szavak amik nekem próféta

valami szinesnek látszó de nem az: vaddisznó, zebra, zsiráf valami csikosnak tünő de az nem. hanem szürke és másadnapos ború hanem ködös és másadlagos illatú és olyan mint az esőben zebrazuhany kellene összeáljon ez képnek, versnek kellene ez összeáljon emlékezetnek kultúrának, részeges ovodásnak de nekem mégis jelent: a lelkemet, világom A bennem fogant jeleneteket

hóbort

akár hideg falhoz, tapad a testem egy szerü igazhoz ragadt az eszem fáj hogy akarom hogy kell nekem fáj hogy ismerem hogy kell nekem jobb lenne más lenne ha... de megkerültem, már látok de megkergülök mert látok s csak kallódok és megkerülök. s csak vakkantok és megöregedünk (az Igazzal)

találkozunk hogy találkozzunk

fekete ruhába öltözött a jó s pokoli lett minden utam, mennybéli hitem kificamodott s nincsen meg a volt bátorságom. egyedül vagyok a rámszabadult lehetetlenekkel mint szerelmes nem hiszek, hogy ilyen vegyes valamikor is letisztulna rendes tisztaízű iható forrásvízünek csak vánszorgok egyre utána a szeméért, a jelenlétéért, a jelleméért, hogy méltóan beszéljek s szembenézzek velem aki újjászülethetett benne. igen téged akarlak látni, hogy mint papírt cafatokra tépjelek hogy egy percet se engedjek téged lenni bennem. de nem is akarom, de megmondom hogy ezt akarom -nézz drágám tincseimre, hogy vedle(i)k. Ez most az én versem is vagy csak én irtam? Ez most történik velem, vagy csak én írtam?

mindenki azt szégyeli legjobban amiről nem tehet (C. S. Lewis)

nem voltam ott amikor szülőt válogattak nekem nem voltam ott amikor a nemet osztogatták nem voltam ott amikor testemet adták nem voltam ott amikor a lelkem kaptam nem voltam ott amikor a világomat rendezték nem voltam ott amikor életre hivtak de mind lett nekem szülö, nem, test, lélek, világ, élet de mind lett nekem valamilyen családom, alakom, fizimiskám, lelkiségem, világnézetem, életem… de azt nem kell szégyeljem, bezzeg hogy más én akar lenni, de azt nem kell szégyeljem, bezzeg hogy másnak jó az enyém, csak azt gyászolom hogy az enyém miért nem hasonló a tehez, örök kavalkáddá köpülődik mint vaj meg nem keményedik persze s csak újra ott találom magamot hogy hasonlítgatok s feszegetek rám egy alakot rám egy slágert enyémnek jellememnek de ez nem kell, más lenni, mert akkor ez nem lehetek, másmilyen lenni? DE nem akarom a sok, a nagy bolháit! jó nekem a bőröm, jó nekem apám pofja, jó nekem... Véletlen műfaj az ember, de egyformán szép mint rét persze szeretnék lenni egyszerre az egész határ és nemcsak egy brezina-akol vagy az az odaégett folt, hogyha nem kellene szégyeljem ha bojtár a szeretőm vagy két vas és idegen anyag ha van a fogamban

nemis kell más

nem kell írásjelem

a szerelem meg hírnevem

ez megelőz csak követhezzem

én közbe csak leselkezem,

nem is kell más lámpajelem

csak talpam s kedvlevelem

meg a csillag aki vezem

én valahogy már következem

nem kell más kenyérmorzsa

csak villám s késem

meg ereje ami tezem

én közbe mindég törekezem,

nemis kell más írasjelem

tollam s füzem

meg a kedv aki tezen

én közbe csak hű eb lezem