A jobb az most van

A vers olyan mint egy patak,
elfolyik tőlem,
Arrább áll, odább megy
haza érkezik a többiekig,
a Nagy vízhez,
úgy én is a napokkal,
ami arrább áll, odább megy
rajtam keresztül a többiekhez
a Nagy tegnaphoz.

Van-ni akarok:
megélni a pillanatot,
elengedni a tegnapot,
bátran várni a holnapot.

Mert ki tanít engem,
Ki nagyobb mesterem,
a szavaknál, az időnél?
Hogy a jobb az most van

Amíg Minden Új Volt

Nem mozdultam el semmit
Abból a bőrből, amibe világra jöttem.
Abból a cipőből, amibe bele léptem.
Pusztán annyi a másság, hogy odáig könnyű volt,
Amíg évszakról évszakra más lábbeli kellett,
Mert minden Új volt!

Az, hogy megtanultam fütyülni,
Az, hogy rám bízták a teheneket,
Az, hogy pattanásos lettem,
Az, hogy sok pénzt számolhattam egyszer,
Az, amikor ötven kiló lettem,
Az, hogy ha akartam, lehetett!

De most már minden érdekesebb,
Mert, ha nem történik semmi,
Akkor is felnőtt maradok.
Mert, ha folyamatosan fejlődnék,
Akkor is felnőtt maradok.
Itt azért az megeshet, hogy apák lehetünk egy-hirtelen!

Viszont én keresem ezt a cipőméretcserét
Vágyok ember maradni úgy,
Hogy Nem Félek
Kapcsolódni minden korábbi reccsenéseimmel
Úgy, hogy természetesen bírom megélni
Azt, amit mások jobban tudnak alaphangon.

Éllettörténetem

Egy perc kell, hogy elmondjam a fele élettörténetemet.

Ezért megállok, hogy észrevegyem, amik mellett
elrohantam, mint autópályákon a millió önkéntes száműzött
- csak mennek előre, csak megyek közöttük.
Megállok, hogy felfogjam azokat, amik mellett
felnőttem, mint gyermek és mint friss apuka.

Igazságok mentén próbálom beazonosítani a jó vagy rossz
döntéseimet.
Igazságok mentén, próbálom rangsorolni és megtalálni az
értelmességet egy időkeretben.

De várj. Mesélek Egy Percet.

Küzdöttem, hogy apám ne verjen.
Küzdöttem, hogy szerelmes legyen.
Küzdöttem, hogy lemondjak az énről.
Küzdöttem, hogy költő legyek.
Küzdöttem, hogy fizessem az iskolát.
Küzdöttem, hogy elhívjon az Élet.
Küzdöttem, hogy szóért szeressenek.
Küzdöttem, hogy képpel beszélhessek.
Küzdöttem, hogy dolgozzam a karriert.
Küzdöttem, hogy feleségem legyen.
Nem küzdöttem, hogy egészséges gyermekünk szülessen.
Küzdöttem, hogy megfeleljek, megfeleljen.

Ilyen a történetem, amire a felére elérkeztem.

Tetejébe egyre inkább is olyan, mintha végre először élnék.
Vagy többször olyan, mint a vízmozgás után a gyógyulnék.
És olyan is, mintha a lelkem jobban bele illene a saját porépítményébe.
A több tavasz, a több karácsony együtt a születésnapokkal ide repítettek.

Egy alkalom Egy pillanat

Ma kedd van és keresnek,

Holnap szerda és elfogytam,

Arra, hogy engem megismerjenek,

Mert vége a napnak, mint a tegnap.

A régiek is ennyit élhettek,

a gyűjteményt és a szorgalmat

ugyan abba a nadrág zsebbe,

hordhatták, mint jómagam.

-a bűvös tetsziknek,

és a vonzó nagyobbnak!

De akkor kérdezlek

Legnagyobb társam,

Mond el az embereknek,

Hogy mire való a hatalmad?

Hogy a napjaimban ne legyenek

Rések, amikor nem hallgatja

Az értelmem a szívemet,

És a szívem az országodat.

-hogy megmaradjanak

abból, amit gyűjtök!

