A domb addig eltakarja a falumat amig nem mászod meg a hegyet ami betakar itt engem. Egy hely ahol minden van mint a világban, de itt nincsen helye mégsem a világnak. Csupán az én falum, ezt veheted majd te is szemügyre a lejtőt az utcát a két sor házat, a patakot, a tavat, a szőllőst, az embereket. Az én világom városom London, Madrid, Párizs, Bécs, Berlin, Budapest előtt.
A lábam alatt nincsen hordó mert igy beszélek, vagy a gyomromban bor, hanem az aki vagyok kérdést, tudom honnan kell kezdeni, kérdezni.
Ha nem is születtem Ady Endrének és mert ő sem Bántó Rubennek örvendek hogy van egy hely egy ház egy szoba egy takaró nekem itt, ebben a tájékban.
Azért mert othonnak nevezhetem a teglákat az udvart a füvet és a festményeimet. Othonnak a szomszéd kutyáját és neki az unokáját és a masik szomszéd drótját a határban. Otthonnak a diófat és othonnak a cseresznyefát ami kidőlt velünk, alattunk. Otthonnak Ladyt és Nérót, a két kutyat.
Nem terveztek itt nalunk gyárat, nem repülőt nem palotát de mégis a tulajdonom mint ahogy én is neki, ennek a közösségnek, ennek a tájnak és ennek az oldalnak amit róla irok.
Néha van hogy ásit a jóked vagy fázik a jókedv, de legtöbbször nem.
