de te, akkor sem hagysz minket el
minden völgy, és minden hegy
hullámok,
izmusok,
érzelmek,
politikák,
szerelmek,
ha erőt vennének rajtam,
te ugyanaz maradsz,
úgy, akár a tökéletes szivárvány,
én csak ritkán hasonlítok rád,
amikor semmi vagy felém
nem is látszom, egyszínű vagyok,
törekszem kiismerni ebben magam,
a tükörben kérdem többször:
valaki csak kell én is legyek,
valaki csak vagyok én is!
amikor a szemem nem lát,
amikor te nem változol
az is együgyűen kínos nekem
az arcom, akinek születtem fáj,
amilyenre figurázni tudom magam,
de összesen, de együtt hasonlítok
mindenhez, és mindenkihez az emberekhez.
és ha kiválnék közöttük,
csak hozzá viszonyítva vagyok kiváló.
egy játék lenne, addig-amíg,
egy mozgás lenne, addig-amíg,
ami te vagy bennem, a biztos is.
alacsonyak a szólamok,
mennyire, csak tökéletlen,
de valami hittel írom,
hogy újra nevemen szólítasz
amikor elkallódtam