Posztmodern Próféta

Legjobb egy év,
ha a tavasz hiányzik,
és legrosszabb az év,
ha az évszakok egymást követik.
Furcsa vizek,
meleg emberek,
sótlan levesek,
szürke fények,
megjelennek, 
de egy kevés mag
csak nem marad
véka alatt,
sem a sótartóba.
Én tisztább fény
akartam lenni
sokáig,
lenni a legjobb íz,
és az idő ahogy visz,
maradok ugyanolyan messze
a teljes fénytől
és az igazi zamattól,
hogy én is hátradőlve,
bőr-fotelből csak panaszkodom,
mást hibáztatok,
penge élre állítok:
vallást, papot, politikát és elnököt,
közben a világ a szemem előtt
kicserélődik.
nagyszüleim nem hinnének
már egy ilyen bolygóban...
Mindig vissza az alapokhoz
marad erőfeszítésnek és titoknak.
úgy, hogy nem számít
hányan vegyesek
és ki merre tévelyeg.
Mert nincs mindenkinél
igazság,
Nincs mindenkiél
hazugság.
Hogy fekete-fehér
határokat lehetne húzni.
De ugyanaz a názáreti a Gazda,
és mindenkinek ugyanaz lesz az idők teljessége,
Én kész akarok lenni akkor, és addig:
Legyen Világosság!
Legyen Só!

A soha nem hiresek

csendben nő az az erdő is,
ami nem lesz nemzeti park.

ott is úgy ölel észak felől a moha,
úgy markolja a mackó az idegent,
és úgy kerget egy makkot a vadegér.
az erdőbe, ami nem lett áram-drót-kert.

A lágerben vagy kresztyénüldözések ma

háromból kettő az sok
négyből a három
annyira csomó mint egy

Apáméktól van a múltam

egy bátor ember
odakiáltott, tenger
tajtékzott, nem
bírta, csak ment,
ment, folyt folyt
magából a múlt.

a félénkebbik,
csak nézett, kit
a háború zaja
rettentett, ha ha
dörgött, vagy
fütyölt a múlt.

én még ott sem
voltam, csak
apáméktól,
válogatás
nélkül, kapom
az okot a múlttal.

Pinókió

olyan mosoly,
ami nem múlik el,
ha elfordultál.

olyan kézfogás,
ami nem folyt meg,
ha nem lát senki.

Monoton napok helyett

egyik nap könnyebb
másik nap szebb,
hol a határa mindennek?
olyan is van hogy nehéz
vagy sehogy sem akar menni a nap.
nincs mit kitalálni,
nem is lett kérdés.
hanem csak levés,
mint egy tó.
de valami buborékok
nem hagynak nyugton,
kell túlcsordulni,
még olyankor is,
és még azért is,
és annak ellenére is,
és mindenek mellett is,
és mindenek után is,
úgy mint egy rossz csap,
ami nem nyugszik,
hanem csöpög.
kell adni,
kell osztani,
kell mozogni,
még ha csak megsimogatni
tudod, csak megsimogatni,
egy újjal a feje prémjét.

A zavar helyett megelégedés

keressük a jó zenét,
túrunk a hangokban,
élvezzük a jó beszélgetést.
kóválygunk posztmodernül,
keressük a jó személyt,
barmoljuk az időnket.
élvezzük a jó nyerést,
-az önzés néha jó.

a legjobbat keressük
a legjobbat akarjuk,
a legjobbat választani,
úgy mint Ádám Évát.

de a bőség zavarában,
mikor lehet jól választani?
de a határtalan világban,
mikor lehet megelégedni?

mert, amíg még egy
ember moccan,
abból Éva
szökhet ki!

valami más jó volna,
hogy tájékozódni lehetne,
egy sablon, ami nem dogma,
hanem egyszerű megelégedés.
(a sorsommal való összhang)

A legnagyobb diadal.

állig felfegyverkezve
sem lennék elég erős
győzni.
minden legjobb
döntést meghozni
talán segítene,
de úgy tapasztalom,
ehhez sem vagyok
magamtól rátermett.
Kísérletezem,
a kertig az udvart,
próbálgatom a határokat,
jó hiszemmel.
még akkor is kell maradjon
egy kiút ha minden kútból
elfogyott az ital,
még akkor is kell lennie
egy falat levegőnek,
és van a saját keresésnek ideje
az utánzás helyett,
és van a saját megtalálásoknak helye,
amikor megérted, egy kicsit jobban
az életnek a rendjét,
a sorsodnak az egyszeriségét.
Hogy elég szép a kerted, olyan mint te,
szép, miért kellene kimenni,
más határain cseléd lenni.
-ennyi a legnagyobb diadala az életednek.

Sokszor kecsegtet haverkodni

öt nappal később,
fél hanggal lentebb,
szóltok hozzám,
sejtelmesen
mint jó barátok,
akikről tudom,
hogy mégsem
igaziak.

mit tehetek?
hogy játszam a kockákat?
milyen szavakkal válaszoljak?

sokszor szertnék közétek tartozni,
sokszor hív és kecsegtet haverkodni.

de ünnepelem a pillanatokat,
amikor nem kell a felemás elismerések,
az olcsó ajándék-ígéretek,
hanem újra eszembe jút,
az, hogy ki vigyáz engem.

