ne maradj el új év, 2014
(megkezdeni, hogy elmarad?)
kell az az egy tűz
az az egy erő,
amivel merünk,
új célokat megpróbálni
új táncokat körbe mozdulni.
mert nem akarok belefordulva
félni itt belül, magamba
gubózni, mint dióbél nyüve,
hanem szeretnék haladni
bátran magasra repülni,
messzi, ahol a repülők szállnak.
hiszem, az én utamra rátalálni lehet
az én helyemre ülni sikerülhet
s az én sorsomat bevégzem.
hol van drága Mester
bennem a Te igaz mondatod
miért felejtem el,
hogy Te a ködnek
Teremtője vagy és Ura.
ugyan sokszor elhagy, amit tudok.
csakhogy kell lennie, elismerve és bizakodva,
gondolom létezik az én sorsomnak
ajtaja, ezért be és át fogok rajta menni,
csak én most akarok
de én azonnal szeretném
én most akarom.
kínoz ez a gyenge önuralom
nyom ez a matt állapot
félek, nem is leszek jó.
nem lenne baj ha ledarál
az se gond, ha erre szánt
a Sors.
kisebb hely a lom,
aki vagyok és az elvárásom
nem lehet különb.
dacára maradok a lábnyomban
a kövér cipőtalpvirág díszben,
hogy hozzá tartozok.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biblia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biblia. Összes bejegyzés megjelenítése
2014-01-06
2013-05-04
Posztmodern Próféta
Legjobb egy év,
ha a tavasz hiányzik,
és legrosszabb az év,
ha az évszakok egymást követik.
Furcsa vizek,
meleg emberek,
sótlan levesek,
szürke fények,
megjelennek,
de egy kevés mag
csak nem marad
véka alatt,
sem a sótartóba.
Én tisztább fény
akartam lenni
sokáig,
lenni a legjobb íz,
és az idő ahogy visz,
maradok ugyanolyan messze
a teljes fénytől
és az igazi zamattól,
hogy én is hátradőlve,
bőr-fotelből csak panaszkodom,
mást hibáztatok,
penge élre állítok:
vallást, papot, politikát és elnököt,
közben a világ a szemem előtt
kicserélődik.
nagyszüleim nem hinnének
már egy ilyen bolygóban...
Mindig vissza az alapokhoz
marad erőfeszítésnek és titoknak.
úgy, hogy nem számít
hányan vegyesek
és ki merre tévelyeg.
Mert nincs mindenkinél
igazság,
Nincs mindenkiél
hazugság.
Hogy fekete-fehér
határokat lehetne húzni.
De ugyanaz a názáreti a Gazda,
és mindenkinek ugyanaz lesz az idők teljessége,
Én kész akarok lenni akkor, és addig:
Legyen Világosság!
Legyen Só!
ha a tavasz hiányzik,
és legrosszabb az év,
ha az évszakok egymást követik.
Furcsa vizek,
meleg emberek,
sótlan levesek,
szürke fények,
megjelennek,
de egy kevés mag
csak nem marad
véka alatt,
sem a sótartóba.
Én tisztább fény
akartam lenni
sokáig,
lenni a legjobb íz,
és az idő ahogy visz,
maradok ugyanolyan messze
a teljes fénytől
és az igazi zamattól,
hogy én is hátradőlve,
bőr-fotelből csak panaszkodom,
mást hibáztatok,
penge élre állítok:
vallást, papot, politikát és elnököt,
közben a világ a szemem előtt
kicserélődik.
nagyszüleim nem hinnének
már egy ilyen bolygóban...
Mindig vissza az alapokhoz
marad erőfeszítésnek és titoknak.
úgy, hogy nem számít
hányan vegyesek
és ki merre tévelyeg.
Mert nincs mindenkinél
igazság,
Nincs mindenkiél
hazugság.
Hogy fekete-fehér
határokat lehetne húzni.
De ugyanaz a názáreti a Gazda,
és mindenkinek ugyanaz lesz az idők teljessége,
Én kész akarok lenni akkor, és addig:
Legyen Világosság!
