Miről írunk mi költők?

Szimplán én csak emlékezek, ha írok,
Jobban arra, amit nem akarok, hogy közelítsen
ÉS még jobban arra, amit vágyok, hogy beérjen.
A szóban elmondom és a sorsban eldől, ha sírok.

Vágyunk:
libasültre,
disznófejűre,
szerelemre,
sikerre,
s,
még,
többre,
mindebből.

A cicomátlan dolgokat kuszán előadjuk,
Beleöntjük könyvtárakba és olvasótáborokba
Úgy, hogy immár soha nem lesz új a nap alatt,
Szimplán mi csak emlékezünk, amit írunk.

Vágyva:
szeretetet,
otthont,
hasznosságot,
eredményt
...
a legkiemelkedőbb Történetet.

Csupán Egy Gondolat

Csupán egy gondolat
Meg ér száz másikat,
De mi van ha nem érkezik
Az az 1? Mint hegygerinc

Marad romlás nélkül,
Mert nem adatik neki
Az az 1 impulzus, ami végül
Magával rántaná a sok takarót;

De ha mégis úgy alakul,
Hogy az az 1 gondolat előkerül,
Akkor az omlott körülmény mesze látványos,
Engem ez frusztrál, de úgy becézem, hogy tanulás.

Illetve, ha elmaradna az az 1 gondolat, amit vágyok,
Akkor mindenkinél büszkébben vagyok a Flegma.
Mitöbb jelentéktelenül telnének el velem az évszakok,
De annyira, hogy név nélkül vegyülnék a cinterembe.

maradok a lábnyomban

ne maradj el új év, 2014
(megkezdeni, hogy elmarad?)
kell az az egy tűz
az az egy erő,

amivel merünk,
új célokat megpróbálni
új táncokat körbe mozdulni.

mert nem akarok belefordulva
félni itt belül, magamba
gubózni, mint dióbél nyüve,

hanem szeretnék haladni
bátran magasra repülni,
messzi, ahol a repülők szállnak.

hiszem, az én utamra rátalálni lehet
az én helyemre ülni sikerülhet
s az én sorsomat bevégzem.

hol van drága Mester
bennem a Te igaz mondatod
miért felejtem el,

hogy Te a ködnek
Teremtője vagy és Ura.
ugyan sokszor elhagy, amit tudok.

csakhogy kell lennie, elismerve és bizakodva, 
gondolom létezik az én sorsomnak
ajtaja, ezért be és át fogok rajta menni,

csak én most akarok
de én azonnal szeretném
én most akarom.

kínoz ez a gyenge önuralom
nyom ez a matt állapot
félek, nem is leszek jó.

nem lenne baj ha ledarál
az se gond, ha erre szánt
a Sors.

kisebb hely a lom,
aki vagyok és az elvárásom
nem lehet különb.

dacára maradok a lábnyomban
a kövér cipőtalpvirág díszben,
hogy hozzá tartozok.

Kezdjetek el élni

Arra megyünk,
amerre találunk
valakit,
aki
megtalálta a maga útját.
ők a vezetők.
ők a slágerek,
vagy irányzatok és korszakok,
vagy vallások.
De ki van e mögött,
hol az ereje
a megtalálásnak?
mert hiszem és tudom
ezt a hatalmat
és az ellen-uralmat is,
aki elindít,
hogy feltaláljuk magunkat
és az utunkat,
egyszerre
minden ember
sorsát is.
tényleg könnyebb a zenémmel a számban a temetőbe elhallgatni?
tényleg felelek ha látnoknak születtem s ha alkotok?
mindent az örömért cserébe s a körmömért cserébe?
én akarok énekelni.
én akarok mondani.
akarok szólni világ, mondom, figyelsz?

Hamarosan adventi a templom és a plázák

hamarosan adventi a templom és a plázák,
gyakorlatilag megint készülni kell,
üresnek lenni,
lomtalanítani
az év megkopott bútoraitól.
tűnődök, nem tudom,
hogy mi lenne,
ha a gyűjtésben nem lehetne
megállani...
hogy mi történne,
ha nem várható az ünnep,
böjt és veszteség, fájdalom, hiány vagy halál.
igazából a természetem éppen a körülményekkel
lehet csak teljes,
magamtól mint a kertész
nélküli csodasövény változnám magam.

És ezeket gyorsan megkérdezem:
akkor mit is adjak,
honnét kell elvenni a rendemhez,
mit kell helyére igazítani,
ki kéri tőlem,
melyik rend akar a hulladékaimból,
miért jó nekem a kevesebb,
különb leszek nélkülük?

Szükségem van ilyen időkre,
mint lomtalanítani úgy zajtalanítani a fülemet
és képteleníteni a képernyőmet és a szememet.
mennyi aggodalom és szorongástól lehetne,
egy maroknyi csendben, lakatlan lenni a szeretetre...

