a járda velem van teli
egészen üres az utca
én vagyok a társasága
a kő és a 42ős cipőtalpak
és kósza pár szál füvek
kitartóan és hangerősen
kopogtat a kő a talpamon
a füvek valamit tompítanak
de mind kéreti magát be
szeretne nekem mondani
ám én jobban sietek
ahogy egyértelműbb
az utca szándéka
én jobban igyekszek
ő jobban hangzik
felgyorsítom a menésem
mert nem akarom hallani
amit esetleg beszélne
izzadok az erőfeszítésbe
erre ő jobban hangzik
holnap venni fogom a bátorságot
megkérdezem neki mit mondhat
az aszfalt mert a legjobb barátok
talán azt hogy ha nincs hova sietni
elég a világ közepén maradni