Legyen Só!
2012-11-11
Hamarosan adventi a templom és a plázák
hamarosan adventi a templom és a plázák,
gyakorlatilag megint készülni kell,
üresnek lenni,
lomtalanítani
az év megkopott bútoraitól.
tűnődök, nem tudom,
hogy mi lenne,
ha a gyűjtésben nem lehetne
megállani...
hogy mi történne,
ha nem várható az ünnep,
böjt és veszteség, fájdalom, hiány vagy halál.
igazából a természetem éppen a körülményekkel
lehet csak teljes,
magamtól mint a kertész
nélküli csodasövény változnám magam.
És ezeket gyorsan megkérdezem:
akkor mit is adjak,
honnét kell elvenni a rendemhez,
mit kell helyére igazítani,
ki kéri tőlem,
melyik rend akar a hulladékaimból,
miért jó nekem a kevesebb,
különb leszek nélkülük?
Szükségem van ilyen időkre,
mint lomtalanítani úgy zajtalanítani a fülemet
és képteleníteni a képernyőmet és a szememet.
mennyi aggodalom és szorongástól lehetne,
egy maroknyi csendben, lakatlan lenni a szeretetre...
gyakorlatilag megint készülni kell,
üresnek lenni,
lomtalanítani
az év megkopott bútoraitól.
tűnődök, nem tudom,
hogy mi lenne,
ha a gyűjtésben nem lehetne
megállani...
hogy mi történne,
ha nem várható az ünnep,
böjt és veszteség, fájdalom, hiány vagy halál.
igazából a természetem éppen a körülményekkel
lehet csak teljes,
magamtól mint a kertész
nélküli csodasövény változnám magam.
És ezeket gyorsan megkérdezem:
akkor mit is adjak,
honnét kell elvenni a rendemhez,
mit kell helyére igazítani,
ki kéri tőlem,
melyik rend akar a hulladékaimból,
miért jó nekem a kevesebb,
különb leszek nélkülük?
Szükségem van ilyen időkre,
mint lomtalanítani úgy zajtalanítani a fülemet
és képteleníteni a képernyőmet és a szememet.
mennyi aggodalom és szorongástól lehetne,
egy maroknyi csendben, lakatlan lenni a szeretetre...
2012-04-04
Ujjamról olvass
fákról én látom,
járó, te mától
fel-figyelj.
ujjamról olvass,
amerre mutatja,
fel-figyelj.
nem a lombot,
amit a bot
fel-fúj.
járó, te mától
fel-figyelj.
ujjamról olvass,
amerre mutatja,
fel-figyelj.
nem a lombot,
amit a bot
fel-fúj.
A legnagyobb diadal.
állig felfegyverkezve
sem lennék elég erős
győzni.
minden legjobb
döntést meghozni
talán segítene,
de úgy tapasztalom,
ehhez sem vagyok
magamtól rátermett.
Kísérletezem,
a kertig az udvart,
próbálgatom a határokat,
jó hiszemmel.
még akkor is kell maradjon
egy kiút ha minden kútból
elfogyott az ital,
még akkor is kell lennie
egy falat levegőnek,
és van a saját keresésnek ideje
az utánzás helyett,
és van a saját megtalálásoknak helye,
amikor megérted, egy kicsit jobban
az életnek a rendjét,
a sorsodnak az egyszeriségét.
Hogy elég szép a kerted, olyan mint te,
szép, miért kellene kimenni,
más határain cseléd lenni.
-ennyi a legnagyobb diadala az életednek.
sem lennék elég erős
győzni.
minden legjobb
döntést meghozni
talán segítene,
de úgy tapasztalom,
ehhez sem vagyok
magamtól rátermett.
Kísérletezem,
a kertig az udvart,
próbálgatom a határokat,
jó hiszemmel.
még akkor is kell maradjon
egy kiút ha minden kútból
elfogyott az ital,
még akkor is kell lennie
egy falat levegőnek,
és van a saját keresésnek ideje
az utánzás helyett,
és van a saját megtalálásoknak helye,
amikor megérted, egy kicsit jobban
az életnek a rendjét,
a sorsodnak az egyszeriségét.
