Virágvasárnap

pálma ágakkal díszített 
sétány, korzó, promenád
milyen dicső bevonulás

gyerek és felnőtt és tanítvány
imád, csodál, tömjénez,
istenít, rajong, tapsol,
bálványoz, magasztal,
most a szempillanatokban.

az ováció menyei-szervezett,
s a próféták igazai valósággá
rendeződnek, a történelemben
ma mindenki láthatja,
tapintva és meggyőződhet.

a király, a fejedelem s a felség
itt van, meglátogatott, felkeresett
s megszűnik az erős tél s az áldozás.
érzik, ezt az emberek hogy érkezik
virágvasárnap az teljes Kegyelem.

Modigliani

Találkozik az érdeklődésem azzal ami a képernyőn van levetítve. Egy olyan felhozatalban pörög a történet végig a szemem előtt, ami lenyűgöz, lelkesít és meghökkent. Amedeo Modigliani, aki Olaszországból származó festő volt, aki Párizsban éli l`art pour l`art művészéletét. Nem csoda, de zsidó. Nem csoda, de olasz. Nem csoda, de párizsi. Nem csoda de francia.

Kérdezősködhetünk, de a történet válasz nélkül hagy. Valami büszke irigységgel, hogy milyen viszony, milyen kapcsolat lehet egy lélek és egy másik lélek között. Nem ódzkodtam vonaglani a történettel, hanem csodálattal pillogtam, arra amit látott a szemem. DE azt nem mondanám, hogy egész mértékben kiinnám Modigliani poharát. Azt sem, hogy az ott egy hús-vér, péntek-péntek ember viszony. A filmben működik, azok pedig úgy néznek ki, mint ez a film. Egyébként a kiváló életek moziba kerülnek, mert kell mert szükséges az eszményi példák, gondolom abból a meggondolásból, hogy ami nekünk nem jött össze abból legalább lássunk a moziban, s majd azt kipróbáljuk kiutánozni. Mekkora kör, háló, szemüveg, börtön, elvárás, komplexus ez.

Az élet kiváló igazságait megragadta a férfi és a nő is, külön-külön. Nem az átlagos, általános és begyakorolt rutin, hanem az emberben levő erők forrása. Két ember, de egy ember, akik a lelkükben megmásíthatatlanul kapcsoltak. A film ez, az élet más. Ez nem kegyetlenség, hanem egy kérdezés csupán. Tudom e engedni magamból feltörni önzetlenül azt aki vagyok valaki másnak, egy ismerős idegennek? Modigliani így élte az életet, a nő érezte, ráérzett és küzdött ezért a természetességért, hogy visszatükrözhesse a lelkéből, hogy önmaga lehessen.

Forrás:http://www.imdb.com/title/tt0367188/

Tarantino Goebbels

Egy ember, egy élet. Amikor először hallottam az úriemberről, kevés jót és kevés rosszat mondtak róla. A kevés jó, hogy órákat töltött, húsznál többet is azzal hogy tanulta azzal, hogy tanulta azzal, hogy tanulta azzal, hogy tanulta a FILMET. A kevés rossz, hogy több is mint arcátlan.

Az újságok írnak róla a filmjei beszélnek magáért.  

Egy link, az interjú.
http://nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=184&tema_id=29

én is más is

vajon könyököljek
essek kétségbe
én is mint más is
hívjam fel a figyelmet
rendezzek temetést

nem tudok ilyet

 
csak élni akarok
a halalfélelemtől
az alkotáskényszertől
az érdemességtől
a hízelkedéstől
az utánzástól
híjával


és 
de hiszem
hogy a szavaim
óceánokká
duzzadnak
amibe megfürödhet
a vizacsap cseppje is

hogy nem kell
kialázzanak
szőke csorgások
tömbház ízek
magukévá

nő, aki túl szép volt egyszerü embernek

kértem, hogy találkozzunk
nem felelt morgott
kértem, hogy ismerkedjünk
nem felelt huhogott
kértem volna, hogy szeressen
de sietett s a dolgába veszített

Hortobágy

egy hét

volt már velem ocsmány
volt már hozzám üde
volt már bennem festői
volt már hozzám idegen
volt már nekem börtön
ez a hétfő
az öreg hétfő

ma más volt
mint számítottam
ahogy gondoltam
ma jobb volt

cim helyett semmi

ahogy a szivárvány
azon áthajolna
ahogy a színek
azt játszanák

abba elvagyok
mint vízbe
benne elfolyok
mint hal

Most Kérnék Szebbet
malactorkú ivókat
hogy lenne a gödre
egy halom száraz

csakhogy moccannék
ha lehetne pompásan
angol sétálni járni
legalább tapodtat

de beképzelt üres boltok
kirakatából díszeleg csak
az üde levegő-színű kék
és a pelenka-párna járás

a világ sarka

va világnak hol a sarka
ahova megbújjak
a világnak hol az alja
ahova aláhulljak
egy kerek domb
ami mindig kiül
engem magából

egy odú
egy marok
egy zseb
egy dióhéj
egy szem
ha lenne

de kiül
de kiforog
engem magából
nincsen most sarka
a világnak alja

a szobám meg a szonett

sokat voltam távol anyám falujától,
vesződtem s kergetőztem, az álmokkal.
kerestem, amit elhittem a jóból,
s éltem, ahogy gondoltam azokkal.

vannak amik, idő-szépek úgy, mázostól
mások hidegszenek magába, hantokkal.
vannak amik, tetszenek úgy, egymagától,
mások hideg verejtékek ráncokkal.

haza jöttem a világból, a távoltól,
minden embertől és minden idegentől,
minden nőtől és minden mentőtől.

s itthon vagyok a világ illatjától,
közel óvodához és a temetőhöz
a négy falban a szonett örömhöz

vele törődj veled

'Dániel könyve ötödik fejezetére'

amikor
ír
az
Isten,

amikor
utoljára
fekszik
le
az
ember,

amikor
elmondja
az
utolsó
imáját

amikor
változatlan
ami
utánam
marad,

az
Írás
marad
egy
jelnek.

apámat is

ha minden elmúlik
én még túlélhetem
a nevembe
csak

ha mindennek vége
én még létezhetek
a lelkembe
csak

ha minden elég
én még találhatok
a időtlenbe
csak

ha minden semmi
engem bírálhattok
azután
csak