Már egy ideje
nem írtam,
csak sírtam,
mint magányos télutók.
Már egy részem
elfelejtettem, a betűkben
a tengereket és a szélsimogatást.
De kicsit az élet ahogy gyúr
és megmutatja magát
úgy látom a világok
sok-szögből-csiszolt-lehetetlen-mind-felfogni oldalait,
De mégis lenyűgöz ez a mérhetetlen mesterien-illik-szerepek,
szép, és kíváncsibb leszek, ahogy az enyémet
törekszem feltérképezni és felkutatni,
mint a csodaszarvast.
Talán még az Isten is közeledik, így fürkészve az életet,
mint vizsla a gazdit, vagy őrök a reggelt.
Ezért sok nap van, amikor
mosolyog a tükör velem szemben,
amikor csak jóval utána értem meg,
hogy mennyi jó történt ma velem.
Nem pozitív lettem, hanem óvódós újra.
