Az folt vagy fátyol máskor takaró, és köd,
Amit minden nap szelídítek,
És tudom, egy nap eltakar ez a köd,
Amit minden nap szelídítek.
A holnap felőli remények marka,
Magabiztosan, mindig annyira messze
Maradnak, s ki-kitolódnak,
Ugyanott megpihenve néznek.
Annyira távol, hogy közé férnek
Mind azok, amiket akarhatok.
Eléjük kerülhet, az összes
Tudat és tudat alatt…
S az egészből, arról a helyről,
Csak az ember része juthat,
Annyi marad mint neked,
Annyi marad mint neked,
Egy rövid hely a pillanatnak.
