„…Hanem vedd fel a kereszted, hogy ne nyelhessen el, egy önámítás sem. ”
Magamtól magamig
Borulok, dőlök meg.
S nem kérdezhetem
Meg a dőlésszögeim.
De előre ismerik
Utcák, emberek,
Hogy mibe hullok
El, már megint.
Nem rajongok, ti
Ha azt hiszitek,
Rosszul néztek,
Ilyet nem akar senki.
Nem. A csorbái
A természetemnek,
Csillagok és fellegek,
Amit a véremben viselek.
Talán meggyőzi valaki.
A lehetetlennek medrét
A természetemnek ősi,
Piros büszkeségeit.
De nem fogok nevetni,
Ha bordáznak a lehetetlenek.
Sem nem a számító kezek,
Diadalát megtapsolni.
Még ha a menet ünnepi,
S hét-pecséttel szegeznek.
Ellenem, akkor is merek
Győztesen, küzdeni.
