Pascal ürje

valami figyelmeztet,
tudom, és érzem,
de nehéz hallgatni
és alkalmazkodni
mindenkihez.
ballagok tovább,
kullogok lomhán
magamba
mindenkihez
egy szóra
egy youtubra
egy facebookra
egy otthonért.
valami tudja bennem,
hogy mit keresek
de belapátolom
a gödrét mindenkivel.
valami mégis nem hagy
nem enged és milyen jó,
hogy elnyeli a sok szemetet
amivel befedtem a múltam,
a jövőm és a lelkem.
nem lehet takarni
nem lehet takarni
nem lehet takarni
túl mély ahoz,
hogy betöltené valami is.

Elhívás, feladat, életcél

kellet nekem
mint mikulásnak
a szerepe
kellet nekem
a piros
a szán
a feladat.
nem is bánom.

Legutóbb még nem mondták nekem hogy mozduljak,
akkor jó voltam, úgy ahogy talát a helyzet.

páncél, cérna, arany, nyak, kanál, láda.

hidegből levegő, melegből élet, napból mezők,
sárból tégla, romból lakás, világtalanból világ.

kellett nekem,
mint miki-mikulásnak
a szerepe
kellett nekem
a piros
a szán
a feladat.
még mindig nem bánom.

Nekem sok és fontos

Nem hittem volna
azt sem, hogy igaz.
mert, amit nem
magamban álmodok
az valóság lehet,
olyan, amit
előre nem látsz,
nem gondolsz
és kicsit hiszed.
hanem csak szösszenet
pihe és szél-hordott por,
ami kezdetnek lényegtelen
takarva hömpölyög
és egyedül.



Nem hittem volna,
azt sem, hogy igaz
mert velem történik,
a sorokkal a betükkel
a szavakkal a világommal
a gondolatokkal a lényeg.
piros esernyők
béka-zöld és francia-finom gondolatok
lila nyakkendők,
titulusok és kötetek!

várjatok és szeressetek
mert ez az Álom,
ami valóság.

Az élet margójára

Te Uram tudod,
ahogy a nap a felkeltét,
s Te mindennek az idejét.
én ebben megnyúgszom,
mint gyermek, fiad.

Nem értem minden
lélek sorsát,
Nem, nem érthetem minden
lélek vonalát.

fájnak a számon kérő könnyek,
és a vérmes tekintek.
a mutogató újjak,
és a fenyegető öklök.

a kétségbeesés ó bárcsak
ne lehetne úrrá,
a gyász és a szorongás
fonnyasztó mámorrá.

mégha eddig nem is kérdeztünk,
ha eddig nem érdekelt,
de most ne maradhassunk
érintetlen a valóságtól!

sírjam füledbe,
az egyetlen de megalázó,
kiutat?
mit mondjak el róla?

hófúj

káprázik
és kört-forog
tiszta és együtemű
nincs szó,
ami jó lenne.
hanem szándékok
és értelmezések
beszélnek.

Hangok a fejemben és a kiút

új nap és újabb
emberek hangja
gyűl púpnak
veremnek.

senki nem
mond elég igazán
sehol nem
állítják elég egyenesen.

nincs közöttünk
egy alkalmas
személy
ember.

elvesztettük azt,
helyette építünk
magunk rendjeit
és szabályait.

de mégsem
elég igaz
mégsem
mégsem.

megoldás kell
de nem rongyra
foltok, használt ingre
illatok.

dúdoljam füledbe,
az egyetlen de megalázó,
kiutat?
mit mondjak el róla?

Sokszor kecsegtet haverkodni

öt nappal később,
fél hanggal lentebb,
szóltok hozzám,
sejtelmesen
mint jó barátok,
akikről tudom,
hogy mégsem
igaziak.

mit tehetek?
hogy játszam a kockákat?
milyen szavakkal válaszoljak?

sokszor szertnék közétek tartozni,
sokszor hív és kecsegtet haverkodni.

de ünnepelem a pillanatokat,
amikor nem kell a felemás elismerések,
az olcsó ajándék-ígéretek,
hanem újra eszembe jút,
az, hogy ki vigyáz engem.