Hogy elég szép a kerted, olyan mint te,
szép, miért kellene kimenni,
más határain cseléd lenni.
-ennyi a legnagyobb diadala az életednek.
2012-02-04
Hangok a fejemben és a kiút
új nap és újabb
emberek hangja
gyűl púpnak
veremnek.
senki nem
mond elég igazán
sehol nem
állítják elég egyenesen.
nincs közöttünk
egy alkalmas
személy
ember.
elvesztettük azt,
helyette építünk
magunk rendjeit
és szabályait.
de mégsem
elég igaz
mégsem
mégsem.
megoldás kell
de nem rongyra
foltok, használt ingre
illatok.
dúdoljam füledbe,
az egyetlen de megalázó,
kiutat?
mit mondjak el róla?
emberek hangja
gyűl púpnak
veremnek.
senki nem
mond elég igazán
sehol nem
állítják elég egyenesen.
nincs közöttünk
egy alkalmas
személy
ember.
elvesztettük azt,
helyette építünk
magunk rendjeit
és szabályait.
de mégsem
elég igaz
mégsem
mégsem.
megoldás kell
de nem rongyra
foltok, használt ingre
illatok.
dúdoljam füledbe,
az egyetlen de megalázó,
kiutat?
mit mondjak el róla?
2012-01-02
boldog ÚJ évet
Sárga színű barackok
és friss rügyek emlékeztetnek
minket hirdetni az újat,
nem kell csak magunktól emlékezni,
mert segít az örök rend
bennünket természetszerűnek
maradni.
most ezért újuljunk meg
és most leheljen frisset
minden szél
és a tervünk legyen merész.
most minden átokszerű
maradjon örökre elfelejtve
és telve kegyelemmel
az elürült kosarunk.
most ezért emelkedjen
a tekintetünk
a falaktól messzebb
az örök sötéten most át kell látni
mert van, aki erre is emlékeztessen.
ember most szállj magasabbra,
mint egy dátum és számok,
mint nevek és a fejfa-betűid,
mert, ezt is kifejezni akarják
az öreg idők bölcsei.
mert másra nem is kell
születni és dolgozni
mint megérteni
mire fel tanár a múlt.
boldog ÚJ évet.
és friss rügyek emlékeztetnek
minket hirdetni az újat,
nem kell csak magunktól emlékezni,
mert segít az örök rend
bennünket természetszerűnek
maradni.
most ezért újuljunk meg
és most leheljen frisset
minden szél
és a tervünk legyen merész.
most minden átokszerű
maradjon örökre elfelejtve
és telve kegyelemmel
az elürült kosarunk.
most ezért emelkedjen
a tekintetünk
a falaktól messzebb
az örök sötéten most át kell látni
mert van, aki erre is emlékeztessen.
ember most szállj magasabbra,
mint egy dátum és számok,
mint nevek és a fejfa-betűid,
mert, ezt is kifejezni akarják
az öreg idők bölcsei.
mert másra nem is kell
születni és dolgozni
mint megérteni
mire fel tanár a múlt.
boldog ÚJ évet.
2011-10-05
Esküvő
"létrának lépcsője
lépcsőnek foka van"
egyszer elmentem megnősülni,
nem volt hamar és nem volt fris
már érett volt a döntés
és aligha haj-fürtös!
az esküvőn jelen voltak
a násznép és a menyasszonyom
velem együtt valami ügyes
fintorral a levegőben.
nem volt furcsa, hogy
a vőlegény én voltam.
természetes és családias
volt mint egy háló.
a szertartás mégis
érzelemdúsra sikeredett.
