Legjobb egy év,
ha a tavasz hiányzik,
és legrosszabb az év,
ha az évszakok egymást követik.
Furcsa vizek,
meleg emberek,
sótlan levesek,
szürke fények,
megjelennek,
de egy kevés mag
csak nem marad
véka alatt,
sem a sótartóba.
Én tisztább fény
akartam lenni
sokáig,
lenni a legjobb íz,
és az idő ahogy visz,
maradok ugyanolyan messze
a teljes fénytől
és az igazi zamattól,
hogy én is hátradőlve,
bőr-fotelből csak panaszkodom,
mást hibáztatok,
penge élre állítok:
vallást, papot, politikát és elnököt,
közben a világ a szemem előtt
kicserélődik.
nagyszüleim nem hinnének
már egy ilyen bolygóban...
Mindig vissza az alapokhoz
marad erőfeszítésnek és titoknak.
úgy, hogy nem számít
hányan vegyesek
és ki merre tévelyeg.
Mert nincs mindenkinél
igazság,
Nincs mindenkiél
hazugság.
Hogy fekete-fehér
határokat lehetne húzni.
De ugyanaz a názáreti a Gazda,
és mindenkinek ugyanaz lesz az idők teljessége,
Én kész akarok lenni akkor, és addig:
Legyen Világosság!
Legyen Só!
