neked mondom, veled beszélem meg, én vagyok a fültanúja.
de nem látom igazán: se az alakom, se az állagom,
és a világom alantosan csürhe, színesen egyveleg
de lehet nekem hinni azt amit mint víz gyakorol:
kibeszélek kibeszélek kibeszélek.
ámde minden szókifolyással együtt
a tegnapi ismeretlen ma is vendégem
hogy hullik ki a görcsből a szándékom
nézd hogy botlik el a nyelvem, Mester.
nézem meg hallom meg vendégeskedek.
és hagyom hogy kibontakozzon akár a szeretet
ezért nem értelmetlen az ha nem is tudom
ezért hiszem és gondolom azt hogy rendeződik
sorába igazodik állik idomul alakul a következőig
hogy amikor ott már nem kételkedem
abban hogy tanulnivaló itt csak nekem van
az Isten már rég tudja mi vagyok és ki
én arra döbbenek rá hogy semmi keresnivalóm
nem lenne a hívők között. és mégis