és olyan sok szem
csak egyet akart látni,
azt a boldogságot keresték
a ruhánkon, a kézfogásunkon,
amiről álmodott kislány korában
a fehér színű királylány.
lépcsőnek foka van"
egyszer elmentem megnősülni,
nem volt hamar és nem volt fris
már érett volt a döntés
és aligha haj-fürtös!
az esküvőn jelen voltak
a násznép és a menyasszonyom
velem együtt valami ügyes
fintorral a levegőben.
nem volt furcsa, hogy
a vőlegény én voltam.
természetes és családias
volt mint egy háló.
a szertartás mégis
érzelemdúsra sikeredett.
és olyan sok szem
csak egyet akart látni,
azt a boldogságot keresték
a ruhánkon, a kézfogásunkon,
amiről álmodott kislány korában
a fehér színű királylány.
2011-10-03
Legjobban most üzen a túlvilág
Legjobban most üzen a túlvilág,
legjobban most hallatja a hangját,
amikor látszik a gondviselés.
A burjánok és a gazok mellett
a holdak és a holtak ellen
valami fenséges tejúton
Lett igaz velem egy boldogság.
legjobban most látszik,
amikor hallatszik.
2011-08-17
Szokásaim
szokás, amit szeretek
kerget, hogy keressek.
vonz, hogy birtokoljam
akar, akar tulajdonának.
keresem a kiutakat,
de a természetembe,
mint labirintusba
találom fel magam.
otthonról, otthonba
érkezem, mint madár,
aki elvándorol haza,
a határaiban élve.
kellene egy másik Rend,
olyan amibe szabad vagyok
a könyvektől, de nem butítom
le magam még jobban.
kellene egy másik Rend,
olyan, amibe szabad vagyok
másoktól, de nem bolondítom
el magam más irányba.
kellene egy másik Rend,
olyan, amibe tudom választani
következetesen, azt a jót,
ami felvirágoztat és szabad.
ugyanis nem hiszek a szükségszerű görcsbe,
de tulajdonom, mint napnak az árnyéka.
nem hiszem, hogy levedleném valamikor,
de a föld, ahogy porlik ez el fog tűnni.
és nyugszik békében,
és málik dombjában, mint test.
addig repülök a szeretném irányába,
s szárnyalok is és fészket rakok.
kerget, hogy keressek.
vonz, hogy birtokoljam
akar, akar tulajdonának.
keresem a kiutakat,
de a természetembe,
mint labirintusba
találom fel magam.
otthonról, otthonba
érkezem, mint madár,
aki elvándorol haza,
a határaiban élve.
kellene egy másik Rend,
olyan amibe szabad vagyok
a könyvektől, de nem butítom
le magam még jobban.
kellene egy másik Rend,
olyan, amibe szabad vagyok
másoktól, de nem bolondítom
el magam más irányba.
kellene egy másik Rend,
olyan, amibe tudom választani
következetesen, azt a jót,
ami felvirágoztat és szabad.
ugyanis nem hiszek a szükségszerű görcsbe,
de tulajdonom, mint napnak az árnyéka.
nem hiszem, hogy levedleném valamikor,
de a föld, ahogy porlik ez el fog tűnni.
és nyugszik békében,
és málik dombjában, mint test.
addig repülök a szeretném irányába,
s szárnyalok is és fészket rakok.
2011-08-03
itt vagy azért hogy
itt vagy, azért vagy itt, hogy érts szót.
itt vagy, azért vagy itt, hogy mindent láss.
itt vagy, azért vagy itt, hogy égbe szállj.
itt vagy, azért vagy itt, hogy éld az írást.
hogy megtelj mint fehér füzetlapok.
hogy betelj mint mezők virággal.
hogy zsongj, mint erdők madarai.
hogy fecsegj, mint esőcseppek.
itt vagy, azért vagy itt, hogy mindent láss.
itt vagy, azért vagy itt, hogy égbe szállj.
itt vagy, azért vagy itt, hogy éld az írást.
hogy megtelj mint fehér füzetlapok.
hogy betelj mint mezők virággal.
hogy zsongj, mint erdők madarai.
hogy fecsegj, mint esőcseppek.
2011-07-06
Akarsz -birtokolni és hangoskodni.
