Tökéletes emberi sors

Az alkonyatban és a félhomályban,
az emberek tekintetében
és a mozgásablakban,
látom a jövőmet
kibomlani,
mint virágot
hámlani,
egy szépnek
és tökéletes emberi sorsnak.

addig kanyarogtam még megérkeztem
addig fordultam amíg megébredtem,
addig karcoltam még megálltam,
addig hittem amíg igaz lett.

Ha szirupos is az enyém,
ha valós is ennyire szirupos.
Ha ájtatos is az enyém,
ha földi is ennyire ájtatos.

Egy juss, amit birtokolni szeretnék,
annyira, mint fal az ő vakolatát.
Nem időre és nem büszkeségnek
hanem hétköznapnak s emberségnek.

ÉS túlélni DE szerencsés dolog

a kő omladozik,
a történelem változik,
a gravitáció megismétlődik,
a szerénységet jutalmazzák.

DE ezekről írni frappánsat
könnyebb, mint a sodrásban
megtalálni az annyi
levegő buborékot,
és élni mód szerint.

ÉS látni engem
szánalmasabb, mint az óceánevezés
csónak és lapát nélkül,
az ötórási hírekben.

közbejön közbe köz k

Valami mindig közbejön és megállít,
az utamban és az érzésemben.
Egy hang, vagy egy hant
pont jókor időzítve, 
s pont alkalom adtán.

S ráébredek, hogy irányít
valaki ebben a járásban,
meg a doktori-dudorban.
Később érteni vélem,
azt, ami velem történtek.

Most pillogok, foltolok,
és lábalok akár a természetem,
mert valami mindig közbejön.
Hirtelen, mint a falomol.
s észre sem veszem este lett.

JEGYZETELÉS avagy pompás utazás

            Ha megállok, azt kell észrevennem, hogy a világ körbeforog engem. Nem kell egy lépést sem tennem, és látom ahogy ájuldoznak az emberek: pop-corn and candyfloss. Azonnal amikor elindultam, azt kell tudomásul vennem, hogy én is hasonlóan ájuldozom. Megüt az amit látok, felkavar és sokszor dühít a tehetetlenségem. Nincsen egy hatalom sem a kezemben, hogy tehessek ellenében, de ahogy járok egy gondolattal mégis feltartóztatom magam, hogy mégse járjak velük egyformát. Egy igazság lenne az: 'ha sikerül változtatni abban ami bennem van, az egész világot megváltoztatom.' Az első megállómon ez segít, hogy mégis járjak, menjek, keressem az utat ami az én járásom lesz s nem valakinek a helyébe lépem bele magam.

            Ebben a tájékozódásban egyforma járdán, úttesten haladunk mind, ámde északtól-keletig távolság van közöttünk, ember ember között. Ugyanazon az úton megyek én is munkába mint aki a főnököm, ugyanazon az utcán megyek mint aki a saroképület igazgatója, ugyanazon az utcán megyek mint a plébános. Ők főnökök, igazgatók, papok én ki vagyok? 

Már kinn vagyok az épületből de már ezek a gondolatok mind átjártak és ilyen szemüveggel olvasom azokat akiket és amiket látok.

            A barátaim akikkel együtt megyek, arról társalognak, hogy ezt az autót ami mellett éppen elhaladtunk, hogy azt mennyiért lehetne eladni otthon, mennyi lenne rá az adó, mennyi a nyereség és milyen meg mennyi pénzel lehetne így hazajutni. A másik meg épp a BMW-ről magyaráz, hogy a barátjának is kiköpött ugyanaz a hátsó sportlámpája van. Elég volt egyszer figyelni erre a beszélgetésre azóta ugyanaz hallatszik a szájukból, de hát ez természetes valamennyire. Ahogy ott követem őket vagy előttük járok ritka párhuzamokat gondolok a fejembe. Én rogyok bele a cipőmbe annyira fáradt vagyok ő meg akkor jön ki az edzésről, milyen világ is ez. Én fagyok bele a ruhámba ha reggel ha este ő meg rövid ujjával cidrizik végig el mellettem. Én forgatom a fejemet hogy észrevegyem mi van körülöttem ő csak jár, siet, fejjel és fülhallgatóval. Én vagyok az árus ő meg aki vásárol. Én vagyok aki dolgozok ő meg aki fizet. A világban világok s benne az enyém is egy.

Van szép is, nagyon jó is, különleges is. Egy több százéves gótikus templom az utca sarkán s kicsit odébb egy kisebb palota ami ugyanazzal az illattal s kecsességgel díszeleg már száz idők óta, ez az egyik szép a naponkénti pompás utazásomban. Az is említésre méltó, meg figyelemfelkeltő, amint átfedi az új a régit, a többszintes modern épület mint inda ahogy körbenövi az öreg fát, nyűgöz le újra meg újra ez a megoldás. Számomra egy remekül hangolt építészremek minden hasonló épület. Merengek, hogy mennyit tudnak ezek a téglatömbök az idők múlásával, hány méltó és hány közönséges emberrel fogtak kezet.

A beszélgetés abbamarad, mert meg kell indulni a járásban mert a harang üti a pontos időt. A fiúk erre megindulnak vagyis szaladnak én is csipkedem magam. Lemaradok valamennyire, akik eljárnak mellettem azok beszélgetéseiből vagy a hangerős zenéjéből hallom a foszlányokat amik belefolynak át hozzám is. Alantas társalgásnak ítélem legtöbb beszélgetést, mert csak előzékeny beszélgetés és felszínes mosoly az összes, a többi meg igencsak egy escape a ritmusba meg a káoszból káoszba.  