Monoton napok helyett

egyik nap könnyebb
másik nap szebb,
hol a határa mindennek?
olyan is van hogy nehéz
vagy sehogy sem akar menni a nap.
nincs mit kitalálni,
nem is lett kérdés.
hanem csak levés,
mint egy tó.
de valami buborékok
nem hagynak nyugton,
kell túlcsordulni,
még olyankor is,
és még azért is,
és annak ellenére is,
és mindenek mellett is,
és mindenek után is,
úgy mint egy rossz csap,
ami nem nyugszik,
hanem csöpög.
kell adni,
kell osztani,
kell mozogni,
még ha csak megsimogatni
tudod, csak megsimogatni,
egy újjal a feje prémjét.

A zavar helyett megelégedés

keressük a jó zenét,
túrunk a hangokban,
élvezzük a jó beszélgetést.
kóválygunk posztmodernül,
keressük a jó személyt,
barmoljuk az időnket.
élvezzük a jó nyerést,
-az önzés néha jó.

a legjobbat keressük
a legjobbat akarjuk,
a legjobbat választani,
úgy mint Ádám Évát.

de a bőség zavarában,
mikor lehet jól választani?
de a határtalan világban,
mikor lehet megelégedni?

mert, amíg még egy
ember moccan,
abból Éva
szökhet ki!

valami más jó volna,
hogy tájékozódni lehetne,
egy sablon, ami nem dogma,
hanem egyszerű megelégedés.
(a sorsommal való összhang)

Hangok a fejemben és a kiút

új nap és újabb
emberek hangja
gyűl púpnak
veremnek.

senki nem
mond elég igazán
sehol nem
állítják elég egyenesen.

nincs közöttünk
egy alkalmas
személy
ember.

elvesztettük azt,
helyette építünk
magunk rendjeit
és szabályait.

de mégsem
elég igaz
mégsem
mégsem.

megoldás kell
de nem rongyra
foltok, használt ingre
illatok.

dúdoljam füledbe,
az egyetlen de megalázó,
kiutat?
mit mondjak el róla?

Sokszor kecsegtet haverkodni

öt nappal később,
fél hanggal lentebb,
szóltok hozzám,
sejtelmesen
mint jó barátok,
akikről tudom,
hogy mégsem
igaziak.

mit tehetek?
hogy játszam a kockákat?
milyen szavakkal válaszoljak?

sokszor szertnék közétek tartozni,
sokszor hív és kecsegtet haverkodni.

de ünnepelem a pillanatokat,
amikor nem kell a felemás elismerések,
az olcsó ajándék-ígéretek,
hanem újra eszembe jút,
az, hogy ki vigyáz engem.

Basics of the hard time

God will 
hold you 
in the hard time.
when you are week, 
He is more much stronger, 
when you are down, 
He is much more near as you think, 
when you are confused, 
He is much more simple, 
when you are without ground, 
He is much more visible.
in the hard time,

God will 
hold you.

A kabát és hozzáálás

a szinek feketék
a számok végtelenek
a gondolatok mélyek
és kiút nincsen.

a szinek szivárány
a számok végtelenek
a gondolatok egyszerüek
és kiút nem kell.

és nem hazudok,
amikor válogatok
magamra magamnak
kabátot és hozzáálást.

és nem rontok,
amikor válaszolok,
magamból másoknak
takarót és hozzáálást.

A hableány

mindenki téged akar,
szeme sarkából figyel,
s a szive mélyén irigyel.

félretett voltál nekem,
olyan darab, ami
belőllem szakadt

messze időkre
emlékeztetsz,
amikor a történet

ki lett találva,
jóváhagyva és
életre hivva.

-hidd el nekem,
a közös életet
s a táncunkat.

kétirányú mozgásba lendíteni

a sárga az mindig tündökölni fog
emlékeztetni, hogy a napfény
az mennyire féltékeny
a halálra és a lustaságra,
a penészedésre és az elbomlásra.

valami hasonló fények és jelek
töltik ki az életünket más- és
több szinek, számok és szagok.
olyan határok, amibe elég jó,
ha bezáratjuk magunkat

nem válogatjuk,
ők választanak.
nem ismerjük,
ők tudnak,
minket akármerre
hajlitani.

kétirányú mozgásba lendíteni.
a múlt és a jövő a választék,
a fény és a hold a teríték,
a lent és a sehol opciók,
és közte valahová minket
betájolnak a jelek.

Új nap újszerű verse

Új nap indul, mint új vizek a tengerbe,
áramlanak az eddigi tapasztalatok,
s a nagy vizek része lesz.

Új remények újabbá kerekednek.
és a csónakom még inkább kedveli,

ahogy a víz saját tengernek gyűl. 

Várom a holnapot derűvel, 

Várom a deremet a holnappal. 

Várom teljes lenni az élettel.