A világ általam,
a világ általad
és hatmilliárdan
vagyunk.
tömeg,
rengeteg,
sok.
de,
úgy
hasonlít
mindenki rám.
te is Akarsz Lenni,
és Akarsz Vezetni.
birtokolni és hangoskodni.
figyeltem, ahogy lehet
kezdem a nagy hangot,
és ahol lehet,
fojtatom a nagy hangot.
de akkor a világ azért zajos,
hogy te hangosabb lennél?
Várok egy választ,
mert otthont keresek.
magamnak, gondolataimnak
és a családomnak.
Szeretnék csend lenni hozzá,
ha erre felelne a dög-rengeteg.
nem néma és szótlan-ügyes,
de üdv hozó, békét meg költő.
a világ általad
és hatmilliárdan
vagyunk.
tömeg,
rengeteg,
sok.
de,
úgy
hasonlít
mindenki rám.
te is Akarsz Lenni,
és Akarsz Vezetni.
birtokolni és hangoskodni.
figyeltem, ahogy lehet
kezdem a nagy hangot,
és ahol lehet,
fojtatom a nagy hangot.
de akkor a világ azért zajos,
hogy te hangosabb lennél?
Várok egy választ,
mert otthont keresek.
magamnak, gondolataimnak
és a családomnak.
Szeretnék csend lenni hozzá,
ha erre felelne a dög-rengeteg.
nem néma és szótlan-ügyes,
de üdv hozó, békét meg költő.
2011-05-27
az egyik jövőképem
mint annyi élet korábban,
nem értelmetlen a miénk sem.
a napok nem értelmetlenek,
az álmaink nem lehetetlenek,
és a vágyainkból van ami beteljesedik.
hiába a temérdek szarka felleg,
hiába a néhány irigy célzó,
hiába a betalált sebek,
mert van Isten van tavasz.
mint annyi élet korábban,
az enyém sem értelmetlen.
mint annyi életek a révben,
az enyém is hazaér majd.
mint annyi élet korábban,
a miénk se haszontalan.
mint annyi élet korábban,
a miénk is tető és alap.
mert van Isten lesz tavasz!
nem értelmetlen a miénk sem.
a napok nem értelmetlenek,
az álmaink nem lehetetlenek,
és a vágyainkból van ami beteljesedik.
hiába a temérdek szarka felleg,
hiába a néhány irigy célzó,
hiába a betalált sebek,
mert van Isten van tavasz.
mint annyi élet korábban,
az enyém sem értelmetlen.
mint annyi életek a révben,
az enyém is hazaér majd.
mint annyi élet korábban,
a miénk se haszontalan.
mint annyi élet korábban,
a miénk is tető és alap.
mert van Isten lesz tavasz!
2010-10-28
az állomáson
játék volt az élet,
egy érdekes szerep,
aminek a vége lesz a lényeg,
csak majd az útazás dönt
az eredményben.
hová tartok most,
kinek a hálójából,
melyik fenékbe,
hajtom a sorsom,
bárcsak tudnám?
lenne erőm hozzá,
magamhoz kedv,
és ész, hogy
azt akarjam,
ami nem tesz tönkre,
mintha számítana, de
nem akarom a sötétet,
de bennem van
nem akarom a hibát,
de egy vagyunk.
godolom, majd megértem,
mikor beérek az állomásra,
amikor, majd homlokon csókol,
az, amit eddig megvetettem,
az, amivel egy lehettem.
egy érdekes szerep,
aminek a vége lesz a lényeg,
csak majd az útazás dönt
az eredményben.
hová tartok most,
kinek a hálójából,
melyik fenékbe,
hajtom a sorsom,
bárcsak tudnám?
lenne erőm hozzá,
magamhoz kedv,
és ész, hogy
azt akarjam,
ami nem tesz tönkre,
mintha számítana, de
nem akarom a sötétet,
de bennem van
nem akarom a hibát,
de egy vagyunk.
godolom, majd megértem,
mikor beérek az állomásra,
amikor, majd homlokon csókol,
az, amit eddig megvetettem,
az, amivel egy lehettem.