Mind annyi alázat, alkotás.

betűk és színek

teli lapokon,

nagy vásznakon.

életutak, zsenge 
vonal-vezetéssel.

a betűvel szín.

e betűvel szín.

i betűvel szín.

Mind, annyi görbülés,

Mind, annyi meghajlás,

Mind, annyi alázat, alkotás

Mind, kiállítás-irodaház-rend,

o betűvel szín.

s betűs színek.

színek e-vel,

s jött a következő Rozsda Ló.

A kabát és hozzáálás

a szinek feketék
a számok végtelenek
a gondolatok mélyek
és kiút nincsen.

a szinek szivárány
a számok végtelenek
a gondolatok egyszerüek
és kiút nem kell.

és nem hazudok,
amikor válogatok
magamra magamnak
kabátot és hozzáálást.

és nem rontok,
amikor válaszolok,
magamból másoknak
takarót és hozzáálást.

Új nap újszerű verse

Új nap indul, mint új vizek a tengerbe,
áramlanak az eddigi tapasztalatok,
s a nagy vizek része lesz.

Új remények újabbá kerekednek.
és a csónakom még inkább kedveli,

ahogy a víz saját tengernek gyűl. 

Várom a holnapot derűvel, 

Várom a deremet a holnappal. 

Várom teljes lenni az élettel.

filozófus kétsorok

a világ velem tágasabb?
a világ nélkülem szűkösebb?

kérdéssel kérdezzek, hogy
szóval enyhítsem a válaszok valóságértékét.

A világ marad,
nekem mennem kell.

hogy alig marad időm,
megtanulni, hogy milyen is itt lakni.

költők, majd kérdeznek tovább,
s írók, írnak új sorokat.

és a sejtéseink a nagy erőkről
másoknak nem fognak számítani.

visszük a porba soraink
az első egyszemélyes állomásig.

s majd ott, a betű,
igazán betűrendjében válik el.

a káosz káosszá fordul,
a rend rendnek marad.

és elfogynak
a többi, s a kényelmes válaszok.

legközepén vagyok

új hét van,
a kezdet
és vég pontos
legközepén vagyok.
nem tellett egyikből sem több
el mint a másikból ami hiányzik.
maradok és számolom a naptárban,
én is mint a többi ember és örülök,
ennek a hétnek amikor több lehetek,
amikor rámmosolyog a szerencse,
a szerelem és a jólét.
remélek és jó érzés, mint azok,
akiknek már bejött.
egyszerűen remélek és ez jó érzés.
olyan mint amikor reggel megébredek,
és mosolygok egyet a tükörnek.

Rozsda Ló

nekem alkotni kell
mert nem bírom, hogy
hallgassak és teljenek a napok,
hogy öndicsőségemre gyűjtsek.

addig, amíg mások,
a világért és a szellemért tesznek.
én is akarok tenni, az lenni,
aki követ és nemzetet mozgat meg.

nem akarom ugyanazt a fazont körém
nem akarom ugyanazt a sorsot magamnak
addig, amíg mások alkotnak
én nem akarok csendben napulni.

(mint kis-iskolásból
néha ilyenek törnek fel belőlem.)
de a selyemfonalak kedvesebbek
és kényelmesebbek mint a grillrácsok.

Szokásaim

szokás, amit szeretek
kerget, hogy keressek.
vonz, hogy birtokoljam
akar, akar tulajdonának.

keresem a kiutakat,
de a természetembe,
mint labirintusba
találom fel magam.

otthonról, otthonba
érkezem, mint madár,
aki elvándorol haza,
a határaiban élve.

kellene egy másik Rend,
olyan amibe szabad vagyok
a könyvektől, de nem butítom
le magam még jobban.

kellene egy másik Rend,
olyan, amibe szabad vagyok
másoktól, de nem bolondítom
el magam más irányba.

kellene egy másik Rend,
olyan, amibe tudom választani
következetesen, azt a jót,
ami felvirágoztat és szabad.

ugyanis nem hiszek a szükségszerű görcsbe,
de tulajdonom, mint napnak az árnyéka.
nem hiszem, hogy levedleném valamikor,
de a föld, ahogy porlik ez el fog tűnni.

és nyugszik békében,
és málik dombjában, mint test.
addig repülök a szeretném irányába,
s szárnyalok is és fészket rakok.