, hogy nem utasítod el mert semmibe vesz? de te, hol vagy Te, amikor látod hogy Van ereje felvenni, elvetni, megtagadni téged? Isten, ilyen szabadságba belezavarodik az ember, ennyi kellékek, és ő pont olyan édeni-csuri marad, szükségünk van egy ruhára, amit kaptunk elfoszlott, öltöztess fel, hogy ünnepelni tudhassuk a győzelmed. szükségünk van újra hogy szóllíts, hogy kihivj a bünből, a beletörtségből, önmagunkból a keresztedhez, lábnyomodba, békédbe.

white (Eternal) eastern

Jesus, both the simplest of words and the most poetic of expressions

Are all stretched to the limit when trying to say something new about you

our secret places, our souls are filled with your story

-your cross, but somewhere in a corner something lost is shining

We get used to you, you become part of the furniture

God,

how can be there so huge a sacrifice but hell is still not empty?

but then, what is sin?

has it breadth, depth, length and height?

but then, what is love?

has it power, limits, borders?

but, who is the man you don’t turn away even though he despises you?

but you, where are you?

when you see he has strength to oppose you, to reject to deny you?

God, with such freedom man gets confused,

so many extras yet he remains so Eden-Naked

we need clothes but what you have given are tattered

clothe us, so we can worship your victory.

for that we need to be called again, to be called out

from sin, from resignation, from ourselves

to your cross,

into your footsteps,

into your peace.