2010-09-21
a Felséges
de te, akkor sem hagysz minket el
minden völgy, és minden hegy
hullámok,
izmusok,
érzelmek,
politikák,
szerelmek,
ha erőt vennének rajtam,
te ugyanaz maradsz,
úgy, akár a tökéletes szivárvány,
én csak ritkán hasonlítok rád,
amikor semmi vagy felém
nem is látszom, egyszínű vagyok,
törekszem kiismerni ebben magam,
a tükörben kérdem többször:
valaki csak kell én is legyek,
valaki csak vagyok én is!
amikor a szemem nem lát,
amikor te nem változol
az is együgyűen kínos nekem
az arcom, akinek születtem fáj,
amilyenre figurázni tudom magam,
de összesen, de együtt hasonlítok
mindenhez, és mindenkihez az emberekhez.
és ha kiválnék közöttük,
csak hozzá viszonyítva vagyok kiváló.
egy játék lenne, addig-amíg,
egy mozgás lenne, addig-amíg,
ami te vagy bennem, a biztos is.
alacsonyak a szólamok,
mennyire, csak tökéletlen,
de valami hittel írom,
hogy újra nevemen szólítasz
amikor elkallódtam
minden völgy, és minden hegy
hullámok,
izmusok,
érzelmek,
politikák,
szerelmek,
ha erőt vennének rajtam,
te ugyanaz maradsz,
úgy, akár a tökéletes szivárvány,
én csak ritkán hasonlítok rád,
amikor semmi vagy felém
nem is látszom, egyszínű vagyok,
törekszem kiismerni ebben magam,
a tükörben kérdem többször:
valaki csak kell én is legyek,
valaki csak vagyok én is!
amikor a szemem nem lát,
amikor te nem változol
az is együgyűen kínos nekem
az arcom, akinek születtem fáj,
amilyenre figurázni tudom magam,
de összesen, de együtt hasonlítok
mindenhez, és mindenkihez az emberekhez.
és ha kiválnék közöttük,
csak hozzá viszonyítva vagyok kiváló.
egy játék lenne, addig-amíg,
egy mozgás lenne, addig-amíg,
ami te vagy bennem, a biztos is.
alacsonyak a szólamok,
mennyire, csak tökéletlen,
de valami hittel írom,
hogy újra nevemen szólítasz
amikor elkallódtam
2010-09-01
Epigon pillanatok
A múlt héten
élénk maradtam
az Ég felé,
A héten
ember vagyok
s bárcsak újraélhetném
a hős pillanatokat,
Mérlegelem,
hogy ma miért más
az Ég alatt.
élénk maradtam
az Ég felé,
A héten
ember vagyok
s bárcsak újraélhetném
a hős pillanatokat,
Mérlegelem,
hogy ma miért más
az Ég alatt.
2010-07-31
élethosszú hétközi harcok
A tegnap még próféta voltam.
Ma alig élek. Elevenre éledt,
Bennem a maradék sötétség.
Legyőzetett, mégis folyton
Győzköd a rőkönyszagosan
Öltözött testekkel, s emlékét
Úgy tűnik hiába hessegetem,
Még csak ha legyezem,
Jobb ígéreteket tesz cseleivel.
De mégis kell valahol,
Van egy örök hatalom,
Amit soha nem érhet
Utól, hamis erkölcsével
Róka-igaz gondolataival,
Bárakárhány bukott szentel.
Ma alig élek. Elevenre éledt,
Bennem a maradék sötétség.
Legyőzetett, mégis folyton
Győzköd a rőkönyszagosan
Öltözött testekkel, s emlékét
Úgy tűnik hiába hessegetem,
Még csak ha legyezem,
Jobb ígéreteket tesz cseleivel.
De mégis kell valahol,
Van egy örök hatalom,
Amit soha nem érhet
Utól, hamis erkölcsével
Róka-igaz gondolataival,
Bárakárhány bukott szentel.