A jelzőlámpa ritkán zöld s az emberek ha autó nem jön átmennek, furcsa mert ez teljes mértékben kielégíti a szokásomat, én akkor ott a jelzőlámpánál igenis otthon érzem magamat. Miután áthaladtam az úttesten, s beérek a helyemre többet nem járok, hanem a világ újra megindul s forog körbe engem. Minden bőrszín, minden világhit, minden mélyvízi, minden nyelv eljár mellettem. Van hogy tetszik amit látok, van hogy részvéttel nézem őket, van hogy nevetem, van hogy elgondolkodom, s van olyan is hogy csókot kérnek.

Magamról 


→ 1984. május 10-én születtem Szilágysámsonban (Románia). A középiskolámat Zilahon végeztem a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban. 2003 és 2007 között a Babeş-Bolyai TE bölcsészkarának hallgatója voltam, magyar-vallás szakon. A továbbiakban Angliában tanulhattam, két különböző ösztöndíj révén: 2007 szeptemberétől 2008 májusáig az angliai EMF (Eurpopen Mission of Fellowship) iskolában; 2008 szeptemberétől decemberig a L'abri nemzetközi tanulmányi központban. Jelenleg Magyarországon, Debrecenben élek.


Kiadványaim {versek és prózák}
→ „DE” kolozsvári egyetemi újság {2003, 2004}
→ „Mustármag” keresztyén folyóiratban {2006, 2008, 2010}
→ „Korunk" irodalmi folyóirat {2010}


Kiállításaim {papír és vászon alapú festmények}
→ 2010 Debrecenben az ITSH Galériában: „ Black & Rainbow” című kiállítás {November 8-tól 2011 Január 8-ig}.
→ 2011 Budapesten a West End irodaház aulájában: „ Színek kávéháza” című kiállítás a DunaPart galéria szervezésében {2011 Május 2 - 29}.

selected poems during L'abri

white (Eternal) eastern 

Jesus, both the simplest of words and the most poetic of expressions

Are all stretched to the limit when trying to say something new about you

our secret places, our souls are filled with your story

-your cross, but somewhere in a corner something lost is shining

We get used to you, you become part of the furniture

God, how can be there so huge a sacrifice but hell is still not empty?

but then, what is sin?

has it breadth, depth, length and height?

but then, what is love?

has it power, limits, borders?

but, who is the man you don’t turn away even though he despises you?

but you, where are you?

when you see he has strength to oppose you, to reject to deny you?

God, with such freedom man gets confused,

so many extras yet he remains so Eden-Naked

we need clothes but what you have given are tattered

clothe us, so we can worship your victory.

for that we need to be called again, to be called out

from sin, from resignation, from ourselves

to your cross,

into your footsteps,

into your peace.

Nobody cares for me

But everyone listens to me

Nobody knows me

But everyone teaches me

Nobody wants me

But everyone invites me

Nobody comes to me

But everyone is next to me

Nobody, I will become

But from everyone I will be

(I wrote this at the very beginning of being here at L’abri, 12 Sept.)

I lived one day.

I am twenty-four.

half of the day or two or three days more?

To be me.

And also everyone.

no much question

today

not that burden feeling

as it was until late night

yesterday

now I am not asking

Why

and

How

I found rest

I found peace

I found future

I found you

I found You

but I think that rather ‘I’

You gave me

Rest

Peace

Future

and him

and also yourself

and of course not that much question

(until the next answer)

The smile of the colours

The smile of the rainbow

The smile of the beauty

And the smile of you

let me go to see

let me go to see the sea side

let me go to see the debts of mountains

let me go to see the edge of my soul

let me go to be for what I have desire

dead is no more for me

is no more for me dead

I am already yesterday

only my paint

I will write tomorrow

that

I was sitting in the best seat yesterday.

Rev. 21

I will be there

with you my brother

I will be there

in joy and gladness

with my saviour

with my neighbour

I will be there

in joy and gladness

with new clothing

with new worship

in whatever’s new

I will be there

-I am there in the

Lamb’s book of life.

Basel

1.God I did a mistake

God I am in error

and this radiating to me as a sik sunshine

I still remembering and until dead keaps me in live

always remembers me to that choice which I made

God when you don’t use our mistkaes

God when you don’t lead us in errrors

2.I saw the church

as a dead dodo

I saw a church

dead as dodo

3.which come first

a simple Hungarian poem

a napbol csak arnyek van

a sotetbol csak semmi mas

az egyik jövőképem

mint annyi élet korábban,
nem értelmetlen a miénk sem.
a napok nem értelmetlenek,
az álmaink nem lehetetlenek,
és a vágyainkból van ami beteljesedik.
hiába a temérdek szarka felleg,
hiába a néhány irigy célzó,
hiába a betalált sebek,
mert van Isten van tavasz.

mint annyi élet korábban,
az enyém sem értelmetlen.
mint annyi életek a révben,
az enyém is hazaér majd.

mint annyi élet korábban,
a miénk se haszontalan.
mint annyi élet korábban,
a miénk is tető és alap.

mert van Isten lesz tavasz!