2010-05-13
az élet
hosszú az élet
mert hol a vége
ti halottak (?)
parasztos angyalok
malasztos parasztok
akik a lakók
rövid az élet
mert van vége
ti élők
hosszú vagy rövid
megannyi szópár
élet vagy halál is
mégis nevem írni fog
utánam kőnyomtatóval
ti majd olvassátok
mert hol a vége
ti halottak (?)
parasztos angyalok
malasztos parasztok
akik a lakók
rövid az élet
mert van vége
ti élők
hosszú vagy rövid
megannyi szópár
élet vagy halál is
mégis nevem írni fog
utánam kőnyomtatóval
ti majd olvassátok
2010-05-10
ők és én társalogtunk
feltámadtam
a latens közömből
a huszonnégy-órás bőrömből
olyannak mint voltam
s annak ami leszek
nincs különbség magamnak mert
nincs idő egyéb kellékek nélkül
hanem másoknak egyértelmű a ránc!
ezért piros zászlókat lengettek
protestáltak s éljeneztek
ők és én társalogtunk ma
hallgatom az ismerős beszélgetést
végignézem az ismerős felfordulást
kicsit szeretem valamennyire való
emlékszem milyen volt
emlékeztet akaratom ellen
emlékezünk hogy különleges
bárány-szelíd meg költőbolond
süteményszerű meg konyhaszagos
meg tapsok és felhők és kilométerek
Mert akinek van, annak adatik, és az bõvölködik (Mt 13,12).
mondja a Biblia
beszéli az élet rajtunk keresztül
a huszonöt évem: iskola, hülyeségeim, hogy még élek
a történelem: Ady Endre, Bethlen Gábor, s az összes mártírok
ma születésnapomat ünnepeljük
nincs háború és van mit együnk
a latens közömből
a huszonnégy-órás bőrömből
olyannak mint voltam
s annak ami leszek
nincs különbség magamnak mert
nincs idő egyéb kellékek nélkül
hanem másoknak egyértelmű a ránc!
ezért piros zászlókat lengettek
protestáltak s éljeneztek
ők és én társalogtunk ma
hallgatom az ismerős beszélgetést
végignézem az ismerős felfordulást
kicsit szeretem valamennyire való
emlékszem milyen volt
emlékeztet akaratom ellen
emlékezünk hogy különleges
bárány-szelíd meg költőbolond
süteményszerű meg konyhaszagos
meg tapsok és felhők és kilométerek
Mert akinek van, annak adatik, és az bõvölködik (Mt 13,12).
mondja a Biblia
beszéli az élet rajtunk keresztül
a huszonöt évem: iskola, hülyeségeim, hogy még élek
a történelem: Ady Endre, Bethlen Gábor, s az összes mártírok
ma születésnapomat ünnepeljük
nincs háború és van mit együnk
2010-03-28
Virágvasárnap
pálma ágakkal díszített
sétány, korzó, promenád
milyen dicső bevonulás
gyerek és felnőtt és tanítvány
imád, csodál, tömjénez,
istenít, rajong, tapsol,
bálványoz, magasztal,
most a szempillanatokban.
az ováció menyei-szervezett,
s a próféták igazai valósággá
rendeződnek, a történelemben
ma mindenki láthatja,
tapintva és meggyőződhet.
a király, a fejedelem s a felség
itt van, meglátogatott, felkeresett
s megszűnik az erős tél s az áldozás.
érzik, ezt az emberek hogy érkezik
virágvasárnap az teljes Kegyelem.
sétány, korzó, promenád
milyen dicső bevonulás
gyerek és felnőtt és tanítvány
imád, csodál, tömjénez,
istenít, rajong, tapsol,
bálványoz, magasztal,
most a szempillanatokban.
az ováció menyei-szervezett,
s a próféták igazai valósággá
rendeződnek, a történelemben
ma mindenki láthatja,
tapintva és meggyőződhet.
a király, a fejedelem s a felség
itt van, meglátogatott, felkeresett
s megszűnik az erős tél s az áldozás.
érzik, ezt az emberek hogy érkezik
virágvasárnap az teljes Kegyelem.
